keresés

2017. október 17., kedd

Látom, tehát van? - Virtuális és kiterjesztett valóság

"Hiszem, ha látom", tartja a mondás. Ezt látom, szóval akkor létezik. Viszont mégsem érinthetem meg; de ha meg nem tudom megfogni, akkor valóban létezik? VR és AR. Virtuális valóság és kiterjesztett valóság. Sokan ismerik, vagy legalábbis hallott róluk, mégsem biztos, hogy pontosan tudja, mik is ezek.


Mire használhatóak, miben könnyíthetik az ember mindennapjait és ugyan akkor miért lehetnek veszélyesek? Mik a legújabb fejlemények? Ezek, és még sok más nyitott kérdés lengi körül e két fogalmat, hiszen rohamosan, mondhatni napról-napra fejlődő technológiáról beszélhetünk. A rövid cikksorozat ezekre igyekszik választ adni és betekintést nyújtani. Kezdjük az elején.
VR és AR, ezeket eszik vagy isszák?

Mindenek előtt tisztába kell tenni a rövidítéseket és fogalmakat. A VR (Virtual Reality) nem más, mint a virtuális valóság, míg az AR (Augmented Reality) a kiterjesztett valóság. Kicsit bővebben:

Virtuális valóság 

A VR maga egy olyan technológián alapszik, melynek legfontosabb eszköze egy olyan sisak, amely látóterünk egészét kihasználva, szférikus képet vetít. A felhasználót egy virtuális, képzeletbeli térbe vetíti. Ez nem egy egyszerű 360 fokos kép, mivel fel és le, előre vagy hátra nézve is működik. Azonban erre a "térre" hatással csak az arra megfelelő, valamiféle irányító eszközzel lehetünk, különben csak nézelődni tudunk. Ez lehet szinte bármi, videojátékok kontrollere, de egyéb eszköz is, amit a fejlesztő épp legalkalmasabbnak ítél. 

Kiterjesztett valóság

Az AR egy egészen más állatfaj. Jóformán mindenki ismeri, legfeljebb nem tudja, hogy eddig is ismerte mi is az pontosan. Az elmúlt év legnagyobb dobásával, a Pokémon GO telefonos játékkal szinte mindenki találkozott. Legtöbbünknek legalább egy olyan ismerőse volt (vagy épp mi magunk voltunk ez az ismerős), aki órákat bóklászott a környéken, a telefonja kijelzőjét bámulva, hogy elkaphasson valami ritkább jószágot. Tökéletesen reprezentálja, mi is az AR. Valós térben (a mindennapi világunkban) történik, ahhoz ad hozzá plusz információt, amit valamilyen eszközön, az említett PGO esetében a telefonunk segítségével érzékelhetünk.
A kettő közötti legnagyobb különbség, hogy míg az AR esetében ki kell mozdulnunk, akár a lakásból is, a VR esetében ez nem szükséges, nem arra van kitalálva. A VR egy teljesen új, az általunk ismert természetes környezettől független világot alkot körénk. Ezzel szemben az AR az általunk ismert világba épít bele virtuális elemeket és információkat, nem alkot újat, mint egész, hanem a meglévő valósat bővíti.

Virtuális valóság kontra valós problémák

Mi teheti igazán hasznossá a virtuális valóságot a szórakoztatáson túl? Lehetőséget nyit olyan dolgokra, mint a virtuális autóvezetés, pilóta vagy akár űrhajós szimulációk, de akár még orvosi műtétek gyakorlása is lehetséges lehet. Fóbiásoknak nyújthat segítséget, félelmeik leküzdésében, vagy mozgássérültek számára, akik képtelenek utazásra, vagy akár kiállításokra járni, virtuális élményt adhat.
Azonban amilyen jól hangzik, épp annyi hátulütője is lehet. Révén, hogy egy viszonylag új dologról van szó, még nem ismert a problémáinak teljes tárháza. Minden esetre több ízben merült fel a VR sisakot használok körében tengeribetegséghez hasonló tünetegyüttes fejfájással, szédüléssel és émelygéssel. Emellett hiba kelti az eszköz a távolság érzetét, azért a lencse mégiscsak néhány centire helyezkedik el a szemtől és hosszú távon szemkárosodást idézhet elő, bár erről eltérő vélemények szólnak. Mégis, a legnagyobb veszélynek a függőség kialakulását tekintik egyenlőre, ami be kell látni, nem légből kapott dolog. Ki ne szeretne elmerülni egy olyan világban, ami teljesen különbözik a valóságtól.


Kitágul a világ, amíg neki nem megyünk egy fának

Kiterjesztett valóság: új, izgalmas, hasznos, rengeteg a látnivaló. Eddig sosem látott lehetőségeket tár fel, hiszen képes háromdimenziós objektumokat vetíteni valós térbe. Ezt például remekül alkalmazza az IKEA Place alkalmazás. Ez az IKEA és Apple által fejlesztett program megmutatja, hogy hogyan is néznének ki az üzlet bútorai otthonunkban. Ennél komolyabb esetben is segítségül szolgálhat, például pilóták számára repülés közben.
Mindazonáltal, mint mindennek, az AR-nek is vannak árnyoldalai. A korábban emlegetett Pokémon GO kapcsán számtalan hír érkezett balesetekről, ami abból adódott, hogy a telefonképernyőt bámulva, az ember nem figyel a környezetére. Nem csak egyszerű "fának sétálások", de komoly balesetek is adódtak. Autó elé lépések, rablások.

Az minden esetre biztos, hogy a lehetőségek tárháza amit a VR és az AR nyújthat szinte határtalannak tetszik, mindazon problémák ellenére, amelyek felmerülhetnek velük kapcsolatban. Idővel elválik majd, pozitív vagy negatív irányba billen-e az a bizonyos mérleg, ami végleg eldönti hosszútávú létjogosultságukat.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése