keresés

2023. április 7., péntek

Mit tehet a szülő? - tudatos technikai használatra nevelés

Napjainkban a gyereknevelés nagy kihívásokkal jár. Az utóbbi évtizedekben a világ teljesen megváltozott – jó és rossz irányba is. Több lehetőség áll előttünk az élet számos területén, de ezek újabb kérdéseket vetnek fel, melyekre még nincs bevált módszer. Ilyen például a gyerekek korlátozása technikai eszközöket illetően.

Elképesztő látni, hogy már az egészen apró gyerekek is milyen hamar képesek használni a különböző elektronikai eszközöket (előfordul, hogy jobban, mint egyes felnőttek). Mondhatnánk, hogy milyen jó, hogy már ilyen kiskorban megtanulhatják ezek használatát, mert így tudatosan tanulhatnak egyre többet. Először csak a játékok és mesék elérését sajátítják el, majd, később komolyabban használhatják az így elért információkat a tanulmányaikban is hiszen mondhatni „már az anyatejjel kapták ezt a tudást”. Az viszont, hogy mit és mennyit néznek a fiatalok aggodalommal tölti el a szülőket. A szakértők három fontos lépésre ösztönzik a szülőket.

1. Egészséges egyensúly

A virtuális és a valós világban töltött idő közötti különbséget és egyensúlyt fontos, már fiatalon megtanítani a gyerekeknek. Nem szabad, hogy az okostelefonok automatikus megoldások legyenek a hisztire, unalomelűzésre vagy teljesen átvegyék az irányítást és az ezekkel töltött idő akár túl nyúljon az egészséges határon. A helyzet idővel változhat, más korosztályokra más szigorítások lehetnek érvényesek, amelyeket újra felül is lehet értékelni. Kiemeleten fontos, hogy a családok együtt töltött idejét ne „mérgezze meg” az, hogy mindenki a telefonjával van elfoglalva.

2. Jó példa a szülőktől

 Sajnos manapság a munka és mondhatni az élet velejárója, hogy folyamatosan elolvassuk az e-maileket, üzeneteket. A gyerekek pedig utánozzák, amit a szüléiktől látnak, ezért fontos következetesen eljárni. Olyan tanácsok segíthetnek, mint egy limit beállítása amikor az elektronikai eszközeinkkel foglalkozunk és a családdal, gyerekekkel töltött időben figyeljünk oda rá, hogy azok ne vonják el a figyelmünket. Azzal is jó példát állíthatunk, ahogy a közösségi médiát használjuk vagy hogy betartjuk a szabályokat, például nem telefonálunk vagy üzenünk vezetés közben.

3. A technika családi ügy

A szabályok meghozatalakor az egész családra legyenek hatással a korlátozások, ne érződjön úgy, hogy mások a követelmények – mégha ez szülő-gyerek, idősebb-fiatalabb testvérek esetén így is van. Előnyös, ha aszülők figyelemmel kísérik mivel játszanak, mit néznek a gyerekeik az interneten és esetleg csatlakozzanak egy-egy játékhoz, film vagy sorozatnézéshez. Az ilyen alkalmak segíthetnek tudatosítani a gyerekekben az internethasználat veszélyeit és előnyeit. Idővel aztán egyre nagyobb szabadságot kaphatnak, ha a szülők úgy érzik megértették és alkalmazzák a tanácsokat.

Hatás különböző korosztályokra

Különböző nehézségekkel nézhetnek szembe a különböző korosztályok tagjai, ezért egyénenként is nagy odafigyelést igényelnek. Óvodás korig a technika és az internet használata általában a szülőkkel közös tevékenység, de már ekkor fontos a szabályok lefektetése például a gyakoriságról vagy arról, mikor nem illik, nem szabad a használatuk (például az étkezőasztalnál). A 6–12 éves korosztály már komolyabb figyelmet igényel, hiszen ilyenkor jelenik meg az első igény egy saját okoseszközre, ami nagy felelősséggel jár. Sok szülő használ ebben a korban úgynevezett "parental control" funkciókat, hogy korlátozza és nyomon kövesse a gyermeke online életét. Fontos már ekkor felhívni a figyelmet az internetes zaklatás veszélyeire (bár hivatalosan ez a korosztály még nem rendelkezhetne közösségi média fiókkal, de üzenetek formájában sajnos így is előfordul).

A tizenévesek már nem veszik jó néven és bizalmatlanságnak tekintik a szüleik ellenőrzéseit, ezért fontos szabályok felállítása és a bizalom érzékeltetése. A szabályok mindenképpen segíthetnek a függőség megelőzésében is. Ebben a korban már megmutatkozik, ha valakinek indíttatása van és érdeklődik a technikai területek (pl.: programozás) iránt, ezeket az ambíciókat már el lehet kezdeni kiterjeszteni gyakorlással vagy tanfolyamokkal is.


Források:

The New York Times

Verywell family (kép forrása is)

BBC 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése