Forrás |
A bejelentéssel hatalmas lépést tett a két cég arrafelé, hogy véget vessen a rendkívül költséges, globális szabadalmi háborúnak és rendezze viszonyait. A háború ugyanis mindkét oldalról eredménytelennek bizonyult: az Apple nem tudta megállítani a Samsung előretörését az okostelefon-piacon és kártérítést is csak az amerikai bíróságon tudott kiharcolni.
Az elhúzódó pereskedés mindkét cég hírnevének ártott. A nagyobb vesztes valószínűleg a Samsung volt, a "másolás" vádja (különösen az azt visszaigazoló amerikai bírósági ítélet fényében) összeforrt a koreai cég nevével. A perek során nyilvánosságra kerülő levelezések (köztük Steve Jobsé) pedig nem vetettek jó fényt az Apple-re.
2014. szeptember: A két rivális új telefonjai
Iphone 6 és 6 Plus
2014. szeptember 9-én Tim Cook, az Apple vezérigazgatója mutatta be az Apple új okostelefonjait: az iPhone 6-ot (4,7") és az iPhone 6 Plus-t (5,5"). A telefonok egyik fontos újítása, hogy ezek az első Apple-eszközök, amiken használható az NFC-technológia, a másik újítás pedig a kijelző nagyobb felbontása és az elegáns vékony külső. A bekapcsológomb a telefon oldalára került. Tovább fejlesztették az akkumolátort, a kamerát és az arcfelismerő funkciót. Mindkét telefon 16, 64 és 124 GB-os változatban kapható. Természetesen a telefonokon a legújabb operációsrendszer, az iOS 8 fut. A kiadott közlemény szerint az Apple az első hétvégén több mint 10 millió iPhone 6-ot és iPhone 6 Plust adott el. Ez minden korábbi rekordot megdöntött.
Hazánkban október 31-től kapható az iPhone 6 és 6 Plus mindhárom mobilszolgáltatónál (Telekom, Telenor, Vodafone). Érdemes hűségszerződéssel, szolgáltatásokra előfizetve megvásárolni a telefont, mert így olcsóbb, mintha független telefonként vásárolnánk meg.
Samsung Galaxy Alpha
2014. szeptember 12-én az Apple után a Samsung is új okostelefonnal jelentkezett. Ez a Samsung Galaxy Alpha, amelyet nem titkoltan az Apple iPhone 6 egyik fő riválisának szántak. Az Alpha az első olyan Samsung okostelefon, amely fémkerettel rendelkezik. A mindössze 6,7 milliméter vastag, illetve 115 gramm tömegű telefon karcsúbb és egyben könnyebb is az iPhone 6-nál. A készülék hátlapi kamerája 12 megapixeles, 4K videofelvétel támogatásával és LED-es villanóval van ellátva. A videófelvevőjével akár Ultra HD felbontású anyagok is felvehetők. Az Alpha a 4.4.4-es Androidot futtatja. A telefon elérhető 32 és 64 GB-os változatban, viszont microSD támogatást nem kapott. A készülék Magyarországon is kapható: a T-Mobile-nál és a Telenornál.
Hibázó riválisok
Apple: "bendgate" , "hairgate" és "dyegate"
Forrás |
Az iPhone 6 Plus első vevői közül közösségi oldalakon többen is beszámoltak arról, hogy vadonatúj okostelefonjuk meghajlott. A meghajlás oka az, hogy az iPhone alumíniumból készül, ezért lesz kellően vékony és könnyű a készülék. Az iPhone 6 Plus azért hajlik meg könnyen, mert a készülék nagysága miatt az ujjak nagyobb erőkarként működnek. A készülék alumínium vázának stabilsága pedig azokon a részeken, ahol oldalt a gombok helyét kimarták belőlük, gyengébb - ezért pont ott hajlik meg.
Október 5-én egy újabb botrány tört ki az új iPhone-ok kapcsán, ez pedig a következő: a kijelző és a fémház közötti résbe beakad az emberek haja.
Forrás |
Majd október 28-án következett a "dyegate"-botrány. A BGR híradása szerint néhány iPhone 6-tulajdonos arról panaszkodott, hogy a kék farmernadrág zsebébe tett készülék antennatakaró, műanyag csíkjait elszínezte a farmer, és ezzel a mobil kopottas külsejű lett. A felhasználói megkeresésekre állítólag annyit reagált az Apple, hogy próbálják meg valamilyen tisztítószerrel eltávolítani a színeződést, azonban azzal kapcsolatban már nem volt további ötletük, hogy mit tegyen az, akinél ez nem vált be.
Samsung: "gapgate"
Egyes dél-koreai vásárlók arról számoltak be, hogy rés van a Samsung Galaxy Note 4-es készülék kijelzője és a kerete között. Az internetre feltöltött képek szerint a nyílás akkora, hogy akár egy papírlap vagy egy névjegykártya is belefér. Ez a használatot nem befolyásolja, csak akkor kellemetlen, ha tele lesz kosszal és szöszökkel. A Note 4 hibáját a Samsung nem ismerte el. A nem várt hiba azért kellemetlen a koreai cégnek, mert ők is támadták a meghajló iPhone-ok miatt a komoly presztízsveszteséget elszenvedő Apple-t.
A Samsung tervei
Samsung Galaxy S6
Havonta 30-40 ezer hajlékony kijelzőt fogunk gyártani a jövő év végéig – mondta el Lee Chang-hoon, a Samsung Display üzleti stratégiai csoportjának alelnöke a Samsung New York-i befektetői fórumán.
Az Apple tervei
Új kamera
A szabadalmi háború ugyan lezárult az Apple és a Samsung között, de a marketing- és a technikai háború nem. Továbbra is folytatódni fog a rivalizálás a két multicég között.
A Samsung egyre jobban előre fog törni az okostelefon piacon, mivel mint ahogy a fenntiekben írtam a jövő évben a koreai cég piacra fog dobni egy új okostelefon-sorozatot, egy csúcskategóriás okostelefont (Samsung Galaxy S6) és egy igazi high-tech (hajlítható) telefont is.
Habár állítólag az új iPhone teljesen új duplalencsés kamerát fog kapni, ez nem lesz elég az egyeduralom megtartásához. Az Apple-nek a jövőben még valami olyan technikai és egyedi újítással kell majd előrukkolnia, amivel felül tudja múlni a riválisát, mert ha a továbbiakban is a jelenlegi koncepciót fogja alkalmazni, akkor az elkövetkező években a Samsung az Apple-től átveheti az uralmat az okostelefon-piacon.
Hairgate
Dyegate
Gapgate
Új okostelefon-sorozat
Samsung Galaxy S6
Félbehajható okostelefon
Új iPhone kamera
Leáll az iPhone 5C gyártása
Új okostelefon-sorozat
A SamMobile értesülése szerint a Samsung egy új okostelefon-sorozaton dolgozik. Valószínűleg Android-rendszerű lesz, és állítólag egyetlen betű lesz az elnevezésében, mint például a Galaxy A-nál. Az új sorozat létrehozásának oka az lehet, hogy a Samsung profitja 74%-kal esett a mobil üzletágban, ezért érthető, ha a cég megpróbálna új arculatot adni az okostelefon-vonalának.
Samsung Galaxy S6
A Samsung tavasszal szokta bejelenteni az S-sorozat újdonságait, ezért valószínű, hogy 2015. márciusában fog bemutatkozni a Galaxy S6. A telefon feltehetően a Project Zero nevű projekten belül készül el.
Koncepciókép a Galaxy S6-ról
|
A SamMobile – bennfentes forrásokra hivatkozva – már közzé is tett néhány konkrét részletet az új csúcstelefonról. Állítólag kétféle változatban jelenik majd meg a Samsung Galaxy S6: az egyikben egy 64 bites Snapdragon 810-es processzor lesz, míg a másik a Samsung saját, vadonatúj nyolcmagos Exynos 7420 chipjét kapja. Ez utóbbi 20 nm-es High-k Metal Gate gyártástechnológiával készül, és 64 bites teljesítményt kínál. A képernyő pontos méretéről továbbra sincs információ, valószínűnek tartják a Quad HD panelt (1440 x 2560 pixel). A hátoldali kameraszenzor a Sony Exmor RS IMX240-es lesz – ilyen van a Galaxy Note 4-ben is, azonban a Samsung azt még nem döntötte el, hogy 16 vagy 20 MP-es lesz-e. Az első kamera 5 MP-es lesz. A Galaxy S6 háromféle tárolási lehetőséggel érkezik: lesz 32, 64 és 128 GB-os változat. A RAM feltehetően 3 GB-os lesz.
Félbehajható okostelefon
Okostelefonok számára készített valóban hajlítható kijelzőkkel jelenik meg a Samsung Display – számolt be a ZDNet, így hamarosan megjelenhetnek majd a félbehajtható telefonok.
A jövő telefonja Forrás |
A rugalmas kijelzős Galaxy Note Edge jó fogadtatása után azt tervezi a Samsung, hogy bővíti az ilyen kijelzős okostelefonok családját, ráadásul az AMOLED gyártási költségeit is csökkenteni szeretné, hogy azok valóban versenyezhessenek az LCD-kkel.
A félbehajtható kijelzőhöz illeszkedő hardvereszközök is kellenek, ennek érdekében a Samsung már dolgozik a hajlítható akkumulátoron. Állítólag a jövő év végén már meg is jelennek majd a félbehajtható Samsung-telefonok, bár pontos időpontról – az alelnök szerint – még nincs döntés.
Az Apple tervei
Új kamera
A jövőben egy vadonatúj duplalencsés kamera kerülhet a következő iPhone-ba, amellyel elképesztő állóképeket és videókat lehet majd csinálni.
Forrás |
Mindezt a TheTechBlock írta meg, John Gruberre hivatkozva, akit olyan Apple-elemzőként tartanak számon, aki megbízható belső forrásokkal rendelkezik. Gruber annyit árult el, hogy a hátoldali kamerába kerülne a vadonatúj kétlencsés rendszer, és akár DSLR minőségű képeket is lehet majd csinálni.
Ami a TheTechBlock szerint érdekessé és szavahihetővé teszi az értesülést, az a Sony friss bejelentése egy okostelefonok számára készülő szenzorról. Az IMX230-as egy 21 MP-es 1/2.4”-es szenzor, amely akár valós idejű HDR videót is készíthet 4K felbontásban, és jóval kisebb, mint az Xperia Z3-ban lévő 1/2.3”-es IMX 220-as szenzor. A Sonyról közismert, hogy többek között az iPhone-ok számára szállít kameraszenzorokat.
A forrás még egy korábbi Apple-szabadalomra is utal, amely egy újszerű, duplalencsés kamerarendszert ír le.
Leáll az iPhone 5C gyártása
Leáll az iPhone 5C gyártása
Belső forrásból származó információk szerint az Apple a jövő év közepe felé leállítja jelenlegi legolcsóbb telefonja, az iPhone 5C gyártását.
Forrás |
Jelenleg az Apple kínálatában ez a legolcsóbb készülék, de még így is 135 ezer forintba kerül kártyafüggetlenül az 5C a magyar boltokban. Összehasonlításképpen az iPhone 5S legolcsóbb modellje 186 ezer forintba kerül, az iPhone 6 ára pedig 221 ezer forint.
A Macrumors szerint az "olcsó" iPhone egy kísérlet volt az Apple részéről. A kísérlet azonban kudarcnak bizonyult, mivel a készülék sosem volt igazán népszerű, a vásárlók a drágább modelleket preferálták helyette. Olcsónak sem volt igazán nevezhető, áráért már sokkal jobban felszerelt androidos riválisokat lehetett megvenni, így még a fejlődő régiókban sem volt sikeres emiatt.
Mit hoz a jövő a riválisoknak?
Forrás |
A Samsung egyre jobban előre fog törni az okostelefon piacon, mivel mint ahogy a fenntiekben írtam a jövő évben a koreai cég piacra fog dobni egy új okostelefon-sorozatot, egy csúcskategóriás okostelefont (Samsung Galaxy S6) és egy igazi high-tech (hajlítható) telefont is.
Habár állítólag az új iPhone teljesen új duplalencsés kamerát fog kapni, ez nem lesz elég az egyeduralom megtartásához. Az Apple-nek a jövőben még valami olyan technikai és egyedi újítással kell majd előrukkolnia, amivel felül tudja múlni a riválisát, mert ha a továbbiakban is a jelenlegi koncepciót fogja alkalmazni, akkor az elkövetkező években a Samsung az Apple-től átveheti az uralmat az okostelefon-piacon.
Források (az összefoglalónak megfelelő sorrendben)
BendgateHairgate
Dyegate
Gapgate
Új okostelefon-sorozat
Samsung Galaxy S6
Félbehajható okostelefon
Új iPhone kamera
Leáll az iPhone 5C gyártása
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése