keresés

2014. október 5., vasárnap

Bejelentették az Apple Payt- Bankkártyákat a fiók mélyére!

Az Apple az Iphone 6 után bejelentette az idei év egyik legnagyobb durranását, az Apple Payt.Ez a bejelentés nagyon jelentős, hiszen annak ellenére, hogy az Apple most jelentette be ezt a hírt, már szinte minden platformon kísérleteztek ezelőtt az érintés vagy bankkártya nélküli fizetéssel. Azzal, hogy az Apple bejelentette az Apple Payt, hivatalosan is versenyt indított el a platformok között.

Forrás: axeetech.com
Fizetés csupán egy érintéssel

Az érintés nélküli fizetés egy ún. NFC technológiát használ, mely egy rövid hatótávolságon belül biztosítja az információ átvitelét, mely hasonló a Bluetooth technológiához, abban különbözik tőle hogy az eszközöket nem kell párosítani és pillanatokon belül létrejön a két eszköz között a kapcsolat és az adatátvitel. Az Apple Pay a tervek szerint az új Iphone 6-tal, a 6 Plus-szal és a jövendőbeli Apple Watch órákkal fog működni, és hamarosan kezdődik az éles bevetése az Amerikai Egyesült Államokban.

Bizzunk benne..?

Az iCloud botrány után a felhasználók bizalma eléggé megingott az Apple termékek biztonságos adattárolásával kapcsolatban, viszont az Apple Pay hatalmas ütőkártyája az, hogy az azonosításunkhoz minden tranzakciónál az ujjlenyomat-olvasót használja, így ha valamilyen módon kiszivárognának a bankkártyaadatok, és esetleg még a telefonunkat is ellopják, nem tudnak fizetni az Apple Payen keresztül.
Az eBay vezértigazgatója, John Donathoe szerint a nyílvánosságot ezentúl kétfelé fogja osztani az Apple Pay, hiszen a felhasználók nagy része a Paypalt használja fizetéshez, és a Paypal a vezető a mobilos fizetési módok között, és ezennel úgy tűnik, ha minden a tervek szerint halad az Apple Pay szolgáltatással kapcsolatban, akkor eléggé komoly konkurenciát kaphat.

Vajon kihasználjuk?

A legfőbb kérdés csupán az, hogy a felhasználóközönség ki fogja-e használni az Apple Payben rejlő lehetőségeket, vagy egyáltalán fogja e használni azt. Emellett az Apple is több pofont kapott már, hisz a két legnagyobb amerikai áruházlánc, a Best Buy és a Walmart nemet mondott az Apple Pay használatával való fizetésre- viszont a McDonalds és a Starbucks már igent mondott rá.

The New York Times
USA Today
Macrumors
Bitport
Index

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése