Már 2000-es évek elején hoztak rendeleteket Kínában az internetes információáramlás szabályozására. Mára már törvények szabják meg illetve korlátozzák az internet használatot, amik megszegése szigorú büntetéseket von maga után.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjvFr06x7cLyG5mbbzq5DbkjX5KrkYRQ8f0ZMTaOKz05ZvnlzvMoIrRXRdR-vGyPfdS8tdxRMwDB3D3lejhNDA6ajy6960nTV5jE-82XCB-J6TRu2OJt-AboRdPRgQu_cU-1zMe4YZUuegV/s320/InternetCensorship.jpg)
2005-ben mégis hiba csúszott a rendszerbe. A hatóságok mindent megettek, hogy ne lehessen semmilyen információhoz sem jutni a Japán ellen való tüntetésekről, felügyeltek különböző híroldalakat vagy megtekintésük csak jelszóval lehetséges, mégis sikerült különböző blog felületeken megszervezni a tüntetéseket. De mivel a legtöbb felület üzemeltető szervere külföldi, így kénytelen volt a kormány tehetetlenül végignézni. Illetve a telefonos kommunikációnak is nagy szerep jutott a szervezkedések során, ami ellen szintén nem tudtak fellépni, hiába voltak erre próbálkozások.
"Egyre inkább úgy tűnik tehát, hogy a kínai "Nagy Tűzfal" üzemeltetői hosszútávon hiába próbálják meg cenzúrázni a világhálót."Forrás: Index
Sg.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése