keresés

2021. február 16., kedd

Ismerkedés a pandémiás helyzet idején

 Tavaly ilyenkor még önfeledten foghattunk kezet egymással, ölelhettük meg egymást. Vagy esetleg megbeszélhettünk egy találkát a közeli kávézóban . De az is előforduilhatott, hogy egy átbulizott éjszakát követően számot cseréltünk egymással. Majd február 24-én szép lassan elkezdett a világ kifordulni önmagából. Hiánycikké váltak az ületekben a kézfertőtlenítők, vitaminok mellett a liszt, cukor, konzervek és egyéb tartós élelmiszerek. Március 4-én megérkezett hazánkba a koronavírus, március 11-én a kormány veszélyhelyzetet rendelt el, amelynek következtében a 2 napos (03.12., 03.13.) rektori szünet és a 03.16-tól 03.22-ig tartó előrehozott tavaszi szünet után 03.23-tól digitális munkarendre tértek át a felsőoktatási intézmények, 03.16-tól pedig az általános iskolák. Plusz az élelmiszerboltok kivételével minden bezárt. Bár nyáron volt egy kis lazítás, de a második hullám miatt november 11-e óta ismét szobafogságra ítélték a világot. A rövid összefoglalómból is látszik, hogy tébolyult év áll mögöttünk, amely nagyon sok embert összetört lelkileg. Ebben az időszakban kieelt szerepelt kaptak a digitális platformok ( közösségi oldalak, digitális oktatást segítő oldalak, e-learning anyagok, webáruházak stb.). 

   Koi Tamás HWSW-n publikált cikke szerint az internetes platformok előtérbe kerülése miatt a Valentin-nap tájéka mellett a pandémiás helyzet idején különösen jó üzlet tőzsdére vinni. Erre a felvetésre tankönyvi példaként szolgál az, hogy egyetlen nap alatt jelentősen megnőtt az onlie randiplatformokat üzemeltető Bumble értéke, amely az egyik leggazdagabb női cégtulajdonossá változtatta a mindössze 31 éves Whitney Wolfe Herdet.

Whitney Wolfe Herd

Online ismerkedés veszélyei 

Ugyanakkor szerintem az online randiplatfoprmok ilyenkor nagyobb veszélyt jelentenek, mint általában. Az elmúlt évtizedek egyik legnehezebb, veszteségekkel, entrópiával teli évét magunk mögött hagyva mindenki vágyik egyfajta megértésre. Az 1 éve tartó elszigeteltség, kiszolgáltatottság érzése, az egzisztenciális háttér biztonságának felborulása, aggódás a szeretteinkért nemcsak fiziológiai, hanem pszichikai immunrendszerünket is legyengíti. S a legyengített lelki állóképesség mindenkit sokkal könnyebben beleránthat a szélhámosok hálójába. Habis Melinda klinikai és mentálhigiénés szakpszichológus, személyközpontú terapeuta, pár-és családterapeuta szerint semiképpen nem jó döntés, ha kizárólag chaten tartja a randizó a kapcsolatot a kiszemeltjével. Valamint a szakértő szerint a billentyű helyett gyakrabban használjuk a kamerát is, hiszen élőben könnyebben elő lehet venni az online megbeszélt témákat és tisztázni az estleges félreértéseket. Habis Melinda klinikai és mentálhigiénés szakpszichológus , személyközpontú terapeuta, pár-és családterapeuta szerint nem jó döntés, ha kizárólag chaten tartja a randizó a kapcsolatot a kiszemeltjével. Valamint a szakértő azt is hozzáteszi, hogy billentyű helyett inkább többször használjuk a kamerát, mert személyes találkozás esetén könnyebben tudjuk tisztázni az online megbeszélt témákat és tisztázni az esetleges félreértéseket.


 Személyes tanácsaim az online ismerkedéshez 

 Amit személy szerint tudok tanácsolni a pandémiás helyzet idején történő online ismerkedésnél, hogy mindenki hallgasson a megérzéseire! Ha az online beszélgetés során bárki úgy érzi, hogy zavarja a partnere túlzott érdeklődése, figyelmessége, valamint, ha az ismerkedés során az az érzése, hogy olyan, mintha egy kalitkában lenne , akkor ne menjen bele a másik féllel komolyabb kapcsolatba. Valamint ne adjon ki magáról elsőre bizalmas információkat ( fizetés nagysága, szexuális igények, fantáziák stb.) ! Ne feledjük, hogy a jelenlegi egy különösen bizalmatlan és nyomasztó helyzet, amelyben felértékelődik a magány, elszigeteltség érzése, ezért mindenki az átlagosnál jobban vágyik egy kedves beszélgetésre! De senki ne felejtse el még ilyenkor sem a vészharangot nem meghallani, ha jelez a partnerrel kapcsolatban ! Csak fokozatosan beszéljünk gyengeségeinkről ( pl. személyes traumák), bizalmas információinkról, semmiképpen ne hagyjuk, hogy a másik áldozatot lásson bennünk! 


Forrás :

Egy nap alatt berobbant a tőzsdén a nőknek szóló társkereső - HWSW

Karanténrandi : az online ismerkedés veszélyei



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése