keresés

2021. február 10., szerda

Oroszország készen áll radikális lépésekre, ha szükséges

Medvegyev, Oroszország korábbi elnöke bejelentette, hogy az ország készen áll a lekapcsolódásra a globális internettől, amennyiben szükséges: „A technológia készen áll erre. A törvényhozás szintjén is megszületett már minden döntés, de ez nem lenne egyszerű és én nagyon nem szeretném. Én egyelőre, őszintén szólva, nem látom előjeleit ennek, mert ez kétélű fegyver”


Sor fog-e erre kerülni a közlejövőben?

Valószínüleg nem, legalábbis ha minden jól alakul. Legfőbbképpen azért dolgozták ki ezt a tervet, mert az internet irányításához való jogok az Egyesült államoknál vannak. Oroszország kidolgozott egy törvényt, amelynek hatására szuverenitást élvez a saját internetével szemben. Több funkció és rendszer is nemzetközi hálózathoz kapcsolódik, azonban most már megvan a lehetőségük az azoktól való eltávolodáshoz. 

Medvegyev elmondta, hogy cenzúrázni nem szeretnék a közösségi oldalakat, azonban a lelassítás potenciális opció lenne. Ezzel ellentétben azonban a közelmúltban számos olyan dolog történt, ami azt mutatja, hogy egyre szigorúbb az eféle szabadság Oroszországban. 

A közelmúltban történtek:

2018-ban betiltották a VPN használatát, és megbüntette a használóit. Ezen felül 2019 novemberében engedélyt adott a hatóságoknak az ország arra, hogy bármikor leállíthassák az internet hozzáférést. Január 10.-én behozták a törvényt, mely szerint amennyiben nem törlik a weboldalak az "illegális tartalmakat", a weboldalakhoz tartozó cég éves bevételének a 10%-át büntetés néven elveszik.  A január végi-február elei tüntetések sorozata alatt(amelyet Navalny letartóztatása robbantott ki), a kormány megszüntette a mobil-net elérést a tüntetéseken folyó területeken. Emellett arra kényszerítenek szociális oldalakat, hogy töröljék és cenzúrázzák a tüntetést támogató posztokat. Európa számos országa felháborodással fogadta a történteteket, Navalny szabadságát és Oroszország megbüntetését szeretnék kiharcolni, azonban ez az ügy még mindig folyamatban van, első körben az oroszok elutasították az "Emberi Jogok Európai Bírósága"-nak a döntését az ők megbüntetésükkel kapcsolatban. 



Felhasznált források:

Medvegyev: Oroszország felkészült az internetől való lecsatlakozásra

Russia is unable to silence protest both online and offline

Russia: Social Media Pressurer to Censor Posts

EU Poised to Sanction Russia Over Jailing of Navaly

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése