Az
Universal Music Group februárban egyoldalúan kivonta a hozzá kötődő sztárok dalait a
TikTok közösségi média oldalról, ugyanis a vállalatoknak nem sikerült megállapodnia. A vita témája a jogdíjak mértéke, illetve az, hogy a TikTok-ot birtokló kínai cég nem foglalkozott az Universal aggodalmaival a platformon megjelenő, mesterséges intelligencia által generált zenékkel kapcsolatban. Így a TikTok felhasználói számára már nem elérhetők az Universal dalai a zenei könyvtárban, a korábbi, az Universal-hoz tartozó zenei számot tartalmazó klipeket pedig némítják.
A két óriás vitája
Az Universal a három legnagyobb zenei kiadó egyike (a másik kettő a Sony és a Warner), több ezer előadó kiadója, olyan népszerű sztároké is, mint például
Taylor Swift,
Lana Del Rey,
Ariana Grande, Billie Eilish stb. A kiadóvállalat korábban jelezte a TikTok tulajdonosának, a kínai ByteDance vállalatnak, hogy ha nem sikerül megegyezni a jogdíjakról, illetve a közösségi média platform nem tesz lépéseket a mesterséges intelligencia szabályozására a saját oldalán, akkor visszavonja az általa kiadott zenei művek licenceit. Az Universal szerint: "Végső soron a TikTok egy zenealapú üzletet próbál felépíteni, anélkül, hogy tisztességes értéket fizetne a zenéért". A tárgyalások eredménytelenül zárultak, és bár a ByteDance kapzsisággal vádolja az Universalt, a TikTok-nak meg kellett szüntetnie a kiadó dalkatalógusához való hozzáférést. A zeneszámok így már nem érhetőek el az új klipekhez, a régebbi, Universal zenét tartalmazó videókat pedig elnémították, ez több millió klipet érinthet.
Hogyan érinti a vita a szerzőket és előadókat?
Az Universal üzleti érdekei mellett mindig törekszik arra, hogy minél hatékonyabban védje a hozzá kötődő zenészek jogait. A zeneszerzőknek és előadók tisztességes díjazást várnak el a kiadóktól, ez pedig elsősorban a jogdíjakon keresztül valósul meg. Az Universal és a TikTok vitája azonban rövid távon a zenészeknek is kedvezőtlen lehet, hiszen a közösségi oldal a fiatal generációk egyik legtöbbet használt alkalmazása, viszont a művészek a TikTok-on keresztül nem jutnak el a rajongóikhoz, így akár csökkenhet is a rajongótáboruk. A zeneszámok kivonása természetesen hátrányosan érintheti a TikTok-ot is, amelyet egyébként is a betiltás veszélye fenyeget az Egyesült Államokban.
Forráscikk: Az Universal kiadó kivonta zenéit a TikTokról
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése