keresés

2021. április 8., csütörtök

Történelem online avagy digitális rekonstrukciók, a történelem oktatást is segítve

A digitális rekonstrukciónak köszönhetően az interneten több történelmi várat meg lehet tekinteni, hogy nézett ki annak idején és hogyan épülhetett meg, amit az alapján újítottak fel az elmúlt egy évtizedben. Emellett több csatát is felelevenítettek a rekonstrukciónak a segítségével, vagyis meg lehet nézni, hogy hogyan zajlott le egy csata annak idején. Az Újkor cikkei és interjúi alapján, ezeket szeretném kifejteni, hogy kik, hogyan és milyen céllal munkálkodnak ezen, és milyen célokra használhatóak, hogyan segítik a történelem oktatását. Így egyéb olyan dolgokról is említést teszek majd, amik véleményem szerint szintén hozzájárulnak az oktatás segítéséhez.

A Pazirik Kft.

Visegrád elméleti rekonstrukciója Forrás: Pazirik.hu
Az egyik ilyen cég, mely digitális rekonstrukcióval foglalkozik a Pazirik Kft.. Több várról, kastélyról, templomról és kolostorról és sírhelyről készítettek már 3D elméleti rekonstrukciókat, amiket a cég honlapján és YouTube csatornáján meg lehet találni. Az első épület, amiről rekonstrukció készült Mohosvár volt, azután következett többek között Simontornya, Füzér vára és a visegrádi királyi vár, amiket a rekonstrukciónak köszönhetően újítottak fel. Emellett maketteket is készítettek, aminek folyamatát meg is  lehet nézni, hogy hogyan készülnek, például Máré-vár rekonstrukciós makettjének az elkészítését.

Egy ilyen rekonstrukciós munkát alapos kutatás előz meg. Az alapos előkészítőmunka után következik a modellezés, a textúrázás és a rekonstrukciós digitális anyagok elkészítése, ami összetett és nagyon bonyolult folyamat. A munka lezárása a legnehezebb, ugyanis egy ilyen alkotásnak igazából soha nincs vége, csak befejeződik egy szinten. Mindig lehet rajta újítani, hogy hitelesebb, jobb vagy szebb legyen. 

A cég szoftverfejlesztőkből, grafikusokból és kreatív szakemberekből áll, de a hitelesség fontossága miatt együtt dolgoznak például had- és művészettörténészekkel, régészekkel, muzeológusokkal. A cég munkája világszerte elismert, többször dolgoztak már a National Geographicnak, valamint egy angol filmkészítő céggel is dolgoztak már együtt. 

Pazirik kiállításokhoz is készített filmes rekonstrukciókat, ilyen például a Lőpor ereje és az Elit alakulat. A legtöbb film, amik készültek, kiállításokhoz és látogatóközpontokhoz kerültek és csak ott láthatóak. Azonban a járvány kezdete óta a YouTube-on létrehoztak egy Oktatási segédanyagok lejátszási listát, amin elérhetőek lettek olyan kisfilmek, amik azelőtt nem voltak megtekinthetőek. Egyik ilyen videó, ami ott megnézhető, a Földvár a Hernád mentén - Abaújvár, amit a Digitális Legendáriummal együtt készített a cég, ami egyfajta stílus gyakorlat volt, kísérletnek szánták, ami röviden bemutatja milyen is lehetett az élet régebben.  

A Digitális Legendárium

Részlet a zentai csata c. filmből Forrás: Újkor.hu
A másik ilyen csoport, ami foglalkozik a digitális rekonstrukcióval az a Digitális Legendárium. Ők általában 2D-s és 3D-s videóanyagokat készítenek elsősorban és karaktereket formálnak meg Önkormányzatok, Múzeumok és Alapítványok részére, de előfordul, hogy színpadképeket csinálnak rendezvényekhez. A rekonstrukciók témái igen széles körben mozognak. Például, hogy milyen volt a XIV. századi vértezet. Emellett csatákat is felelevenítenek, többek közt a zentai csatát, a szentgotthárdi csatát és a vasvári békét, valamint a 3d-ben készült limanovai csatát is. Emellett az Őrség történetét is feldolgozták röviden két részben, a kezdetektől egészen a 19. századig mutatja be felidézve konkrét események példáit, ami rajzfilmes változatban készült el.

Ezekhez a filmekhez is több ember munkájára szükség van, grafikusok, modellezők, animátorok, zeneszerzők és hangmérnökök mellett utómunkásokra, valamint narrátorra is. Előfordulhat, hogy szinkron színészek is közreműködnek benne.

Megbízás esetén, ha van történész, akit a megbízó megnevezett, vele dolgoznak együtt, vagy maguk keresnek olyat, akivel már dolgoztak, valamint a többi szakembert is, akikkel már jól bevált kapcsolatuk van. A történészek segítségével lesznek igazán hitelesek a történelmi eseményeket bemutató filmek, akik nevüket és tudásukat adják a videókhoz. A történész biztosítja a hiteles információkat. Ezek alapján írnak egy rövid összefoglalót, ami alapján már el tudják készíteni a fogató könyvet. Annak elfogadása után kezdik el feltölteni az anyagokat, hogy milyen például az öltözék (viselettörténész segítségével), a térképek és az épített környezet. A hitelességre olyannyira figyelnek, hogy amikor Az elrejtett hadsereg filmet készítették, a korra jellemző közlekedési jelöléseket használták. Ilyen továbbá, hogy a korra jellemző zenei művek kísérik az eseményeket, a Rákóczi fejedelemről szóló filmben vagy a zentai csatában a vezényszavakra is odafigyelnek, hogy milyen nyelveken lehet hallani azokat. Emellett visszautalnék a Földvár a Hernád mentén - Abaújvár filmre, amit a Pazirik Kft.-vel együtt készítetek, ami szintén egy igényes munka eredménye lett. Ezek mellett még számos ilyen film található a Digitális Legendárium YouTube csatornáján. 

Egy csata rekonstrukciói

A pozsonyi csata (907) képen Forrás: Újkor
A történelem oktatás szempontjait is nézve több olyan 3D-s filmet állít egymás mellé az újkor egyik cikke, amiben a magyar történelem egyik legfontosabb csatáját mutatja be, a 907-es pozsonyi csatát. Két szempont alapján elemezték a műveket: hosszúságuk összeegyezthető-e a 45 perces tanórákkal, illetve az elhangzott információk valóban hitelesek-e. Emellett a cikkben kifejtik azt is, hogy hogyan is készül egy jó történelmi oktató videó. 

Egyik ilyen 3D-ben elkészült rekonstrukciós film, a Hyperion-MKI Pozsony című filmje, ami történeti és régészeti szempontból hagy maga után kivetni valót, és kapott is számos kritikát emiatt. Hosszát tekintve nehezen illeszthető be egy 45 perces órába, de egy rövidebb változata, a Csataterek sorozatból a Csataterek-1. rész Kalandozások, 899-970 című filmjük már levetíthető egy tanórán. Az a film a hitelesség szempontjából is jobban megállja a helyét, ugyanis hasznos megoldásokat alkalmaz, a csata lezajlása áttekinthető módon is megjelenik, lassabb a tempója, a térképek, színek, nyilak jól mutatják a folyamatokat. Az OFI okostankönyvében is szerepel a csata egy videója, ami a Hyperion hosszabb változatának egy korábbi, szerényebb verziója lehet. Ez csak a csatát mutatja be, kifejezetten arra fekteti a hangsúlyt a 6 perces videó, így a tanórát tekintve ez sokkal jobban illeszkedik az óra menetébe.  

Másik ilyen videó, az angol nyelvű, Battle of Pressburg, 917 AD (amihez készült magyar felirat). Ugyan nehezen illeszthető bele a tanórába a hosszúsága miatt, mivel nem csak magát a harcot, hanem az akkori életmódot és betelepülés folyamatát is bemutatja. Jól körültekintően mutatja be a csatát, árnyaltan magyaráz, ami a bizonytalanságokat nem hallgatja el.

Az MKI (Magyarság Kutatóintézet) szintén megjelentetett egy 52 perces videót a csatáról, A pozsonyi csata címen, ami a tanórát nézve már túl hosszú, viszont részleteit érdemes lehet levetíteni. Hitelesen mutatja be az akkori életmódot, szokásokat, amellett, hogy hogyan zajlott le az első honvédő csata, a bizonytalan információkat viszont nem pedzegeti.  

Egyéb oktatást segítő anyagok online

Mozaweb kezdő lapja Forrás: Mozaweb.hu
A járványhelyzet óta több interneten elérhető tankönyv és adatbázis és egyéb videó is segítségül szolgál az oktatásban.

Az Újkor egyik cikke a digitális tankönyvek közül a Mozaik kiadó tankönyveit emeli ki. A tankönyvei mellett elérhetőek az interaktív tartalmak és az oktatási szoftver is. A másik, amit kiemel a Nemzeti Köznevelési Portál oldalán elérhető okostankönyvei, amik az 5-12. évfolyamig fenn vannak képekkel, videókkal és interaktív feladatokkal együtt. Továbbá a korábban bemutatott Pazirik és Digitális Legendárium YouTube csatornái mellett a Nemzeti Filmintézet Archívumában lettek elérhetőek ingyenesen többek közt történelmi filmek. Valamint az Országház Filmműhely YouTube csatornáján is található több történelmi dokumentumfilm és oktatási segédanyag. Emellett az Arcanum adatbázisa is rendelkezésre áll a tanulóknak és oktatóknak, ami a járványhelyzet óta ingyenesen elérhető, ahol ingyenes regisztráció után le is lehet tölteni az anyagokat pdf formában. Ezeken kívül még több ilyen történelmi videó van, ami a történelem oktatásban segíthet. Ilyen például az Autentika Művészeti Műhely által készített TRIANON100, ami a Trianon 100 éves évforduló alkalmával megjelent, 10 részes Trianon 10 oka című videó sorozathoz készült és az idén megjelent hét részes Hunyadi sorozat.

A digitális rekonstrukció és az online tartalmak előnyei

A digitális rekonstrukciók és más online tartalmak igen nagy lehetőségeket rejtenek magukban. Többek között az, hogy a tanár ezek segítségével könnyebben felkeltheti a gyerekek érdeklődédét és esetleg meg is szeretettheti velük a történelem tanulást. Bátyám, aki történelem szakos tanár, szokott is ilyeneket használni, már a vírus helyzet előtt is felhasználta az oktatáshoz. Visszajelzések és tapasztalatok alapján azt látja, hogy a gyerekeket motiválja a tanulásban, sokan megszeretik és szívesen tanulják a történelmet. A videók és az online tartalmak viszont nem csak az oktatás eszközeként alkalmazhatók, hanem minden történelemszerető érdeklődőnek szívesen ajánlom, aki bővíteni szeretné eddigi ismereteit.

Források:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése