keresés

2019. március 18., hétfő

Nincs titok a Facebook előtt


A Facebook több esetben adatokat adott át más cégeknek a felhasználók tudta nélkül. Időről időre újabb ilyen ügyletek derülnek ki. A legnagyobb közösségi oldal is hozzájutott más cégek által a tagok érzékeny adataihoz, melyeket fel is használt hirdetéseihez. Mivel a reklámokból folyik be a bevételeinek döntő többsége, így kiemelt érdeke, hogy azok célt érjenek. Ehhez jól kell ismernie a felhasználóit, hogy testreszabhassa a hirdetéseket.

Mindent tudnak
Tavaly decemberben kiderült, hogy a közösségi oldal az elmúlt években több mint százötven céggel osztotta meg felhasználói személyes adatait. Ilyen volt például az Amazon, a Microsoft, a BlackBerry, a Lenovo, a Huawei, az Apple. Az már nyáron ismertté vált, hogy több mint ötven vállalattal fennállt ilyen együttműködés, de akkor az óriáscég azt nyilatkozta, hogy a döntő többséggel már megszűnt. Most azonban további részletek kerültek napvilágra. A Spotify például beleolvashatott a felhasználók chatbeszélgetéseibe. De a Netflix még írási-szerkesztési jogot is kapott. Erre a Netflix úgy reagált, hogy ők csak lehetővé tették, hogy a messengeren keresztül ajánljanak egymásnak filmeket az emberek. A Facebook szerint a partnerekre a "saját maga kiterjesztéseként tekint", s ezért nem kért külön engedélyt az adatátadásra a felhasználóktól. Ugyanakkor más hírportál szerint a Facebook úgy nyilatkozott, hogy kikérte a felhasználók engedélyét.

Nem csak ad, kap is
A Facebook nemcsak átad adatokat, hanem kap is több androidos alkalmazástól. Mondani sem kell, hogy ez is a felhasználók tudta nélkül zajlik. A Privacy International kutatása szerint 34-ből legalább 20 app juttatta információkhoz az óriáscéget.
A Kayak utazóoldal révén például tudomására jutott, ki milyen repülésre keresett rá, milyen úticél iránt érdeklődött milyen időpontokban.
Azokról, akik a Flo nevű oldalt használták a menstruációs ciklusuk számontartására, illetve terhességük tervezéséhez, megtudta, mik az ilyen irányú terveik, milyen az aktuális élethelyzetük. Miután az oldal továbbította ezeket az érzékeny adatokat az óriáscégnek, célzott hirdetések (betét-, babaholmireklám, stb.) jelentek meg az érintett nők profilján.
A Flo ígérete szerint fel fognak hagyni ezzel a gyakorlattal, míg a Facebook azt nyilatkozta, hogy az analitikai szoftverüket használó cégek nem továbbíthatnak a felhasználók beleegyezése nélkül adatokat, s ha ilyenek mégis eljutnak hozzájuk, megpróbálják azokat kiszűrni és eltávolítani.

Frederike Kaltheuner, a Privacy International kutatásának vezetője szerint a felhasználóknak nem volt lehetőségük hozzájárulni a folyamathoz, mivel az alkalmazás megnyitásával egyidejűleg már mentek is át az adatok a Facebookhoz. Ezt az alkalmazások fejlesztői is tudták, és a hibát jelentették a közösségi portálnak, ami később beszámolt a javításról, azonban továbbra is megtörtént az adatátadás. A kutatók nem tudják, hogy a fejlesztők nem töltötték le a frissített verziót vagy pedig nem is történt változtatás. A Facebook ígérete szerint készülnek olyan eszközök, amik előrelendítik a fejlesztést. Ilyen például a Clear History funkció, melybe “beépítik majd a külső alkalmazásból érkező adatok kezelésének lehetőségét is”.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése