keresés

2013. november 12., kedd

Betont a betoncsizmába?

Az Amazon új programot indított útjára, amellyel a független könyvesboltokat próbálja meg bevonni a kereskedelmi hálózatába, de közel sem úgy, mint ahogy első pillantásra gondolnánk. Ám mielőtt elmélyednénk a történésekben, előbb tisztázzuk pontosan, mik is azok a független könyvesboltok.

Az amerikai könyvesbolti rendszer némiképp eltérően működik a magyartól: egyrészt ott egyáltalán nem jellemző a bizományos rendszer (azaz a boltok nem csak azután fizetnek a kiadóknak, hogy eladták a könyvet, hanem már akkor, amikor átvették tőlük), másrészt pedig még számottevő mértékben léteznek még magánkönyvesboltok, noha sok éve, lassan évtizede nem tesznek mást, mint az életben maradásért küzdenek. Még az internetes kereskedelem berobbanása előtt a nagy hálózatok, a Borders és a Barnes & Noble veszélyeztették a létüket, hiszen a nagyok megtehették, hogy hatalmas készletet és választékot halmoznak fel, és nagyon alacsonyan kínálják, míg ez a luxus a kicsiknek soha nem adatott meg. Aztán jött az Amazon, és szépen lassan elkezdte kiszorítani a kicsiket és a nagyokat egyaránt. A Borders 2011-ben látványosan becsődölt, a maradványait a Barnes & Noble vásárolta fel.

Mindeközben a független (semmiféle hálózathoz vagy nagy céghez nem tartozó), magánkézben lévő kis könyvesboltok megpróbáltak abból élni, amiből tudtak: a rétegigények kiszolgálásából, egyéni megrendelésből, személyre szabott eladásból, ajánlásból, szaktudásból, tapasztalatból; mindabból, amit a nagyok, vagy amit az online óriás nem tudnak nyújtani. Tulajdonképp a Borders eltűnése a piacról még jól is jött nekik, és az elmúlt években pozíciójuk kicsit megerősödött.

De amint elhárult egy veszélyforrás, megjelent egy második: a Kindle ebook-olvasó, nyomában az összes klónja, és az ebook-forradalom, az elsietett túlzásokra hajlamos közvélemény temetni kezdte a papírkönyvet. És most jön az Amazon az új lépésével, a Source programmal, amivel a kicsi, független könyvesboltokat próbálja bevonni a Kindle készülékek terjesztésébe. A könyvesboltnak kategorizált üzletek 6% árréssel vehetik át az olvasókat, és az eladástól számított két éven át 10% részesedést kapnak minden arra a készülékre vásárolt e-book után, az általános kereskedő kategória alá eső üzleteknek nem jár a két éves részesedés, de cserébe 9% árrést kapnak - és ha meggondolnák magukat, akkor az Amazon fél éven belül egy szó nélkül visszavásárolja a teljes eladatlan Kindle-készletet. Ezek kifejezetten kedvező feltételek az aktuális piaci környezetben.

A USA Today spekulációja szerint az Amazonnak jó érdeke fűződik az első ránézésre számára semmit nem kínáló lehetőséghez. Ahogy újabb és újabb műszaki cikkekkel állnak elő, lassan számolni kell azzal az igénnyel is, hogy a vásárlók fizetés előtt szeretnék saját szemükkel látni és kipróbálni az eszközöket. Ehhez vagy bemutatótermekre van szükségük és képzett eladókra (valahogy úgy, ahogy ezt az Apple teszi), vagy pedig olyan bejáratott üzleti partnerekre, akik szívesen forgalmazzák az ő termékeiket.

Csakhogy a számításba hiba csúszott, ugyanis a kiskereskedők és magán-könyvesboltosok nem a megalkuvásról és kompromisszumkészségükről híresek, ezért is maradtak függetlenek illetve önállók (az angol independent szó mindkettőt jelenti, ezáltal nagyon pontosan fejezi ki a kis könyvesboltok jelenségét) és eszük ágában sincs beállni a sorba. Miközben a megalkuvó ember józan ésszel azt mondaná, hogy az e-bookok terjedése megállíthatatlan, és aki nem szeretne nyomtalanul eltűnni, az jobban teszi, ha időben lépéseket tesz, a legtöbb karakán könyves köszöni szépen, de inkább pusztul méltósággal éhen, minthogy eladja a lelkét az ördögnek.

A teljesség igénye nélkül álljon itt néhány - köztük pár meglehetősen szellemes - vélemény könyvesbolt-tulajdonosoktól:

"Az Amazon terve nagyjából annyira jól titkolja a valódi szándékát, mint a Trójai Fanyúl a Gyalog-galoppban." illetve "Aki beszáll ebbe a programba, az maga segít betont önteni a neki készülő betoncsizmába." A vitában elhangzottak olyan vélemények is, melyek a megvalósuló Amazon Source programot "tyúkólba beeresztett rókához" vagy "olajágnak álcázott tőrhöz" hasonlították, illetve volt, aki egyenesen "Faust-i alkunak" titulálta. Többen rámutattak, hogy két évi csekély részesedésért cserébe két év után örökre elveszíthetik a vásárlóikat. Az egyik legszemléletesebb hasonlat így hangzik: "[Az Amazon] olyan, mint a komisz kölyök az iskolaudvaron, aki elszedi az ebédpénzemet, aztán leültet az asztalához, hogy felezzünk el egy doboz kakaós tejet, és a végén kapok belőle, úgy kábé egy kortyot."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése