keresés

2021. április 5., hétfő

A családon belüli erőszak valóságos, de láthatatlan

A családon belüli erőszak jelen van a mindennapjainkban, habár sokan nem mernek vagy nem akarnak beszélni róla. A bántalmazás súlyos lelki sérüléseket okoz mind a gyereknek, mind a felnőttnek. Véleményem szerint fontos a megelőzése, vagy ha már bekövetkezett akkor a megakadályozása és a megfelelő szakember értesítése.

Megnövekedett az esetek száma

A családon belüli bántalmazások száma jelentősen megnőtt a járvány ideje alatt. A járvány kitörésének elején készültek statisztikák, hogy ezek mennyivel is nőttek meg. Magyarországon a segélyvonalak már a vírus kitörésének elején is túlterheltek voltak, ami nem is változott meg egyáltalán a több mint egy év alatt. Az érintett nők helyzete sajnos rosszabbodott. Becslések szerint Magyarországon 2020-ban 65%-al nőtt a kapcsolaton belüli erőszak száma.



A segélyhívón több bántalmazott is jelezte, hogy nőttek a bántalmazások száma a. A szóbeli bántalmazást felváltotta a fizikai, és sokkal több nő szigetelődött el a járvány alatt. A NANE (Nőkért Együtt az Erőszak Ellen) Egyesület pszichológusa szerint a betelefonálók nagyon le vannak törve, mert a járványhelyzet csak nehezíti helyzetüket. Erre példa az egyik ügyfél, aki már mindent előkészített, hogy lelépjen, azonban elveszítette az állását a koronavírus miatt, így maradni kényszerült. Mások, azért nem tudnak lelépni, mert a bántalmazó párjuk otthonról dolgozik, emiatt lehetetlenné válik az elhagyás.

A bántalmazásos esetszámok megnövekedése miatt új megoldásokat találtak ki, ami megkönnyítheti a bántalmazottak segítségkérését. Franciaországban mivel jelentősen megnőttek a bántalmazások száma, ezért fejlesztette ki a francia kormány azt, hogy gyógyszertárakban (mivel a gyógyszertárak a járvány alatt is mindig nyitva vannak) úgy lehet jelezni, hogy bántalmazva vagyunk, ha a gyógyszertárosnak azt mondjuk, hogy "maszk 19". Ezáltal a patikus értesíteni tudja a rendőrséget. Országszerte rengeteg Facebook csoportot hoznak létre a segítségnyújtás miatt, amit direkt úgy fejlesztenek ki, hogy a bántalmazó ne láthassa (csak egy "X"-el kell jelezni és archiválódik egyből).

Magyarországon lehetőségek a segítségkérésre:

  • 112 segélyhívószám
  • NANE Egyesület ingyenes lelkisegély-vonal
  • PATENT Egyesület jogsegély vonal
  • bantalmazas.hu
  • Hazakényszerült fiatalok a Kék Vonalat is tudják hívni
  • LMBTQI emberek pedig a Háttér Társaság lelki- és jogsegélyszolgálatát tudják tárcsázni

A Woman's Funding Network nevű szervezet kitalált egy egyezményes jelet, amiből az emberek tudni fogják, hogy segítségre van szükségünk. A kézmozdulat abból áll, hogy a hüvelykujjunkat a tenyerünkbe hajlítjuk, majd a többi négy ujjunkat rácsukjuk a hüvelykujjunkra és tenyerünkre. Promóvideóban megmutatják, hogyan is lehet ezt közterületen használni. A Woman's Funding nevű szervezet már dolgozik azon, hogy terjedjen ez a jel, ismerje mindenki más is a világban és ne csak a bántalmazottak.

Az egyezményes jel, amivel segítséget tudnak kérni a bántalmazottak: 

Fontos, hogy segítsünk egymásnak és figyeljünk oda a jelekre, hátha egyszer valaki segítségére lehetünk.

Internetes zaklatás


Mit is nevezünk tulajdonképpen internetes zaklatásnak? A zaklatást az egyszeri bántalmazástól vagy más konfliktushelyzettől három tényező különbözteti meg. Egyrészt erős, negatívan befolyásoló hatása van, a zaklatás áldozata nem tudja élni a mindennapi életét a zaklató tevékenységének következtében – például mert állandóan félelemben vagy bizonytalanságban él. Másrészt a zaklatás nem feltétlenül szabályos időközönként, de ismétlődik, a bántalmazó rendszeresen visszatér az elszenvedőhöz, és megismétli a cselekedetét, legyen az fizikai, szóbeli vagy szexuális tevékenység. A harmadik kritérium az erőviszonyok eltolódása: a zaklatás során a bántalmazó fél mindig több hatalommal rendelkezik (több pénze van, erősebb, több barátja van, hangosabb), és ezt fitogtatja is a zaklatás során.
A zaklatás történhet otthon, az iskolában vagy más közösségekben is, de az internethasználat terjedésével az online zaklatás is megjelent a mindennapokban. Az internetes zaklatás során ugyanúgy érvényesül a három feltétel: erős, negatív tartalmat közvetít a bántalmazó a bántalmazottnak, rendszeresen ismétli a tevékenységet, és mindezt a hatalma fitogtatásával éri el. A neten gyakran úgy, hogy anonim módon, arctalanul tesz bántó megjegyzéseket különböző közösségi oldalakon, vagy egy általa készített előnytelen fotót, esetleg montázst oszt meg a zaklatás elszenvedőjéről.

A magyar társadalom 79 százaléka rendszeres internethasználó, a 10-18 éves gyerekek 88 százaléka rendelkezik profillal közösségi oldalakon. A hazai adatok szerint a gyerekek 80 százaléka nagyon súlyos problémának tartja az online bántalmazást, súlyosabbnak, mint a fizikai vagy lelki erőszakot. A koronavírus-járvány hatására az online jelenlét tovább nőtt, a fiatalok akár a korábbinál 50%-al több időt is tölthettek a neten, így a lehetséges bántalmazás esélye is fokozódott.

A virtuális felületeken ugyanis a zaklatótól nem lehet fizikailag eltávolodni, a bántalmazás nem szűnik meg hétvégén vagy az iskolai szünetben. A képeket bárki lementheti, és bármikor újra feltöltheti különböző felületekre, a különböző közösségi oldalakon pedig akárhány profil létrehozható, és ezekről újabb és újabb üzeneteket lehet küldeni a kiszemelt áldozatnak. Ráadásul, ha valakit az interneten zaklatnak egy nyilvános felületen, nem lehet pontosan megmondani, hogy hányan látták a fényképet vagy posztot, sokkal több tanúja van, mint a nem internetes bántalmazások esetében. A bántalmazással járó megalázottság érzése sokkal fájdalmasabb lehet a gyereknek, ha még azt sem tudja, pontosan kikhez jutott el.

Amikor egy férfi az áldozat


Nem gondolnánk, de a legfrissebb felmérések arra engednek következtetni, hogy a családon belüli erőszak áldozatainak egyharmada férfi. Pontos adat nincsen, mert a legtöbb eset titokban marad, a hatóságok felé a férfiak csak ritkán jelentik. Ennek oka egyfelől a nemi sztereotípiákban rejlik: úgy gondolják, hogy veszítenek a férfiasságukból, szégyent, zavarodottságot éreznek, másfelől pedig tartanak attól, hogy a hatóságok nem veszik őket komolyan. A bántalmazás típusa lehet érzelmi, fizikai, szexuális vagy megfélemlítés. Az a célja, hogy a férfit irányítsa és a módszereivel megelőzze, hogy kilépjen a párkapcsolatból. 
Egy bántalmazott férfi mindig alkalmazkodik a partnere akaratához azért, hogy elkerülje a további bántalmazást. A bántalmazás elsődleges célja, hogy a férfi felett hatalmat szerezzen és irányítani tudja őt ez által. Abban az esetben, ha a férfi megpróbál ellenállni vagy kitörni, a bántalmazó további lépéseket tesz, hogy visszanyerje felette a kontrollt. Az áldozat a bántalmazás terhét sokszor magányosan cipeli, mert általában nem értik meg, a társadalmi norma azt diktálja, hogy a férfi a domináns egy párkapcsolatban, őt nem nyomhatja el egy nő. Ha igen, akkor már nem is igazi férfi.

Gyermekbántalmazások és megelőzésük


Hazánkban évente kb. 30 gyermek hal meg bántalmazás vagy elhanyagolás következtében.
A magyar Gyermekvédelmi Törvény a világon tizennegyedikként mondta ki a testi fenyítés teljes tilalmát. Eszerint „a gyermeknek joga van emberi méltósága tiszteletben tartásához, a bántalmazással (fizikai, szexuális vagy lelki erőszakkal), az elhanyagolással és az információs ártalommal szembeni védelemhez. A gyermek nem vethető alá kínzásnak, testi fenyítésnek és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetésnek, illetve bánásmódnak.”
A gyermekbántalmazás és elhanyagolás megelőzése széleskörű társadalmi program. A családok szociális, gazdasági helyzetének javításától, munkahelyek teremtésétől kezdve oktatási, nevelési feladatokig terjed. A helytelen nevelési szokások felszámolása, a gyermekbántalmazás csökkentése nagyon hosszú folyamat, amiben kiemelt szerepe van valamennyi segítő szakmának. Az Országos Gyermekegészségügyi Intézet évek óta foglalkozik ezzel a kérdéssel, oktató anyagokat kiadásával, konferenciák szervezésével – kezdetben egészségügyi szakemberek számára, majd fokozatosan kinyitva a társzakmák felé, felismerve azt, hogy ezen a területen is különösen fontos a közös nyelv, a szakmaközi együttműködés.

A párkapcsolati erőszak hatása a gyerekekre


A párkapcsolati erőszak-elkövető bántalmazó a családban élő gyerekekre is veszélyes. A gyerekek hallják, látják, tudják, hogy a bántalmazó veszélyes, és szenvednek a bántalmazástól, félnek a bántalmazótól, és attól, hogy anyjuknak baja esik. Akár közvetetten (azzal, hogy az anyát bántalmazza), akár közvetlenül (is) bántalmazza őket, a bántalmazásnak káros fizikai és lelki következményei vannak a gyerekek számára. 
A gyermeknek szüksége van a biztonságos környezetre ahhoz, hogy egészségesen fejlődjön. A bizonytalan, szorongó gyermekek (felnőttek is) hajlamosak regresszióval reagálni. A bántalmazó közegben cseperedő gyermekek életéből épp a biztonságérzet hiányzik. A szorongó gyermek visszaléphet egy korábbi fejlődési szakaszba. Ennek tipikus példája, hogy a már szobatiszta gyermek ismét bepisil, vagy a nyelvfejlődésben mutatkozik visszaesés, azaz sokkal alacsonyabb szinten kezd kommunikálni. Mindez megfigyelhető a családon belüli erőszak bármely formájánál is, de fontos tudni, hogy a regresszió inkább azon esetekben jelentkezik, amikor olyan váratlan trauma ér minket, ami próbára teszi az érzelmi védekező képességünket. 
A bántalmazás azonban általában nem egyszeri eset, hanem egy időszak, ami tarthat a méhen belüli korszaktól egészen odáig, amíg a gyermek el nem hagyja a szülői házat. Ezért ilyenkor nem arról beszélünk, hogy visszaesik a gyermek a fejlődésben, hanem eleve nem a megfelelő fejlődési utat járja be (akár kognitív, akár fizikai, akár érzelmi vagy szociális szinten).

Forrás:

Bántalmazás covid alatt

Kódjel

Járvány hatása

Családon belüli erőszak

Gyermekbántalmazás

Internetes zaklatás

Erőszak és a gyerekek

Férfi áldozatok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése