keresés

2021. március 4., csütörtök

Egy halott hozzátartozójával beszélne?

 

Szeretne elhunyt hozzátartozójával, ismerősével, vagy akár egy sztárral beszélni, mindezt egy 3D-s avatár segítségével? Miért is ne? A Microsoft majd megoldja. Ugyanis 2017-ben szabadalmat nyújtott be, olyan chatbotok létrehozására, amelyek konkrét személyek imitálására alkalmasak, a szabadalmat pedig a múlt hónapban jóvá is hagyták.

A Microsoft két munkatársa, Justin Abramson és Joseph Johnson Jr. fejéből pattant ki az öltet, miszerint olyan chatbotot alkotnak, ami mesterséges intelligencia segítségével képes utánozni egy konkrét személyt, mindezt az online tevékenysége alapján.

Bárkit le lehet másolni

A chatbot átvizsgálná a személyről készült fotókat, hangfelvételeket, videókat, a közösségi médiában nyilvánosságra hozott bejegyzéseit és ez alapján hozná létre a digitális személyiséget. A kérvény hozzávetőlegesen, képek és videók alapján, egy élethű, 3D-s avatárt is képes lenne létrehozni. Mindez ismerős lehet a Black Mirror című sorozatból, hiszen 2013-ban készült egy rész, amiben egy elhunyt személyről készítettek rekonstrukciót. A Microsoft szabadalma azért annyiban különbözik, hogy nem kifejezetten elhunyt személyről lenne szó, hanem bárkiről.

Az ügy jelenlegi státusza

Miután elfogadták a kérvényt, Tom O’Brian, a Microsoft mesterséges intelligencia programjának vezetője Twitteren nyilatkozott arról, hogy egyelőre nem áll szándékukban megvalósítani az ötletet. Egyébként a mesterséges intelligenciával működő chatbotok ötlete, ma már egyáltalán nem újdonság. Ilyen programot számtalan cég használ már különböző feladatokra, általában virtuális asszisztensként, segítséget nyújtva a használók egyszerűbb problémáinak megoldására. 

Források: 

Halottakat utánzó chatrobot ötletét védette le a Microsoft

Elhunyt hozzátartozóinkból készíthet virtuális chatbotot a Microsoft

Halottakkal beszélgetést lehetővé tevő szoftvert csinálna a Microsoft

A Microsoft szabadalmaztatta a Black Mirror egyik technológiáját 

Be Right Back

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése