keresés

2020. december 10., csütörtök

Miért jó hangoskönyvet hallgatni?

Hallgatni vagy olvasni?

 A cím hallatán sokak azt mondják: Ugyan én még soha nem hallgattam hangoskönyvet, vagy, hogy a hangoskönyvek csak gyermekek számára készültek, ahol a mesélő hangjára és a zenei aláfestés hatására álomba ringatják az ágyban fekvő kicsiket. Olyan ítélkező hangokról is hallhatunk, akik szerint a felolvasó hangja elvonja a figyelmet a tartalomtól, sőt egyenesen megnyirbálják a szövegeket azáltal, hogy a regény csonkított verzióját adják közre. Talán még a legnyitottabb olvasókban is fölmerült,hogy a hangoskönyv hallgatása nem igényel olyan szellemi befektetést, mintha papírról vagy elektronikus felületről olvasnánk. Mára bebizonyosodott, hogy egy történet meghallgatása szellemileg hasonló módon veszi igénybe az agyat, mint a szövegolvasás. MRI vizsgálatok megmutatták, hogy a hallott információ ugyanazon részeit mozgósítja az agyunknak, mint az olvasott, tehát nem kell mindig vaskos kötetekkel útra keljünk ahhoz, hogy legkedvesebb olvasmányainkat élvezhessük.  

Egyre népszerűbb a hangoskönyv


A hangoskönyvek nimbuszának növekedéséhez hozzájárult a tavasszal kialakult járványhelyzet, ami következtében minden kulturális intézmény, így a könyvtárak ajtaja is bezárult a látogatók előtt. Könyvtárosok százai igyekeztek ellátni olvasóikat kultúrával szerte a világon. Többen kisokost állítottak össze az otthonról elektronikusan elérhető forrásokról, amibe bele tartoztak a hangoskönyvek is. Egyre több olvasó ismerkedett meg az Internet Archive, LibriVox, Lit2go felületével és kínálatával. Bár ezek többségén csak néhány magyar nyelvű forrás található.Nem kell elszomorodjunk, ha ezeken az oldalakon nem találjuk meg a keresett dokumentumot. A hangos-konyv.blog.hu-n számos olyan hangoskönyvet és online elérhető elektronikus könyvet mutat be, amik magyarul is rendelkezésünkre állnak. A Magyar Elektronikus Könyvtár pedig közel 400 hangoskönyvet kínál az irodalom iránt érdeklődők számára.


Érvek a hangoskönyv mellett:

Az egyik legnagyobb előnye, hogy nem kell magunkkal hurcolásszuk amúgy is féltve őrzött olvasmányainkat. Idegen nyelvű szövegek hallgatása esetén pedig elsajátíthatjuk a legnehezebb szavak kiejtését is. Hangoskönyvet akár csukott szemmel is élvezhetünk, leszámítva az autóvezetést! Ráadásul igazi élményt nyújthat, ha a felolvasó karakterében hozzásimul a regényhősökhöz. A hangoskonyv.hu-n számos elismert előadó közül választhatunk. 




Idén márciusban a kicsik sem maradhattak mese nélkül, hiszen az interaktív hangoskönyvekkel foglalkozó BOOKR Kids több mint 400 mesét tett elérhetővé a családok számára. Bár a legtöbb jó minőségű dokumentum előfizetés útján érhető el, egyre nő azoknak a színvonalas előadásoknak a száma, amik ingyen tölthetők le.


Források:

hangos-konyv.blog.hu

http://hangoskonyvklub.hu

Ha nyár,akkor hangoskönyv!

Íme itt vannak! Ismert színészek hangján szólalnak meg az otthontanulást segítő hangoskönyvek

MEK




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése