keresés

2021. március 12., péntek

A kitartó marsi vándor

 A NASA marsjárója, Perseverance 2021. Február 18-án földet(pontosabban marsot) ért, Március 4-én pedig el is indult hódító útján s ezáltal közelebb jutott az emberiség abban, hogy felfejtse a végtelen űrben, valamint a naprendszer bolygóiban rejlő lehetőségeket. Legalább is egy kis darabját annak.


Maga a felderítési,mozgathatósági folyamat eredményei kielégítőnek bizonyultak, ezen a napon 6 és fél métert tett meg már, a tudósok reményei szerint, akár több mint 200 métert is meg fog tudni tenni a szerkezet. Az elég lomha, de a legkevésbé sem haszontalan komplex eszközről még azt tudhattuk meg a specifikációin felül, hogy a "próbaköre" összesen 33 percig tartott, s úgy zajlott, hogy előre megtett 4 métert, 150 fokot fordult balra, majd további 2,5 métert ment. Végül megkereste, majd kialakította magának a biztonságos parkolópályáját, ahol gyakorlatilag megtisztította magát, vagyis a motorjai kényes területeit.
Túrája 8.napján megkapta a kisebb szoftveres ráncfelvarrását, kicserélték a landolási szoftverét a vizsgálószoftverre.
Március 2-án a mérnökök leszerelték a karjait, amik igen hosszúak, 2 méteresek, abból a célból, hogy kicsit "pihenjen".

Perseverance alapvetően arra hivatott, hogy asztrobiológiai vizsgálatokban segédkezzen, keressen ősi mikrobiális létformákra utaló jeleket, jelenleg az első feladata, hogy marsköveket és regolit kő mintákat szerezzen. Segít karakterizálni a vörös bolygó környezetét, légkörét, geológiai adottságait, feltérképezi, hogy az ember számára is esetleg biztonságos-e az ott tartózkodás, valamint a látogatás.


Források:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése