A bőrtónus és hajtípus alapján történő keresés után új, hasonló funkciót vezet be a Pinterest a befogadás és a sokszínűség támogatásának céljával: a testalkat szerinti szűrést. Az újítással a felhasználóknak lehetőségük nyílik arra, hogy divattal kapcsolatos ötletek keresésekor személyre szabottabb találatokat kapjanak, melyek jobban tükrözik, hogyan festene rajtuk egy adott szett vagy ruhanemű.
Alapvető tudnivalók a fejlesztésről
Az újítás március 11-én lépett életbe, egyelőre csak az Egyesült Államokban és kizárólag női divatra vonatkozóan. Kanadában jelenleg tesztelés alatt áll. A tervek szerint még ebben az évben megtörténik a szélesebb körű bevezetése és bővítése, melynek során kiterjesztik a férfidivat-ötletekre is.
A korábban bemutatott funkciók, úgy, mint a bőrtónus és hajtextúra szerinti keresés elérhetősége szintén limitált, egyelőre nem tudni, hogy Magyarországon elérhetők lesznek-e, és ha igen, mikor.
A testalkat szerinti szűrés a Pinterest szabadalmaztatás álló, innovációs AI-technológiája, az úgynevezett „body type technology” alapján működik, amely alak, méret és forma alapján azonosítja a különböző testtípusokat az oldalon található több, mint 3,5 milliárd képen.
A Pinterest közlése
„A Pinterest egy vizuális felfedezési platform, és azt szeretnénk, hogy a felhasználóknak lehetőségük legyen önmagukat reprezentálva látni a keresési találatok között” – nyilatkozta Sabrina Ellis, a Pinterest termékigazgatója. „Ezért használjuk a mesterséges intelligenciát arra, hogy nagyobb mértékű befogadás valósuljon meg. A testalkat-skála széles körű reprezentációt biztosít és a felhasználók irányítani tudják általa, mit szeretnének látni a Pinteresten. (…)”
Mivel minden hónapban csaknem félmilliárd ember keresi fel a platformot, hogy ötleteket keressen, mentsen, esetleg vásároljon, a Pinterest kiemelten összpontosít arra, hogy olyan online élményt teremtsen, mely tükrözi a világ minden tájáról érkező felhasználók sokszínűségét. 2018 óta a Pinterest élen jár a befogadásra irányuló innovációk kifejlesztésében.
A testalkat szerinti keresés részeként a Pinterest több olyan, inklúzióra törekvő márka termékeit is megjelenít majd, mint az Eloquii, Mara Hoffman, Osei Duro, Gia / Irl és mások.
Első visszajelzések
A Verge amerikai technológiai hírpoltál egyik cikke szerint mindössze 16 választható típussal nehéz lesz reprezentálni az összes testalkatot még az AI segítségével is, és a tesztelés során nem volt lehetséges elmenteni a kiválasztott típust. A TechCrunch tesztje szerint az adott típus akkor kerül mentésre, miután kétszer is kiválasztották.
Forráscikk: Pinterest’s new body type ranges deliver better and more inclusive search results – Pinterest Newsroom, 2024.03.11.
Képek: Pinterest
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése