Egyedüllét, bullying
A digitális tanrend első heteiben még inkább szünetként fogták fel a diákok az otthon tanulást, sokat keresték egymást, élvezték az új helyzetet. Azonban egy év elteltével egyre fásultabb a hangulat az online tanórákon. „Tavaly volt némi bulihangulata az otthon tanulásnak, érezhető volt az összetartás, az odafigyelés. A gyerekek fotókat küldtek magukról, legóépítményeikről, sőt a házunk elé készített jókora aszfaltrajzzal, majd valóságos autós felvonulással leptek meg. Mostanra viszont a diákok meggyötörtté váltak, hiányzik nekik az iskola.” (megfáradt covidnemzedék) Emellett új zaklatási formák léptek fel az online térben, az online tanórák keretében is. Sokkal könnyebben megbántják egymást a gyerekek az online tanórákon, és nehezebb kiengesztelődni is a gépen keresztül. A webkamera bekapcsolásával pedig meglátják egymás otthonát, anyagi körülményeit, akár a háttérben zajló családi élet részleteit, ez megint csak okot adhat a gúnyolódásra, kifigurázásra. A google classroom keretében pedig lehetőséget kapnak letiltani egymást, elnémítani a másik mikrofonját, kitenni egy egy társukat a csoportból. Sajnos ezzel a lehetőséggel élnek is, a tanórát tartó felnőtt pedig nem feltétlenül veszi észre, hogy valaki nem tud visszacsatlakozni, így lemarad a tananyagról. Tanárként sokkal nehezebb kapcsolódni a diákokhoz, fegyelmezni őket, észrevenni az apró piszkálódásokat. A gyerekeknek meg nehezebb kérdezni, elmondani a félelmeiket, ha bántják őket.
Otthoni viszonyok, iskolai élet hiánya
Az otthoni viszonyok nagyban befolyásolták a gyerekek haladását a tananyagban az elmúlt egy évben. Fontos szemponttá vállt, hogy kinek van otthon számítógépe, vagy rosszabb esetben csak okos telefonja. Ha van is online tanórára alkalmas eszköz otthon, hány gyereknek kell osztoznia rajta. Van-e alkalmas helyiség, annyi helység a házban ahány gyerek online akar tanulni? Meg lehet e oldani, hogy a kisebb gyerekekkel otthon maradjon egy felnőtt? Tud-e a szülő, vagy nagyobb testvér segíteni, ha elakadt a diák? A tanulással kapcsolatos megoldások mellett fontos volt az otthon uralkodó légkör is, és az iskolai kapcsolatok hiánya. A rossz körülmények közül érkező diákoknak sokat számított az iskolai környezet, a mindennapos étkeztetés, az iskolai eszközök használatának lehetősége. A tornaórák, edzések elmaradása is nehéz tényező volt, főleg olyan családokban, ahol nem tudták megoldani a mindennapos mozgást, szabad levegőn tartózkodást. Ezek mellett az osztálytársak, kortársak hiánya, a mindennapos élő kapcsolatokból való kiszakítás sem tett jót az diákoknak.
Appok letöltésének veszélyei
Az online oktatás alatt sok gyereknek egyedül kellett eligazodni az online felületeken. Sokan töltenek le szórakozást segítő, vagy a tanárok által ajánlott alkalmazásokat. Ám ezek az alkalmazások sok veszélyt hordoznak magukban, adatokat tudnak meg a felhasználóról és ezeket továbbítják külső feleknek. A szülők nem mindenhol érnek rá felügyelni mit tölt le a gyerekük, milyen személyes adatokat ad meg az online térben. Persze sok helyen ez eddig is így volt, főleg az internet korában felnőtt generációk esetében. Azonban most, hogy az online oktatás szinte egész nap a számítógép elé kényszeríti a diákokat, talán fontos lenne nagyobb hangsúlyt fektetni mind a szülők, mind a diákok tájékoztatására a témával kapcsolatban.
"A Me2B Alliance nonfprofit szervezet legújabb tanulmánya szerint azonban aggasztó, hogy az amerikai iskolák által használt appok 60 százaléka oszt meg adatokat külső felekkel." (Adatokat gyűjtenek az appok) A felmérésben 38 iskolában vizsgáltak 73 mobilos appot, ezekből 60% osztott meg külső felekkel adatokat a diákokról. Némelyik app hozáférést kér a kamerához, a mikrofonhoz, a hívási adatokhoz és az eszközazonosítóhoz is. Aggasztó tény az is, hogy zömében 13 év alatti diákok adatairól volt szó.
Összegzés
Az előző három szempont, a teljesség hiánya nélkül világít rá az online oktatás legnagyobb problémáira. Az elmúlt egy év tapasztalatairól és hatásairól természetesen rengeteget lehetne írni, a hosszú távú hatások pedig majd a jövőben még biztos mutatkoznak majd. A hátrányok ellenére nagyon sok kreatív tanári megoldás született az online tér személytelenségét áthidalva, azonban egy idő elteltével nem pótolhatja már semmi sem a személyes kapcsolatok hiányát. Az online oktatásra vannak jó módszerek, de hosszútávon csak az élő oktatásra való visszatéréssel normalizálódhat a helyzet.
Források:
Rengeteg adatot gyűjtenek és küldenek tovább a diákokról az appok
A digitális tanrend nem csak az oktatásnak, de a bullyingnak is egy új lehetőség
Megfáradt covidnemzedék – mérlegen a digitális oktatás egy éve
"Lehet, minden megy a lecsóba"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése