keresés

2025. május 5., hétfő

Az Internet Archive jogi csatája

 Az Internet Archive egy nonprofit szervezet, amely széles körben ismert munkájáról. Többek között ők működtetik a Wayback Machine néven ismert szolgáltatást, ami hozzáférést nyújt egy adott weblap korábbi állapotaihoz, feltéve, hogy a weblap egy adott pillanatban rögzítve lett. Ezen kívül számos elektronikus gyűjteményhez nyújt sokak számára hozzáférést, illetve filmek, zenei fájlok, és digitalizált könyvek ezreit teszi elérhetővé.

Ez utóbbival akadt meg a bajuk egy 2023-as per folyamán...


A háttér

2020-ban, a világjárvány kezdetén az Internet Archive elindította a National Emergency Library, azaz Nemzeti Vészkönyvtár nevű programot. A járvány okozta könyvtárbezárások miatt az olvasóknak, kutatóknak és diákoknak nem volt hozzáférésük több millió könyvhöz, a NEL pedig ezen volt hivatott segíteni. Az Open Library nevű digitális kölcsönzési projekt egy részeként működött, amely egy e-book kölcsönzési projekt: Az Internet Archive fizikai könyvek digitalizált változatait tette kölcsönözhetővé ennek keretében. Az Open Library, mint egy hagyományos könyvtár, egyszerre csak egy személynek tette a könyvet elérhetővé, azonban a NEL máshogy működött - egy digitális példányt egyszerre több ember is kikölcsönözhetett és olvashatott.

Ez a döntés nagy visszhangot keltett, a szerzők és kiadók pedig úgy érveltek, hogy ez egyenlő a kalózkodással. Ugyanis egy könyvet digitálisan több számban elérhetővé tenni szinte egyenértékű a dokumentum digitális sokszorosításával - ami pedig sérti a tulajdonjogot. Ezekre válaszul az Internet Archive két hónappal később visszaállította a példányszámok korlátozását, de a kár már megtörtént; 2020 júniusában több nagy kiadó együttesen benyújtotta ellenük a pert.


Az ítélet

A per végkimenetele ez volt: 2023 márciusában a bíróság a kiadók javára döntött. A bíró úgy állapította meg, hogy az Internet Archive sokszorosítást követett el és származékos műveket hozott létre, azzal érvelve, hogy a másolás és kölcsönzés nem átalakító tevékenység. Származékos mű létrehozása pedig a szerzői jog megsértése - ezek olyan művek, amelyek más, már létező művön alapulnak. Ezek létrehozása a szerző kizárólagos joga.

Az ítélet persze nem aratott teljes sikert: nem csak az Internet Archive-nak nem tetszett, de mások is felszólaltak ellene. Egyesek szerint az ítélet csak a legnagyobb kiadóknak és a legismertebb íróknak kedvez, azonban a kisebb írókat megfosztja attól az olvasóközösségtől, amit a NEL szolgáltatás adott volna nekik.

Talán ezen az ügyön felbuzdulva, 2023-ban zenei kiadók csoportja beperelte az Inernet Archive-ot egy zenei digitalizációs projekt kapcsán. Ez a per most, 2025-ben, még folyik, de a végkimenetele valószínűleg nagy hatással lesz mind a szerzői jogok és az Internet Archive jövőjére is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése