Mióta celebvilág a celebvilág, azóta folyik a kemény harc a sztárok és a paparazzók(lesifotósok) között.Számtalan kíváncsi rajongó és nemrajongó szeretne betekinteni a híres emberek magánéletébe, megnézni ők hogyan élik hétköznapjaikat. Erre számos technikai eszköz (beépített kamerák,fényképezőgépek,videók stb.) és elvetemült ember (habzó szájú paparazzók,fanatikus rajongók) áll rendelkezésükre. A sztárok szemszögéből ez már annyira nem pozitív,hiszen ők is emberek, akiknek ugyanúgy szükségük van a magánszférára ahogy nekünk is. Mondhatjuk,hogy a celebség ezzel jár, azonban feltehetjük azt a kérdést is, hogy hol határ?
És ha már a határokról van szó, mi az a szint ameddig képesek elmenni azok, akik le akarnak járatni egy konkurens céget ? Kik ők, és miért ehhez a módszerhez folyamodtak?
Ezeket a kérdéseket lehetne feltenni a Fappening nevű ( a happening és f*pping kifejezések összevonása) hack botránnyal kapcsolatban. A válasz azonban nem válik egyértelművé, hiszen az okok egyelőre még ismeretlenek. Azt azonban elkönyvelhetjük, hogy bármi is váltotta ki ezt a botrányt, szépen felbolygatta a celebvilág, az internet és a különböző informatikai cégek életét.
A Fappening rövid története
Augusztus vége és szeptember eleje tájékán kezdődött minden. Az Anon IB nevű fotós fórumra egy bizonyos OriginalGuy nevű felhasználó celebekről készült meztelen fotókat kezdett feltölteni, ezek a képek hamar átkerültek a 4chan nevű oldalra, majd villámsebességgel kezdtek szétterjedni az interneten. Az első adag kiszivárogtatott képek tulajdonosainak listáján olyan nevek szerepeltek mint
Jennifer Lawrence, Kirsten Dunst, Kate Upton, Avril Lavigne, Candice Swanepoel, Cara Delevingne, Kaley Cuoco, Mary-Kate Olsen, Rihanna. Néhány héttel később újabb híres emberekről kerültek fel kompromittáló képek (pl.Hulk Hogan fia, Nick Hogan, Winona Ryder, Kelly Brook, Erin Heatherton vagy a Beverly Hills 90210 szereplője, AnnaLynne McCord és még sokan mások.
A hackerek valószínűleg előre megfontoltságból nem szivárogtatták ki egyszerre az összes képet,hanem lassan, de annál biztosabban,"felvonásokra"osztották a feltört kép adagok nyilvánosságra hozatalát, ezzel mindig újabb és újabb meglepetéseket okozva a közönségnek és a hírességeknek egyaránt.
Hogyan következhetett be ?
Mára köztudottá vált, hogy az Apple Icloud nevű alkalmazását törték fel, ez egy online tárhely, ahová az Iphone-okkal készített felvételek feltöltődnek. Ezen belül a a Find My Phone szolgálatatás "segítette elő" a képek napvilágra kerülését. Ez a program engedélyezte a hackereknek hogy hozzáférjenek a személyes adatokhoz. A rendszert egy olyan hacker programmal törték fel valószínűleg ,ami addig bombázza potenciális jelszavakkal a felhasználó oldalát,ameddig meg nem találja az eredetit.
Mint kiderült, az Apple-nek már volt sejtése arról, hogy biztonsági rendszerük nem a legmegfelelőbb. Ezt, egy londoni szoftverfejlesztő Ibrahim Balic, az Apple-el való nyilvánosságra hozott leveléből tudhatta meg a nagyvilág. Ez a levelezés bizonyítja, hogy Balic már márciusban figyelmeztette a céget, hogy a brute force támadásokkal (a képek feltörést elősegítő hack program)szemben felállított védőrendszer számtalan próbálkozás után sem tiltotta le.
Kiderült, hogy a sebezhetőség előidézője a Find My Phone alkalmazás, amely konkrétan engedélyezte a hackereknek hogy annyiszor próbálkozzanak a jelszavakkal, ahányszor akarnak, anélkül hogy az "áldozat" bármiféle értesítést kapna.
Ez a hír, a kirobbant botránnyal egyetemben nem vetett jó fényt az Apple-re, és az akkoriban megjelenő Iphone 5 és Apple watch hírét is beárnyékolta.
Az Apple azóta korrigálta a hibát, sőt a Google-al egy közös titkosítási protokollt hozott létre, amely biztosítja, hogy ilyen esetek soha többet ne fordulhassanak elő.
Hatásai
Hogyan hatott az áldozatokra?
A botrány kitörése számos ismert és kevésbé ismert személyt hozott (enyhén szólva) kellemetlen helyzetbe. A "Fappening-jelenség" arcává vált Jennifer Lawrence sokáig hallgatott az esetről, azonban a Vanity Fair magazinban adott interjújában hangot adott véleményének: a színésznő szerint ez nem egy szimpla botrány. Ez egy szexuális bűncselekmény. Ez is egy fajta nemi erőszak, ami undorító. A törvénynek változtatásara van szüksége, és nekünk is. Lawrence szerint a weboldalak nagy részben felelősek a történtekért. És a tény, hogy egy ilyen botrányról valakinek a profitcsinálás fordul meg a fejében, felfoghatatlan. A színésznő elképzelhetetlennek tartja hogy hogyan lehetnek az ilyen emberek ennyire meggondolatlanok felelőtlenek és üresek (az eredeti interjú ITT olvasható).
Emellett az áldozatok nagy része többmilliós pereket indított a megosztó oldalak- leginkább a Google-ellen (erről a következő bekezdésben bővebben).
Hogyan hatott a különböző megosztó és internetes oldalakra?
A botrány kirobbanásakor számos felhasználó rohamozta meg a 4chan és Reddit nevű oldalakat, ugyanis ezek volt a képek fő forrásai. Ezek a megosztó oldalak számos "aloldalt" hoztak létre amelyeken még egyszerűbben oszthatták meg ezeket a fotókat (pl. a Reddit Fappening nevű oldala). Ezek a site-ok rövid idő elteltével törlésre kerültek. Ezen oldalak sorába beállt a a Google is, ahol úgyszintén fellelhetőek voltak a feltört képek,ennek következménye az lett,hogy a celebfotók felleléséhez tényleg csak egy két kattintásra volt szükség.
Kis idő elteltével a sztárok képeit megosztó oldalak elkezdhették veszélyben érezni magukat,ugyanis megkezdődtek az ellenük induló perek. Elsősorban a Google az, akit( hiába törölt több 10 ezer fotót) 100 millió dollárra akar perelni egy bizonyos Martin Singer nevű ügyvéd, aki több mint 10 olyan "celebnőt"akikről meztelen képek kerültek a nyilvánosság elé. A vád szerint a Google napokig elérhetővé tette a feltört képeket, ezzel lehetőséget adva mindenkinek, hogy szabadon hozzájuk férhessenek (lementések,visszaélések). Az ügyvéd kissé radikális vádja szerint a Google milliókat profitál a nők megszégyenítéséből.
Hogyan hatott a "civil" emberekre?
Tény, hogy a személyiségi jogokat megsértő hackelésre ez a "celebgate" nevű botrány hívta fel az emberek figyelmét. Azonban nem meglepő, hogy ilyen hacktámadások már nagyon régóta léteznek és ezen botrányok áldozatai leginkább az ún. átlagemeberek soraiból kerülnek ki.
A megosztó oldalak( 4chan, Reddit,stb.) ahova a celebfotók is felkerültek, már évek óta léteznek és hihetetlen mennyiségű kompromitáló, személyiségjogokat sértő fotó található meg rajtuk, amiket civil emberekről készítettek .Ez mármár egy üzletté nőtte ki magát. Ahogy ezek a képek, úgy celebképek is egyik oldalról a másikra vándoroltak,ezt a folyamatot véget nem érővé téve.
Snappening - A "civilfotó botrány"
A Fappening esetének látszólagos csillapodása után,a "civil emberek" is részesei lehettek egy hasonló hack botránynak. Ennek kiindulópontja Snapchat nevű alkalmazás volt melynek lényege, hogy bizonyos általunk kiválasztott embernek, vagy embereknek küldhetünk vele fotókat, amik ezután elvileg azonnal törlődnek is.
Október elején néhány hacker azzal kezdett el fenyegetőzni, hogy legalább 200 ezer Snapchatről lopott képet tesznek majd nyilvánossá, köztük számos intim fotót is. Ígéretüket betartották: néhány Snapchat-felhasználó nem kívánt meglepetésre ébredt: nagyjából 13 gigabájtnyi privát Snapchat-fotó keringett a 4chanen.
Végül kiderült hogy a hibás mégsem a Snapchat,hanem a felhasználók által letöltött Snapsaved nevű alkalmazás, ami katalógusba gyűjtötte a fotókat, amik egyébként törlődtek volna.A felhasználók azt hitték, hogy a megmaradó képeket csak ez az alkalmazás és a Snapchat-programozók láthatják, azoban ezek a privát képek már mindenki számára elérhetővé váltak. A Snapsaved.com elismerte az incidenst, illetve magukra vállalták a teljes felelősséget, működését azóta fel is függesztették. Ezután a Snapchat bekeményített. Az Apple-nél és Google-nél is kérvényezte, hogy ezen mellékalkalmazások hozzáférhetőségét töröljék az applikációkból. Emellett használóik figyelmét is felhívták, hogy az ilyen alkalmazások használatát ne vegyék igénybe, változtassanak jelszót és térjenek vissza az eredeti apphoz.
Véget ért?
A Fappening botrány lenyugodni látszik,de a hangsúly a látszik szón van, ugyanis a mai napig kerülnek ki újabb és újabb kompromittáló képek különböző ismert emberekről. Nem tudhatjuk, hogy ezek újonnan feltört képek-e, vagy az első botrányokból félrerakott "tartalékok. Azonban nyilvánvaló, hogy a hackerek még mindig látnak potenciált ebben a tevékenységben.
Konklúzió
Mint láthatjuk,ez a botrány nagy hatással volt a celebvilágra,a számítsátechnikai cégekre, internetes oldalakra, illetve civil emberekre (felhasználók,rajongók,paparazzik,informatikus stb.).
Az okokat és miérteket a mai napig sem lehetett megtudni, csak találgatásokra támaszkodhatunk. Még mindig kérdés, hogy vajon konkurens cégek állnak-e a háttérben, magánemberek vagy akár maga az Apple? Esetleg csak pénzéhes hackerek egyik profitszerzési módszerének lehetünk részesei?
Nem behatárolható, hogy mekkora pénzek mozognak a háttérben. Az sem egyértelmű, hogy az emberek tényleg fizetnének ezért. Pénzsóvár és kéjsóvár emberekből azonban nincs hiány,ezért a képekre még mindig van kereslet,ami továbbra is elősegíti a feltört fotók terjedését.
Ez az eset azonban elősegítette azt is, hogy bizonyos cégek ( Apple, Icloud,Snapchat stb.) erősítsék a biztonsági rendszerüket és azt,hogy programjaik részévé tegyék a felhasználók figyelmének felhívását termékeik biztonságos használatára.
Azonban kérdés, hogy ez az egész történet befolyásolja e majd az emberek internetezési szokásait ? És ha igen akkor milyen mértékben és hogyan?
Ezt a botrányt tekinthetjük az újfajta virtuális világ egyik velejárójának, és a "virtuális nárcizmus" mellékhatásának is. Felmerül a kérdés, hogy hol van az ember helye ebben az újfajta virtuális civilizációban és vajon mikor kerekedik az emberek fölé ez a mindig újuló és mindenütt jelenlévő technológia?
A felhasznált cikkek témák szerint:
A Fappening kirobbanása
Az Apple, az Icloud és Find My Phone
A sztárok reakciója
A botrány különböző oldalakra való hatása
A Snappening
Nem ért véget a celebfotó botrány
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése