keresés

2019. március 17., vasárnap

A Google+ gyors leállása

A tervek szerint 2019 áprilisában a Google végleg leállítája a Google+-t. Korábban azért fejlesztette ki ezt az App-ot, mert ezzel szerette volna felvenni az olyan divatos közösségi oldal óriásokkal, mint például a Facebook, Tumblr stb. Viszont azt a célt amit a Google elvárt tőle sosem tudta teljesíteni. Ráaldásul a Google még meg is akarja sürgetni a Google+  felszámolását, mivel a Google plusz People API-ja magával hordozott egy elég komoly biztonsági rést. Ennek a résnek a következtében körülbelül 52,5 millió felhasználó adatait lophatták el. Ezen a résen keresztül a felhasználók felhasználó neveit, e-mail címeket, profilfotók információt szerezhették meg a rossz szándékúak.

A rés 
A Google+ szerverei nem tárolták az API naplót így nem tudják megállapítani, hogy az adatlopás valóban megtörtént-e. Később az is kiderült, hogy a Google már tavaly márciusban tudomást szerzett a problémáról, amiről nem értesítette a felhasználókat tartva a következményektől. Így „csendben” és titokban megpróbálta egy projekt keretén belül a problémát megszűntetni, de a projekt csúfosan elbukott és csak ezután hozták nyilvánosságra a problémát. A Google a saját blogbejegyzésén arra is hivatkozik, hogy a novemberi frissítést követően a korábban említett biztonsági rés létrejöttét tette lehetővé.

Lépés felvételi próbálkozások a Facebookkal szemben
A biztonsági rés előtt is voltak előzmények, amelyekből sejteni lehetett nem tudja felvenni a versenyt. Ugyanis nemcsak a Google állt elő azzal, hogy szeretné felvenni a versenyt a Facebookkal. Ilyen próbálkozás volt a hazai viszonylatban is ismert IWIW, az inkább külföldön ismertebb MySpace és ezekhez hasonló megoldások, de egyiksem tudta felvenni a versenyt azokkal a szolgáltatásokkal és funkciókkal amit csak a Facebook kínál a mai napig. A Google+ is egy ilyen megoldás volt, csak annyi volt a különbség a Google részéről, hogy akinek van Google profilja az a Google+ fiókot is kap. Az elképzelés még annyival kiegészült, hogy az "ismerőseink" csak olyanok lehetnek akiknek szintén van Google fiókja. Így például akivel mondjuk e-mail-ben tartjuk a kapcsolatot azzal akár a Google+-on ismerősnek is felvehetjük. Amíg a véleményünket a Facebookon a "Like" gombbal tehetjük meg addig a Google+-on a "+1" gombbal tehetjük meg ugyanezt. A megoldás jó lett volna csak sajnos ezzel a szemlélettel a Google elkésett. A Google+ indulásánál sem hozta meg a kellő hatást amit a Google elvárt volna, így a későbbiekben a funkciók bővítésével szeretett volna javítani, de ez sem vált be.

Végkövetkeztetés
Összességében megállapíthatjuk, hogy már a Google+ az indulásánál sem tudott teljesíteni. Az idők folyamán valamint a funkciók bevezetésének ellenére sem hozta meg a várt áttörést. Később a Google+ annak ellenére, hogy komoly hasznot nem termelt a mai napig működik és az utolsó csepp ami a leállás melletti döntést csak megerősíti az a fent említett biztonsági rés.

Források:
Szalai Péter: Biztonsági rés a Google Pluson, kinyírják az egész rendszert
(2018.10.09.)

Rosta Gábor: Csúfos véget ér a Google+
(2018.12.11.)

Bátky Zoltán: Végleg bezár a Google+
pcworld.hu
(2018.10.09)

kép: ubergizmo.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése