keresés

2023. április 9., vasárnap

A woke, az AI és a Techcégek Politikája

A Chatgpt körül valóságos verseny alakult ki a nagyobb techcégek között, hogy ki lesz képes előbb hasonló alternatívát kínálni rá, látva annak átütő sikerét. Ez nem mentes azonban a politikától sem néha. Elon Musk, az OpenAi egykori alapítója saját fejlesztést tervez indítana, Babuschkin a DeepMind korábbi kutatójával közösen, s egyúttal politikai állásfoglalást is tesz ezzel, reflektálva a jelenleg zajló mainstream média irányvonalakra. 

Újabb Ai Alternatíva

Többek között azt kifogásolja a milliárdos tech guru, hogy az OpenAi szembe menve teljesen a nevével, már nem nyílt forráskódú non-profit cég, hanem profitorientált, zárt cég, ami a Microsoft keretein belül működik. Musk szavaival élve „gyakorlatilag a Microsoft irányítja”. A felhasználó adatbázis részéről is komoly megjelenő kritika a cenzúra terén az Ai

programokkal szemben. Ez terjedhet tiltott szavak listájától, mindenféle NSFW tartalmon át, akár konkrét politikai megnyilvánulásokra egyesek szerint. Az OpenAi-t több botrány is körbe vette az elmúlt években a modelljük szolgáltatásával kisebb AI cégek felé, többek között a Replika és az Aidungeon. Musk még A woke elleni alternatívát emeli ki, mint egy motiváció a projektre. Hivatalos megállapodás még nincsen, egyenlőre csak a tárgyalási szakaszban vannak. Megfogalmazásra került általa továbbá egy igény, mely szerint "egy szabályozó testületet kell felállítani a mesterséges intelligencia felügyeletére, amilyen a gyógyszerek vagy a járművek biztonságosságát felügyelik."

A Woke a Jelenlegi Nyugati Kultúrában és Médiában

De mi is a Woke, amit Musk említett? Amerikában a szokásban kultúrharcnak nevezett folyamat zajlik a médiában, lassan egy évtizede. A szemben álló oldalak a woke, avagy aktivisták és a konzervatívok, általánosságban a felsorolásoknál. Leegyszerűsítve és a témánkon belül maradva, a woke aktivisták a társadalmi egyenlőséget tartják fontosnak amiért cserébe a cenzúrát elfogadható árnak tartják, a konzervatívok pedig nem. A konfliktus persze sokkal mélyebb és részletesebb ennél. Elsősorban a média óriásokat szokták azonosítani ezekkel az ideológiákkal, de egyre több techcég tér hasonló útra, van aki társadalmi nyomás alatt, van aki profit reményében. A véleménybuborékok kialakulásában komoly szerepet játszanak ezek a vállalatok, a média jelképek milliók véleményét befolyásolják tudatosan, vagy sem. Egy bevett marketing szokás például az internet korában a megosztó nyilatkozatok tétele, amivel mesterséges vitát generálnak az érdeklődés növelése érdekében. Néha külön subredditek is létre jönnek egy-egy ilyen vitából, ahol pont a vita elől menekülve, a hasonló gondolkodású emberek vándorolnak. Elon Musk nyilatkozataiból látszik tehát, hogy a politika elkerülhetetlenül begyűrűzik a nagyvállalatokhoz. Amennyiben sikeresek lesznek az új Ai projektek, ott a potenciál, hogy minden vállalat a saját irányelveinek megfelelő ai környezetet fog biztosítani, akiktől más igazságokat, vagy éppen más fajta cenzúrát láthatunk. A végén pedig mindenki megtalálja majd a sajátját ami megfelel az ízlésének, további véleménybuborékok létrehozását segítve, az eltérő információk szolgáltatásával.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése