keresés

2019. március 24., vasárnap

Trollok a világhálón

Az internetes trollok kifejezése nem a mitológiából ismert lényről kapta az elnevezést, hanem a horgászatból származó "trolling" , "trawling" nevű technikáról, ami során a horgász elhúzza a csalit a halak elől, ahogy az internetes trollok is megteszik ezt a kommentjeiket felhasználva. 





A mai értelemben vett trollok


Az internetes trollok a meme-től eltérően már nem feltétlen az emberek megnevettetését célozzák meg. Sokkal inkább a bosszantás és a rosszindulat áll mögöttük. Az internet és a közösségi média, portálok elterjedésével a trollok is egyre nagyobb szerephez jutottak. A szótárak többféleképpen magyarázzák a troll kifejezést, egyik ezek közül úgy fogalmaz, hogy : olyan személy aki random kéretlen vagy ellentmondásos kommenteket fűz változatos témákhoz, forumokon, azzal a céllal, hogy provokálja az olvasókat vagy vitába uszítsa őket. A wikipédia szerint olyan személy aki veszekedéseket kezd, megbántja az embereket az interneten, a tárgyhoz nem illő kommentekkel, levelekkel bombáz egy közösséget, vagy a saját meggyőződéséből nem engedve vitába száll másokkal ezzel ellehetetlenítve az adott témában az eszmecserét.

Lelőhelyeik és csoportjaik


Trollokat szinte bárhol lehet találni, ahol szabadon lehet kifejteni a véleményedet, megosztani tartalmat, akár Youtube-on, Facebook-on Twitteren is beléjük futhatsz. Nehezen lehet kontrollálni, kiszűrni őket, főleg ha sok tagja van a közösségnek, azonban ha felbukkanna a leghatásosabb módszer ellene a csoportból való kitiltása, a profiljának blokkolása is akár, vagy a profil jelentése. 
Több módon is lehet őket csoportosítani, alapvetően lehetnek provokatívak és reaktívak. Míg a provokatív egy feltűnő üzenettel hívja fel magára a figyelmet addig a reaktív kiszemel egy célpontot és őt támadja. Részletesebb felosztás szerint, tíz csoportjuk van:

  • Az inzultáló trollok, akik csak gyűlöletből írnak, nincs szükségük okra se, hogy miért utálják az áldozataikat, leírják őket mindennek, szinte bármit bevetnek, hogy negatív érzelmet váltsanak ki a személyből, csak azért mert megtehetik. Ez a tevékenység gyakran olyan durván elfajulhat, hogy már "cyberbullying" (elektronikus zaklatás) ként is értelmezhető.
  • Az állandóan vitázóak, akik szeretik a jó kis vitákat, akik kiválasztanak egy jó kis gondolatmenettel ellátott témát majd teljesen ellenkező irányból közelítik meg, ellentétes gondolatokat fűzve hozzá. Elhiszik, hogy nekik van igazuk míg a többiek mind tévednek. Mindig az övék az utolsó szó, és addig folytatják amíg a többi felhasználó fel nem adja.
  • A helyesírás figyelők, őket szinte mindenki ismeri, hisz felhívják a figyelmet minden egyes kis elírásra, hibára, azonban ez a tevékenység nem éppen odaillő egy beszélgetés közepébe. Gyakran a hibákat kihasználva inzultálják a többi felhasználót.
  • Az mindig sértett trollok, ők azok akik bármilyen ártatlan kontextusból kitudnak ragadni egy részletet ami számukra sértő, és képesek eljátszani az áldozat szerepét.
  • A mindent tudó troll, akik nem vesznek részt a vitákban, de szeretik részletesen leírni a véleményüket, akik szeretik hallatni a hangjukat, nem számítva, hogy érdekel-e bárkit vagy sem.
  • Nagybetűs trollok, a többiekkel ellentétben nekik nincs semmi mondani valójuk, ők csak káromkodni, átkozni jönnek, capslock-al természetesen. Ők valójában gyakran unatkozó gyerekek akik gondolkodás nélküli elfoglaltságot keresnek. Megjegyzendő, hogy ők ártalmatlanok a közösségre nézve.
  • Az egyszavas trollok, mindig találkozunk olyan személyekkel akik csak egy szóban fejtik ki a véleményüket "lol", "what", "k". Ők messze állnak a legrosszabb fajtáktól, de zavaróak lehetnek ha épp egy komoly tárgyat vitatnak meg a fórumon.
  • A túlzóak, akik lehetnek a sértődő és a mindent tudóak keverékei is, tudják, hogy vegyék át a témát és hogyan túlozzák el a végletekig. Néhány viccként fogja fel, és sikerül is neki vicces csinálnia belőle, de a legtöbb csak idegesítően hat a témára tekintve.
  • Off topic troll, szinte mindenki utálja ha valaki nem odaillőt, elavult információt tesz közzé a témához, majd végül mindenki erre fog koncentrálni, a korábbi téma helyett.
  • A kapzsi spammer, ők azok akiket egyáltalán nem érdekel a téma, és csak az ő javára posztol, figyelemre vágyik, reklámozza az oldalát, kuponját, bármit. Szinte bárhol meglehet találni őket  a "follow me" posztjaikkal együtt.

Mit lehet kezdeni a trollokkal?


A legegyszerűbb ha figyelmen kívül hagyjuk őket, nem éri meg rájuk fecsérelni az időnket, és magunkra venni azt amit mondanak. Esetleg lementheted azt amit írtak, hogy legyen bizonyítékod ellenük, és így nem másíthatja meg a korábbi hozzászólását se. Kiállhatsz magadért, vagy jelentheted őket nem megfelelő magatartásért, ez szinte már minden website-on lehetséges. Kijelentkezés a közösségi média alkalmazásaiból, minimalizálva az ott töltött időt kevesebbet kell a trollok miatt idegeskedned. Mesélj róla valakinek aki számít neked, sokkal jobban fogod érezni magad miután kibeszélted a történteket. De ne felejtsd el, hogy amit írnak, ahogy viselkednek nem változtatja meg, hogy ki is vagy valójában.

Akik foglalkoznak a témával


Ginger Gorman 5 hónapot töltött a trollok megfigyelésével, majd az eredményeket a "Troll Hunting" című könyvében írta meg. A könyvet az inspirálta, hogy 2013-ban ő is trollkodás áldozatává vált, ami annyira elfajult, hogy halálos fenyegetést is kapott.  
A téma még ma is aktuális, egyre több oldal szán időt arra, hogy segítsen az áldozatoknak és az elkerülésükre, megoldásra is. Egy külföldi oldalon egy gyűjteményt olvashatunk ahol emberek nyilatkoznak arról, hogy mit érdemes szerintük tenni ilyen esetekben. 

Források:

  1. Wiki
  2. Lifewire
  3. lifewire trolltípusok
  4. Trollok kezelése
  5. honey.nine




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése