keresés

2014. december 9., kedd

Fényképezés és fotómegosztás funkciói és formái a közösségi weben

Az emberek szeretik megosztani egymással tartalmaikat. Ez a fényképekre különösen igaz. Mióta csak lehetőségük volt a készítésre, még ha csak analóg formában is, éltek a lehetőséggel. A digitális fényképezőgépek megjelenése óta nagyot fordult a világ ezen a téren. Eleinte leginkább azért kedvelték, mert így olyan barátoknak, ismerősöknek is megmutathattunk akár több száz általunk készített képet ingyenesen, akik eddig áthidalhatatlannak tűnő távolságban voltak.
Aztán jött a fejlődés következő szakasza. Ekkor már létrejöttek olyan, direkt fotómegosztásra specializálódott oldalak, ahová bárki egy egyszerű regisztráció után feltölthette képeit és megoszthatta őket a nagyérdeművel. 
Ezután már nem is volt megállás. A mobilapplikációkkal és okostelefonokkal együtt megérkeztek az olyan szolgáltatások, ahol az általunk elkészített képet pár mozdulattal megszerkesztetjük a telefonunkon, majd fel is tölthetjük azt. Mára már teljesen elterjedté vált, hogy az emberek nem csak különleges eseményeket, hanem életük minden apró részletét közzétegyék az internet világában.




Instagram
Az Instagram egy okostelefonokra kifejlesztett applikáció, melynek segítségével képeket, videókat oszthatunk meg nemcsak ismerőseinkkel, hanem bárkivel, akinek telefonján fellelhető az alkalmazás, vagy felkeresi a fiókunkhoz tartozó webes felületét. Az app azonban nem csak egyszerűen fotók feltöltésére való, hanem lehetőséget ad azok szerkesztésére is. Beállíthatunk különböző szűröket, melyeknek hatására igazi művésznek érezhetjük magunkat, de feliratokat, képaláírásokat is adhatunk hozzájuk. Az alkalmazáson keresztül a feltöltők követhetik egymást és kommentálhatnak.
Története
Az Instagram 2010 októberében kezdte meg működését az Apple-nél mint mobilos alkalmazás. Ugyanezen év decemberében a felhasználók száma már átlépte az 1 milliót. 2011 júniusára ez a szám elérte az 5, a feltöltött képek száma pedig a 100 milliót. A fejlődés rohamos volt, egyre többen kaptak rá az Instára, így nem véletlen, hogy Mark Zuckerberg és csapata vetélytársat látott benne. 2012 áprilisában a Facebook felvásárolta az Instagramot 1 milliárd dollárért, amit készpénzben és részvényben fizetett ki. Az üzlet létrejöttét Zuckerberg egy Facebook posztban jelentette be. Az összeg bár hatalmasnak tűnik, mégis logikus lépés volt. A Facebook nem volt képes egy minden igényt kielégítő tökéletes szolgáltatást létrehozni, például a fotómegosztás terén sem, így elkerülhetetlen volt egy ilyen lépés annak megakadályozás érdekében, hogy sokan elpártoljanak tőlük. Természetesen voltak olyanok, akiknek nem tetszett, mert féltek az olyan változásoktól amik negatívan érinthetik közösségi tevékenykedésüket. Egyik ilyen félelmük a reklámok megjelenésével be is teljesedett.
Hirdetések
A hirdetések először az Egyesült Államokban, ezt követően Európában, ezen belül is az -egyesült Királyságban, majd Ausztráliában jelentek meg ez év októberében. A promóciós célú képek felső sarkában egy "sponsored" címke jelenik meg, így különböztethetjük meg őket a hagyományos posztoktól. A reklámok pl. kor és lakóhely szerint válogatják meg "áldozataikat". Viszont pozitívum, hogy ha nem tetszik a hirdetés, egyszerűen letilthatjuk azt.
Mostanra nem csak a használók, hanem a feltöltött képek száma is igen magas, napról napra egyre csak növekszik. Évente ez a mennyiség közelít a 22 milliárdhoz. Nehéz elképzelni, hogy vajon ez a rengeteg kép kinyomtatva, és egymásra helyezve, milyen magasságokig is érne. Ebből kiindulva készítette el a Photoworld azt a infografikát aminek segítségével megnézhetjük, hány napnyi feltöltött anyaggal is érnénk el a Nemzetközi Űrállomásig. A Mont Everest csúcsáig mindösszesen 12 napra lenne szükség.
Megállás nincs. Az emberek percről perce töltik szerkesztett képeiket kisállataikról, saját magukról vagy éppen arról, hogy épp mit vacsoráznak. A "műveknek" csak a képzelet szabhat határt. Az alkalmazás népszerűsége talán annak is köszönhető, hogy nem csak különböző vállalatok, hanem rengeteg híresség, együttes tart fenn saját profilt, melyre személyes képeiket töltik fel, azonban ezeket akárki követheti. Sokan csak emiatt regisztrálnak.



Pinterest
A Pinterest egy amerikai készítésű képmegosztóként is funkcionáló közösségi oldal, mely leginkább egy netes képgyűjteményre hasonlít, ahol külön táblákon gyűjthetjük témákba szedve az általunk, vagy mások által feltöltött posztokat, hasonlóan egy faliújsághoz.
Története
Az oldal 2010-ben kezdte meg működését, bár ekkor még csak zárt béta verzióban. Csak meghívóval lehetett belépni, de ezt csak egyszerűen igényelni kellett. Ez év márciusa óta az oldal már anyanyelvünkön is elérhető. A Time 2011-ben beválogatta az év 50 legjobb weboldala közé.
Az oldal, a kereskedelemmel foglalkozó vállalatok számára leginkább csak bevételforrást jelent. Saját felhasználói oldalakat hoznak létre ahol szabadon hirdetik magukat, nyereményjátékok indítanak, ezzel is növelve népszerűségüket és persze eladásaikat. Ezzel ellentétben azonban mégis nagy népszerűségnek örvend, főként a nők, azon belül is a fiatalok körében. Havi 12 milliós látogatottsága van. Ezek a felhasználók pedig rengeteg időt töltenek el az oldalon.
A Pinterest elérhető letölthető alkalmazás formájában is okostelefonokra.




We Heart It
A We Haert It egy olyan fotó és idézet megosztó oldal, ahol rengeteg különböző témában találhatunk képeket, ezeket "szívelhetjük", azaz saját profilunk számára lementhetjük, vagy akár újakat is feltölthetünk.
2008-ban, egy évvel "nagytestvére" a Tumblr után kezdte meg működését. Céljuk egy ahhoz hasonló inspirációs oldal létrehozása volt, csak éppen sokkal csajosabb formában.
Az oldal elérhető letölthető app formájában is.

Flickr
A Flickr régi motorosnak számít a képmegosztás területén. Idén ünnepli alapításának 10. évfordulóját.
Az oldal, extrákban bővelkedő társaival ellentétben nem ígér nekünk semmit mást, mint azt, hogy fotóinkat egy egyszerű regisztráció után megoszthatjuk a nagyvilággal. A képeket elláthatjuk címkékkel, bejelölhetjük, hogy hol készültek, illetve böngészhetünk közülük. 
2005 óta a Yahoo kezeiben van, a regisztrációhoz is egy ilyen e-mail címre lesz szükségünk. 
2013-ban nagy fejlesztésekre került sor, mert az oldal sokat veszített népszerűségéből. Így kaptak pl. a felhasználók 1 terabájtos tárhelyet képeiknek és videóiknak.

Picasa

A Picasa 2004 óta a Google saját bejáratú fotómegosztója és szerkesztője. Ha rendelkezünk gmail-es fiókkal, beléphetünk a felületre, és feltölthetjük képeinket. Ha azonban ennél többre vágyunk, letölthetjük ingyenesen azt a programot aminek segítségével szerkeszthetjük és saját számítógépünkön rendszerezhetjük azokat.

Véleményem szerint a fotómegosztók még sokáig jelentős szerepet fognak játszani a közösségi média területén, hiszen a fejlesztők szinte havonta rukkolnak elő valami újjal, hogy magukhoz láncolhassák a felhasználókat. A választék széles, mindenki megtalálhatja a maga kedvencét, vagy éppen azt ami igényeinek megfelel. A cégek is egyre inkább kezdik felfedezni maguknak az alkalmazásokat, már csak az a kérdés, hogy az emberek mennyire tolerálják majd ezt.

Források:

Instagram
Pinterest
We Heart It
Flickr
Picasa

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése