keresés

2019. március 27., szerda

Az Oracle kontra Google per


   Az egyik legnagyobb, szerzői joghoz köthető per 2010-ben kezdődött, mikor az Oracle Corporation, a világ egyik legnagyobb szoftvermegoldásokat kínáló cége beperelte a Google-t, mert szerintük az nem megfelelően használta fel a birtokukban lévő Java-t, ami egy általános célú programozási nyelv. A Java a  Sun Microsystems felvásárlásakor került az Oracle-hoz,  így minden jog, köztük a szerzői jogok is őket illették meg.

Harc a Javáért

  A Google az Android operációs rendszerébe épített egy implementációt, aminek a megfelelő működéséhez szükség volt a Java API használatára.
  Az API-k olyan konnektorok, amelyeken keresztül a különböző szoftverek össze tudnak kapcsolódni, például az érintett appok a felhőhöz. Az ügy kiemelt jelentőséget kapott, hiszen korábban még nem foglalkoztak azzal, hogy védheti -e ezeket a konnektorokat szerzői jog vagy szabadon felhasználhatóak. A bíróság végül arra a döntésre jutott, hogy igenis védi az alkotókat a jog, így az Oracle javára döntöttek, ugyanakkor nyitva hagytak a Google számára egy kiskaput, mely szerint a jogsértés az úgynevezett "fair use" keretein belül van-e. Ez az elmélet, azokat a kivételeket taglalja, mikor más szellemi alkotásokat használnak a saját műveikhez a szerzők. Ilyen például a kritika vagy a paródia. Az eset láncot indított el, egyre többet foglalkoztak az ilyen felhasználásokkal és azok szabályozásaival,  számos jellemzőt figyelembe véve.
   A szövetségi bíróság végül arra jutott, hogy az API-k átvétele nem tartozik a "fair use"-ba, így Google vereséget szenvedett, azonban az alsóbb bíróság korábban elfogadta a cég érvelését, így ez az eredmény  bizonytalanná vált.

Kártérítés

  Az Oracle 9,3 milliárd dollárt követel kártérítésként az óriáscégtől, ha a javukra döntenek, valamint a Java licenc alá vonását, ami szintén több milliárdba kerülhet évente. Azzal érvelnek, hogy a Google elfelejtett licencszerződést kötni a Java korábbi tulajdonosával, a Sunnal, nem tartották be a licencelési szabályozásokat, így sértve meg a szabadalmakat és a felhasználóknak is komoly károkat okoztak. Google azonban nem hajlandó fizetni, azt állítják, hogy forráskód elenyésző része a programnak, így az Oracle-nek nem jár ekkora összeg.

Megoldás

  A bíróság a mai napig nem döntött véglegesen a perben, így nem lehet tudni, hogy eltörlik-e ezt az implementációt. A Google már próbál más megoldást találni, mégpedig a Flutter segítségével, ami egy új alkalmazásplatform. Így a Darthban tudnak programozni és az alkalmazások az iOS-en és a készülő Fuchsia operációs rendszeren is futtathatóak lesznek. A Flutter 2019 februárjában kapott béta státuszt és a fejlesztők véleménye szerint az első, stabil kiadás is hamarosan megjelenhet.
  Különböző projektek is segítik a Javától való elszakadást, ilyen például a Xamarin, a Cordova vagy a PhoneGap.

Link:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése