keresés

2014. október 6., hétfő

Összefogott a Google és a Cseh Nemzeti Könyvtár


Közintézménnyel fogott össze a Google

2010-ben a Google és a Cseh Nemzeti Könyvtár együttműködési szerződést kötött, melyben megállapodtak arról, hogy a Google digitalizálja a könyvtár 14 ezer darabból álló „ritkasággyűjteményét”, melyek között kéziratok, ősnyomtatványok és régi nyomatok is találhatók. Ez azért is egyedülálló projekt, mert ez esetben egy közintézménnyel működik együtt a Google. A megállapodás értelmében a digitalizált művek egyrészt a Google Books oldalára kerülnek fel, másrészt pedig a Manuscriptorium European Digital oldalára is.


Az eddig elért célok

Eddig 30 ezer könyvet és 4 ezer kéziratot tettek ingyenesen elérhetővé a Manuscriptorium oldalán. Csak azokat a dokumentumokat teszik ingyenesen elérhetővé, amelyek már nincsenek szerzői jogvédelem alatt. Természetesen azokat a műveket, amelyeknél ez szükséges, a digitalizálás előtt restaurálják.
A Manuscriptorium kezdő oldala, habár angolul nyílik meg, át lehet tenni azt magyar nyelvre is, ahol tájékozódhatunk arról, hogy mit találhatunk ebben az adatbázisban. Véleményem szerint mindez jócskán megkönnyíti a keresést. Itt láthatjuk, hogy milyen szempontok szerint lehet keresni az oldalon. Ténylegesen keresni persze csak angolul lehet, hiszen ha a „digitális könyvtár” feliratra kattintunk, a katalógust már angolul találjuk meg, ahol lehet cím, szerző és jelzet alapján is tájékozódni.
Az eddig felöltött műveket itt lehet megnézni, amelyek  fakszimile kiadásban találhatóak meg.



A folytatás 


A munka tovább folyik, hiszen még több ezer kötet vár arra, hogy digitalizálják. A Google és a Cseh Könyvtár megosztozik az előállítási költségeken, méppedig 80-20% arányban, de a cseh partner csak 4 millió koronáig tudja évente segíteni a munka továbbmenetelét. A projekt UNESCO díjat is kapott, azonban a folytatás nagyban függ a cseh állam pénzbeli hozzájárulásaitól. 

Forrás
Forrás

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése