keresés

2021. április 8., csütörtök

Ismét több tízmillió Facebook-felhasználó adatai szivárogtak ki

2019 után ismét több millió Facebook-felhasználó adatai szivárogtak ki. Ezúttal azonban telefonszámaik mellett Facebook-azonosítójuk, lakóhelyük, születési idejük, több esetben email címük, sőt teljes nevük is napvilágot látott. A több mint 533 millió felhasználó között 377 ezer magyar is érintett.


Az előzmények

2016-ban a Cambridge Analytica- botrány során több tízmillió Facebook-felhasználó adatait használták fel az amerikai elnökválasztási kampány során. Ez az adatgyűjtés elsősorban a hintázó szavazók személyét volt hivatott kideríteni. Majd 2019-ben ismét több millió felhasználó telefonszáma szivárgott ki. Ennek legnagyobb veszélye, hogy a telefonszámokhoz tartozó internetes fiókok jelszavának megváltoztatásával élhetnek vissza. 

2021-ben még tovább mentek

Míg 2019-ben "csak" a telefonszámok kerültek illetéktelen kezekbe, egy hacker-fórum most ingyen szinte bárki számára elérhetővé tette azt az adatbázist, amelyben többek között a felhasználók lakóhelye, email címe és születési ideje is megtalálható. Ezek az adatok elsősorban a kíberbűnözők számára értékesek, hiszen ezek segítségével és egy kevés adatkészséggek bárki követhet el csalást, vagy akár személyiség-lopást is. A telefonszámok érintettsége a közelmúltban SMS-ben terjedő
FluBot miatt is aggasztó, hiszen az adatok segítségével célzott spam-kampányt lehet folytatni.

Kié a felelősség?

Az eset kapcsán érdemes elgondolkodni, hogy vajon kié a felelősség. Egyfelől, ha a felhasználók egy ilyen nagy céghez regisztrálnak, feltételezik, hogy adataik biztonságban vannak. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy ezek a közösségi oldalak bármennyire is törekszenek a biztonságra, folyamatosan ki vannak téve a hacker-ek támadásainak. Ez egy öngerjesztő folyamat, minél nagyobb a biztonság, annál nagyobb a fenyegetés is. Itt kerül képbe a felhasználó tudatossága és felelőssége: érdemes fenntartásokkal kezelni minden olyan oldalt, amely igényt tart személyes adatainkra. Mindig a legnagyobb körültekintéssel kell kezelnünk személyes adatainkat, s amennyiben lehetőség van rá, úgy a legcélszerűbb ha egyáltalán nem is adjuk meg őket. 

Forrás: telex.hu, portfolio.hu, businessinsider.com

Képek forrása: pixabay.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése