Az amerikai Nemzeti UFO-bejelentő Központ adatai szerint 2020-ban megduplázódott a New-Yorkban észlelt ufóészlelések száma, a városból 300 bejelentés érkezett, míg országos szinten körülbelül 7200 észlelést jelentettek be.
A megkérdezett kutató ufológusok szerint nincsen szó semmilyen idegen invázióról, inkább a vírus áll a háttérben. A járványügyi korlátozások miatt az embereknek sokkal több idejük volt az eget nézni. Az észlelések növekedésére az is hatással volt, hogy New York-ból tömegek költöztek ki a külvárosi részekre, a szabad ég alá.
TikTok és Trump
Nem lehet az sem véletlen, hogy a tavalyi bejelentések negyede márciusban és áprilisban érkezett a központba, pont akkor mikor a legszigorúbb lezárások voltak érvényben. Az ufóészlelések számát ezen kívül több tényező is növelte. TikTok hatására több millió ember láthatott repülő fénycsóvákról videókat, a Pentagon pedig két hírrel is felkeltette az ufókultuszt: a minisztérium akciócsoport vizsgálatot kezd egy katonai gép által bejelentett azonosítatlan légi jelenség ügyében, amiről 3 videót is kiadtak, valamint Trump elrendelt, hogy a Pentagon a hírszerzéssel együtt írja meg és hozza nyilvánosságra a nagy amerikai UFO-jelentést.
A rövid felvételeket a haditengerészet pilótái rögzítették 2004 és 2005 között. Az egyiken egy sötét, ovális objektum halad el egy repülőgép előtt, míg egy másikban egy kisebb objektum látható, ahogy a földfelszín felett gyorsulni kezd.
Nick Pope, aki korábban a védelmi minisztérium ufókutatásait segítette, a Sky Newsnak elmondta: elképzelhető, hogy a Pentagon által kiadott videókon földönkívüli jelenségeket látni, de ezt egyelőre nem lehet biztosan állítani. „Ha nem arról van szó, hogy a pilóták félreláttak valamit, miközben az infravörös kamerákban is hiba lépett fel (ráadásul a radarok is rögzítette több jelenséget), akkor kevés dologgal lehet magyarázni.”
A NUFORC igazgatója szerint a kormány fontos lépést tett afelé, hogy hajlandó elismerni, hogy tudnak a jelenségekről, és figyelemmel követik őket.
"Korábban úgy tűnt, hogy a kormány őrültként tekint a hozzám hasonlókra, pedig nem vagyunk azok" -monda Davenport, aki szerint a legjobb ufológusok a legszkeptikusabb emberek közé tartoznak.
Rejtett törvényben kényszerítették ki, hogy az USA elárulja, mit tud az UFÓKRÓL
Donald Trump (ekkor még amerikai elnök) aláírt egy 2300 milliárd dolláros covid-mentőcsomagot tartalmazó törvényjavaslatot. A dokumentumban, azonban több olyan törvény is bekerült, aminek nem sok köze van a járványhoz vagy a gazdasághoz. Egyikben például arra szólítja a Pentagont, hogy 180 napon belül, nyílt jelentést adjanak le az ufókról. A törvény szövege szerint "azonosítani kell minden olyan esetet vagy mintát, ami arra utal, hogy egy lehetséges ellenség elérte azokat az áttörő repülési képességeket, amelyek veszélyeztethetik az Egyesült Államok stratégiai vagy hagyományos erőit."
Földönkívüliek Magyarországon
713 darab pdf került nyilvánosságra az interneten a Black Vault adatbázis működtetőjének hála, kereshető formátumban. A legtöbb sajtófigyelésben a földönkívüliek témája mindig hírként, sokszor betelefonálók vagy hallgatók mondanivalójaként jelenik meg, de ezeknek a kivonatoknak csak pár mondatot szántak, nincs részletezés, csak egy kis összefoglalás. Így történt, hogy a C05527991 nevű dokumentumban egy egész MTV Híradót kivonatoltak 1991. január 19-ből. Bejátszásként pedig szerepel, hogy:
16. VIDEO REPORT ON UNIDENTIFIED FLYING OBJECT SPOTTED IN KECSKEMÉT (1.15 MIN)
1991. januárjában valóban volt egy fényes repülő tárgy a magyar égbolton, amit többen is láttak, több területről is, többek közt Kecskeméten is. A Magyar Honvédség szóvivője Keleti György ezredes így nyilatkozott az esetről:
"Pénteken tíz perccel éjfél előtt ufó járt Magyarország légterében. Az ország számos pontján észlelték. A kecskeméti repülőalakulatnál szolgálatban lévő tisztek is látták a kifutópálya fölött mintegy háromszáz méter magasságban mozgó ufót, amely körülbelül háromszáz kilométeres sebességgel haladt."
Vegül az Uránia Csillagvizsgáló munkatársa Batta László elmondta, hogy valószínűleg egy meteor volt. Hasonló említést kapott az 1992. október 24-i híradóban beszámoltak egy kozmikus eseményről, ufo-kongresszus volt Budapesten. Az eseményt az előbb említett Csillagvizsgáló munkatársai szervezték.
Korábbi nyilvánosságra hozott akták is említenek ufo észleléseket Magyarországon, egyiket 1947-ből, másikat 1956-ból. Az első esetben Budapestről érkeztek jelentések villogó, „ezüstös labdákról” az égbolton. Az akta szerint a tárgyak gömb alakúak voltak és nagy sebességgel repültek. Az amerikai légierő szerint valószínűtlen, hogy meteoritokról volt szó, de a jelentés szerzője nem tudott semmi további biztosat állítani. A második esetben Oroszlány közelében három, tompán kivilágított tárgy haladt nyugatról keletre, középen erős fényponttal. A három tárgy lassan forgott egymás körül, kipufogólángokat, hangot, fénycsíkot, párát nem észleltek a megfigyelők. Az esetet lejegyző tiszt szerint nincs elegendő adat a további analízisre. Hogy hogyan kerültek a magyar észlelések az amerikai aktákba a hidegháború közepén, nem tudható. Lehet, hogy kémeken keresztül, lehet, hogy magyar emigránsok később jelentették.Első elrabolt magyar
1968-ban megjelent első magyar, aki azt állította, hogy elrabolták a földönkívüliek. Heltai Magda, aki jósnő és asztrológus, róla még titkosszolgálati akta is született. Heltai Magdolna nem naprendszerbeli bolygókat jelöl meg az idegenek lakhelyéül, ami a korszakban igencsak népszerű volt. Viszont sok újdonságokat sem mond, csak ugyanazokat a kliséket ismételgeti, mint mások. Az UFO-k ekkoriban még Magyarországon nem éppen számítottak népszerű témának, a magyar tudományos körök pedig megpróbálták lejáratni azt és harcoltak elterjedése ellen.
Hétköznapi UFO
A központba érkező bejelentések többségét hamar be tudják azonosítani, leggyakrabban madarak, denevérek, bolygók vagy műholdak állnak a háttérben. Tavaly például rengeteg bejelentést okoztak a SpaceX Starlink műhold-konstelláció furcsa látványt okozó darabjai. A megnövekedett bejelentések ellenére nem emelkedett az olyan észlelések száma, amelyek okait nem sikerült azonosítani.
Testközeli találkák
Virginia Stringfellowm akit állítása szerint évekkel ezelőtt raboltak el a földönkívüliek, és havonta tart egy találkozót olyanokkal, akik szintén úgy gondolják, hogy találkoztak már idegenekkel. A csoport létszáma sokáig stagnált, de tavaly megnőtt az érdeklődés: minden hónapban egyre többen vesznek részt a találkozón.
Stringfellow szerint a Pentagonból érkező hírek miatt több szó esett az elmúlt egy évben az ufókról, ráadásul a védelmi minisztérium által közzétett videók miatt egyre többen veszik a bátorságot arra, hogy elmeséljék a saját történetüket.
Eredeti cikk: https://qubit.hu/2021/04/12/az-ufoeszlelesek-szama-is-megugrott-a-jarvany-alatt
Egyéb forrás: https://qubit.hu/2021/01/07/rejtett-torvenyben-kenyszeritettek-ki-hogy-az-usa-elarulja-mit-tud-az-ufokrol
https://24.hu/tech/2020/07/13/magyar-eszlelesek-ufo-akta-foldonkivuli/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése