Az esténként szerkesztgetett weboldal aztán az évek során Wikipedia-szerűen növekedett, a felhasználók folyamatosan egészítették ki az adatbázist, míg mára odáig jutottunk, hogy 259 ezer felhasználó 4 millió 197 ezer előadó 6 és félmillió lemezét töltötte fel, megjelenési adatokkal együtt. A Discogs ezzel kikerülhetetlen a zene figyelését és gyűjtését komolyan vevők számára, sehol máshol az interneten nem találni ehhez hasonló alapossággal összeszedett lemezállományt. A Discogs-on ma rendszerezhetjük a lemezgyűjteményünket, kívánságlistákat állíthatunk össze, írhatunk kritikákat albumokról, de a legfontosabb újdonság 2005-ben jött be, amikor az oldal online piactérré is alakult. Ha egy különleges, ritka vinylt keres az ember, amelyből mondjuk összesen 100-at nyomtak 1965-ben, akkor elsőként a Discogs felé veszi az irányt (majd általában jól megijed az ártól). Az évek során elindult egy lemezjátszó-katalógus, valamint egy igen ambiciózus szerkeszthető világszintű lemezbolt-térkép is,
A szolgáltatás október 28-án indul az USA-ban, és szép lassan terjed majd a világban, a magyar startról egyelőre nincs információ. A Google a közleményben kiemelte: az ingyenes Youtube sem tűnik el, megmarad pont úgy, ahogy most is van. Első blikkre nagyon úgy tűnik, hogy a Youtube durva lépéselőnybe kerül azzal, hogy házasítja a videómegosztó és a Google Music tartalmát, elemzők szerint könnyen lehet, hogy ez az utolsó szögek egyike az indulás óta billegő Spotify koporsójában, és az Apple Music sem örül majd a kicombosodott konkurenciának. Ugyanakkor a Google már sokszor belefutott abba a hibába, hogy túl rámenősen próbálta lenyomni a termékét az emberek torkán, pont ezért halt meg például a Google+ és megannyi más projekt tulajdonképpen bőven azelőtt, hogy egy kicsit is népszerű lett volna. Érdekes lesz majd látni például, hogy mennyit változik a reklámmennyiség az ingyenes Youtube-on.
A Vkontakte sikerének titka (és egyben terjeszkedésének akadálya), hogy olyasmikkel turbózta fel a Facebook alapreceptjét, amik a népnek ugyan tetszenek - ingyen zene, ingyen filmek, ingyen pornó -, de egy kicsit is kevésbé vadkeleti jogrendszerben ilyesmire üzletet építeni nem sok jóval kecsegtet. Az kellemes meglepetés, hogy az állami propaganda nem olyan nyomasztó a Vkontaktén, sőt, olyan dolgok is feltűnnek az oldalon, amikért Oroszországban élőben rövid úton betörik az ember arcát. zavarbaejtő arra rádöbbenni, hogy a magyar net Putyin- és Oroszország-támogató oldalain véresszájúbbak a júzerek. De nem fogja soha átvenni a Vkontakte a Facebook szerepét, mert teljesen másra használják. A Facebook fő funkciója, hogy követjük és megbeszéljük rajta, mik a hírek a világban, mik történtek az ismerőseinkkel, meg velünk. A Vkontaktén ez háttérbe szorul, itt az egyszeri ember pár perc alatt megnézegeti, ki milyen képet tett fel éppen, aztán zenét hallgat és pornót videókat néz napestig.
YouTube Accounts for 40% of All Music Listening, and 4% of All Music RevenuesDigital Music News digitalmusicnews.com
Earlier statistics from Nielsen showed that more people stream music from YouTube all other on-demand streaming services combined. But the broader picture is even worse: according to statistics revealed by top Apple Music (and former Universal Music Group) executive Jimmy Iovine during an interview at Vanity Fair’s New Establishment Summit in San Francisco, YouTube accounts for 40% of overall music listening, and just 4% of overall music revenues.
The Quietus | Opinion | The Quietus Essay | The Utopia Of Records: Why Sound Archiving Is Important thequietus.com
Sound is not permanent, and much of the recorded recent history of humanity is currently disintegrating. Robert Barry reports from the British Library Sound Archive and Internet Archive to find out what's being done to preserve these audio records, and explains what you can do to help
Az Apple az elmúlt években az első sorból nézhette végig, ahogy a részben általuk felfuttatott digitáliszene-terjesztés modellje összeomlott. Az mp3 formátumban vásárolt számok és albumok már nem menők, az emberek többsége ma már inkább streameket hallgat. A nagy váltást, az Apple Music bejelentését már hónapok óta pletykálják; az elemzők szerint a szolgáltatás havidíja nagyjából 10 dollár lesz, és a tartalmat híres zenészek és DJ-k segítségével fogják összeállítani.
Over the last year the music industry has been in flux as artists, labels, and streaming services jockey over the best way to build the future of their business. Taylor Swift pulled her catalog from Spotify; Tidal launched a new platform owned by artists, not record companies; and Apple is preparing to muscle in on the market with its own offering. The one thing missing from much of this discussion has been the details on how deals get done between these groups, but that is no longer the case.
A Spotify nagy várakozásokkal tekintett 2014-re; úgy kalkuláltak, hogy ez lesz az első év, amikor a bevételeik meghaladják az egymilliárd eurót. Ez a számításuk be is jött, de ezzel párhuzamosan a zeneszolgáltató vesztesége is nagyobbra nőtt. A cég nemrég hozta nyilvánosságra a pénzügyi adatait. A Guardian azt írja, hogy a cég bevétele 746,9 millió euróról 1,08 milliárd euróra nőtt, ami 45 százalékos növekedés, de a fenntartási költség 165,1 millió euróra nőtt a korábbi 91,2 millióról, és a veszteségük is megtriplázódott: korábban 55,9 millió euró volt, most 162,3 millió. Az üzleti jelentésről a cég vezetői, Martin Lorentzon és Par-Jogen Parson továbbra is optimistán nyilatkoznak; szerintük hosszútávon fenntartható a Spotify üzleti modellje. Mint elmondták, arra számítanak, hogy a felhasználói elégedettség idővel oda vezet, hogy az emberek előfizetnek a szolgáltatásra. A Spotifynak ma 60 millió előfizetője van, de a kétharmaduk az ingyenes szolgáltatást használja, csak a harmaduk fizető vendég.
News dgmlive.com
We started out nearly ten years ago with the goal of helping fans share and discover music. But despite [the] best of intentions, we made very serious mistakes. We failed to secure licenses from rights holders for the vast amount of music on the service. That was wrong. We apologize. Without reservation.
Grooveshark Shuts Down After Years of Legal Troubles thenextweb.com
Before Spotify, there was Grooveshark – and today, the latter is no more after the company posted a notice and apology letter on its homepage. “We started out nearly ten years ago with the goal of helping fans share and discover music. But despite [the] best of intentions, we made very serious mistakes. We failed to secure licenses from rights holders for the vast amount of music on the service,” the company wrote. “That was wrong. We apologize. Without reservation.”
The artists are starting to fight back–and not just by opting out of the system. Earlier this year Jay Z purchased Swedish high-resolution-streaming services WiMP and Tidal for $56 million, merging them into a single service to compete directly with Spotify. At the official launch 16 of music’s biggest acts were introduced as the new “owners” of Tidal, including Beyoncé, Calvin Harris, Kanye West, Alicia Keys, Jason Aldean and Daft Punk. Each was reportedly offered a 3% stake.
A streaming szolgáltatások népszerűsége töretlenül növekszik, ugyanakkor a növekedéssel egyre közelebb jutunk ahhoz a szinthez, ahol a gátló tényezők már igenis gátolni kezdik majd a növekedést. A streaming szolgáltatások növekedésnek legfontosabb gátló tényezője pedig: a szolgáltatások ára sőt ami külön rossz hír a zeneipar számára, hogy a streaming révén a zenerajongók költései csökkennek. A streaming az előadók számára kisebb bevételeket biztosít, mint a CD eladások vagy az a lá carte letöltések és csak roppant kis hányadot képviselnek a zenére, mint tartalomra fordított költségekből.Nem véletlen, hogy az Apple is ebben az irányba kezdett tapogatózni a kiadóknál, de az teljesen egyértelmű, hogy 1-2 dolláros csökkentésnél jelentősebb lesz szükség. A Spotify decemberi akciója megmutatta, hogy az igazán olcsó streaming szolgáltatás döbbenetes mértékben érdekli az embereket. A svéd cég három hónapra, havi 1 dolláros áron kínálta szolgáltatását ás az eredmény nem is váratott magára
A tavaly elutalt jogdíjak 47 százaléka hazai, 53 százaléka külföldi szerzőkhöz jutott. A különböző kategóriák közül az online lejátszások esetében a legalacsonyabb a hazai arány: itt a magyar szerzők az összes beszedett jogdíj 30 százalékát kapták meg. A koncerteknél a legmagasabb a magyar-külföldi szerzők részére kifizetett jogdíjak aránya – ezen összegek 70 százaléka vándorolt hazai alkotókhoz és csak 30 százalék külföldi szerzőkhöz. A televíziós elhangzások és a hangfelvételek esetében nagyjából egyenlően osztoznak a magyar és külföldi alkotók a jogdíjakon, míg a rádióktól befolyt összegeknél a jogdíjak 38 százalékát kapták meg hazai szerzők
Neil Young a többiekkel ellentétben nem nyavalygott, hanem cselekedett: kitalált egy zenelejátszót, ami nemhogy az mp3-nál, hanem elvben még a cd-nél is jobb minőségű hangot ad ki magából, és elkezdte rá gyűjteni a pénzt. Zengjen az a hárfa, susogjon az a fuvola! A kampány a Kickstarter történetének egyik legsikeresebb vállalkozása lett, a kitűzött cél, a 800 000 dollár órák alatt összejött. Az igényes zenész egy hónap alatt összesen hatmilliót kalapozott össze a Ponónak elnevezett lejátszóra
Egy új alkalmazás segítheti a zenészeket még több fellépéshez - SocialDaily Magyarország socialdaily.com
A tartalmat az éppen koncerten résztvevő rajongók töltik fel és osztják meg, és bejelölhetik az előadóművész Twitter oldalát is. Tíz másodpercen belül a tartalmat megosztó rajongó hozzá is segítette a keresethez kedvenc előadóművészét, ugyanis az applikáció automatikusan hozzáad egy linket a megosztáshoz, melyen keresztül küldhetünk pénzt a zenekarnak, vásárolhatunk jegyet a következő koncertjükre, vagy megvehetjük albumukat is. Hasonló közösségi oldalakra eddig is volt példa (Kickstarter), de azok jellemzően egyrészt rengeteg befektetett munkát igényeltek, másrészt abszolút az asztali számítógépet használó közönséget célozták meg. Az appLOUD az adományok és a jegyvásárlások 10 százalékát fölözi le, és igazából abban gondolkodnak,hogy a koncertpromóterek fognak előfizetési díjat fizetni majd, hogy megtudják, kinek érdemes fellépési lehetőséget biztosítani.
Több milliárd dollárra perelheti Irving Azoff ügyvéd a Youtube-ot 20 ezer dal előadóművészi jogdíja miatt, írja a Hollywood Reporter. Az ügyvéd Pharrelltől John Lennonig kezeli 20 ezer szerzemény előadói jogait, de egészen novemberig egy átmeneti egyezmény miatt nem indult eljárás az ügyben. Most viszont, hogy a Youtube elindítja a fizetős szolgáltatását, Azoff arra figyelmeztet, hogy a videómegosztó nem rendelkezik a megfelelő engedélyekkel a dalokhoz, és ezeknek az azonnali eltávolítására szólít fel.
A Youtube a videó alatti kommentben írta meg: sosem gondolták, hogy egy videó több mint 2 147 483 647 megtekintést érhet el, de akkor még nem számoltak Psy népszerűségével. A videók nézettségét ugyanis 32 biten tárolták, de annak ennyi a maximum értéke. Ha valakinek a videóját ennél többen nézik meg, a számláló negatív értéket fog mutatni. A Youtube-nak át kellett írnia a kódot, hogy Psy népszerűsége mérhető legyen.
Steve Albini: the internet has solved the problem with music | Music | theguardian.com theguardian.com
the internet has placed us on a path to a democratic utopia which does not require the flailing, corrupt figures of a fading musical past. He leaves us with an even more radical idea in the area of copyright: that we should let go of all attempts to exert control over the distribution of works once they are released. He uses that word “release” in a literal sense – like “a bird or a fart”. As he says: “music has entered the environment as an atmospheric element, like the wind, and in that capacity should not be subject to control and compensation.” In contrast to what almost anyone else will tell you, Albini believes there has never been a better time to be involved in music – as a fan and as a musician
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése