A startup szcéna megemlítésekor a legtöbben még mindig az Egyesült Államokra, és elsősorban a Szilícium-völgyre asszociálunk, de eközben az európai piac is egyre jobban feltörekszik. A TechCrunch egy friss kutatása megvizsgálta mi lehet a kontinens egyre jobb szereplésének a titka.
Talán közhelynek számítanak már ezek a kijelentések, de úgy tűnik az európai startupok világviszonylatban is vezető szerepbe kerülhetnek. A friss IPO ("Initial Public Offering", amikor egy cég először árulja nyilvánosan tőkéjét a tőzsdén) bejelentések és a beáramló tőke alapján - a BlaBlaCar például 200 millió dollárt (~58,5 milliárd forint) zsebelt be - Franciaország különösen jól teljesít.
A bevezetőben említett TechCrunch ezen felbátorodva készítette el legújabb kutatását az európai helyzetről. Az 1996 óta alapított, legalább 100 millió eurós (~31,5 milliárd forint) piaci értékkel rendelkező startupokat vizsgálva arra jutott, hogy 56 cég van, mely meghaladja az 500 millió eurós értéket, és ezek nagy része, egészen pontosan 42 még az 1 milliárd eurót is meghaladja.
Innováció másképp
Régi tévhit, hogy szélesebb körű sikert elsősorban technológiai kutatásokkal, fejlesztésekkel, és az ezekből adódó újításokkal érhetünk el. A TechCrunch vizsgálata viszont pont ezt látszik megcáfolni, az imént említett vállalatok jelentős része ugyanis semmilyen innovációt nem hozott létre a "klasszikus" értelemben. Sikerük titka tehát másban rejlik, mégpedig az üzleti modell megreformálásában. Egészen pontosan ez utóbbi módszer a vizsgált cégek 63 százalékára, míg az előbbi csak a 37 százalékra volt jellemző.
Remek példák erre a svéd alapításu Spotify, vagy a francia Deezer, melyek nem új formátumokat dobtak a piacra, hanem megújították a zene hozzáférhetőségének módját, és ezzel így talán még nagyobb hatást fejtettek ki a zeneiparra.
Központban a felhasználó
Egy másik érdekes eredménye a kutatásnak, hogy a sikertörténetek 76 százaléka mögött a fogyasztóval közvetlen kapcsolatban álló üzleti modell áll. Azt gondolhatnánk, hogy a B2B (Business-to-Business) modellel, más társaságoknak eladva biztosabb lenne a siker, hisz könnyebb lehet igényeiket kifürkészni. Elég csak a dán/svéd/észt alapítású Skype-ra gondolni, mely talán a legjelentősebb szereplője a mai online távközlésnek.
Tapasztalt vezetés
Szintén érdemes lehet azzal foglalkozni, hogy mindezek a sikerek mögött valójában kik is állhatnak. A vizsgált startupok alapítói átlagban 32 évesek, és mikor belekezdenek a vállalkozásukba, már 2-4 évnyi, legtöbbször üzleti munkatapasztalattal rendelkeznek. Emellett szintén gyakori, ez az esetek 61 százalékára jellemző, hogy egy már rutinos vállalkozó is megtalálható a startup mögött.
Az esetek 56 százalékában a startupokat felvásárolják többek között olyan piaci óriások, mint az Apple, az Amazon, a Facebook, a Google, vagy a Microsoft; míg az IPO arány 44 százalék, ami elég szép eredménynek tekinthető.
Forrás:
Investor.hu
Investor.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése