Manapság egyre több cég megpróbálkozik elektromos autók kifejlesztésével. Ide tartozik az Apple és a Xiaomi is, habár a végkimenetel nem azonos. Az Apple közel tíz évet foglalkozott ezzel az iránnyal és 10 milliárd dollárt fektetett bele, de végül mégis feladta. Ezzel szemben a Xiaomi rövidebb idő alatt (mindösszesen 3 év) kiadta első elektromos autóját, majd 135 000 járművet adott ki tavaly. Ez a szám magában igen eredményes, viszont erre az évre célul a dupláját tervezik.
Kína és az autógyártás
Kína mélyen bele ásta magát ebbe, ami az Apple-nek nem sikerült. A siker abban is megmutatkozik, hogy ezáltal a kiváló alkatrészekhez nemcsak, hogy olcsón, de gyorsan is hozzá tudott jutni. A Xiaomi mellett más járműgyártó cégek is elkezdtek profitot termelni, ilyenek például a Li Auto és Seres Group. Tehát mondhatjuk, hogy Kína ebben az intenzív versenyben nagy szerepet játszik.
Xiaomi és Huawei
A Xiaomi szórakoztatóelektronikai vállalat mellett a Huawei is elkezdtekk ebbe az irányba terjeszkedni. Elkezdett autonóm vezetési szoftvereket készíteni. A cég összedolgozik több autógyártóval is a kinai piacon belül, mint Seres Group, BAIC, SAIC Motor vagy Chery.
A Xiaomi már régóta rivalizál az Apple-lel, sokszor hasonlítják össze a két céget egymással. Ez megmutatkozik a telefonok online árusításában, vagy éppen a Xiaomi 2011-es első telefonbemutatójával, ahol Lei Jun Steve Jobshoz hasonlóan farmert és fekete inget viselt.
...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése