keresés

2024. március 4., hétfő

Az Apple elektromos autó projektje


Az Apple leállította az elektromos autójának fejlesztését, egy évtizedre rá, hogy elindította a projektet. Az Apple elektromos autóprojektjéről szóló új Bloomberg jelentés szerint az Apple félbeszakítja a hosszú távú elektromos autó projektjét, és sok alkalmazottat áthelyez az Apple mesterséges intelligencia (MI) részlegéhez. 

„Ha ez igaz, az Apple nagyobb hangsúlyt fektet a generatív MI-re, és ez optimistábbá teheti a befektetőket a vállalat erőfeszítéseit és képességét illetően, hogy platformszinten versenyezzen az MI terén” nyilatkozott Ben Bajarin, a Creative Strategies tanácsadó cég vezérigazgatója.

A Titán Projekt


Az Apple autó, kódnevén a "Project Titan", valamiféle nyitott titok volt már majdnem egy évtizede, sok jelentés számolt be róla, amelyek egészen 2015-ig nyúlnak vissza. Az évek során az Apple több száz embert alkalmazott a projektben, ezért nehéz volt titokban tartogatni azt.  A vállalat számos neves vezetőt csábított el, hogy dolgozzanak a projekten, köztük a Tesla Autopilot-szoftverigazgatóját és a Canoo EV-startup vezérigazgatóját is. A megvalósítás viszont számos akadályba ütközött, beleértve Doug Field távozását 2021-ben. 

Számos pletykák azt sugallták, hogy az autó nem haladta volna meg a 100 ezer dollárt, nem lesz olyan fejlett önvezető képességű, amilyet a cég kezdetben remélt. Sosem volt az világos, hogy ki gyártaná le az autót, vagy, hogy milyen funkciói és műszaki adatai lennének, csak azt mondták, hogy luxusautó lesz.

Az Apple saját MI-je


Erőforrásainak a mesterséges intelligencia felé való átcsoportosítása ésszerű lehet az Apple számára. Egyes hírek szerint naponta több millió dollárt költ egy saját, „Ajax” nevű mesterségesintelligencia-modell kiképzésére. A vállalat vezérigazgatója, Tim Cook a közelmúltban megerősítette, hogy az Apple „még ebben az évben” bevezeti a generatív mesterségesintelligencia-funkciókat, miközben a pletykák szerint a vállalat a Spotlight (kereső) és az Xcode (szoftverfejlesztő eszközkészlet) MI-frissítéseit teszteli.

Forrás: 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése