keresés

2017. november 29., szerda

Több Facebook, több magány?

A Pittsburghi Egyetemen végeztek egy kutatást, ami alapján azt állapították meg, hogy a fiatalok igenis magányosak. Azt feltételezik, hogy minél több időt tölt valaki a közösségi hálón, annál magányosabb. 2014 óta 1900 embert kérdeztek meg a weben töltött idejükkel kapcsolatban, és arra
jutottak, hogy a 19 és 32 év között a magányosság kialakulására kétszer nagyobb az esély. A magányérzet fő oka az irigység. A fiatalok azt látják a Facebook-on, hogy mindenki a jó élményeket ossza meg magáról, csak a pozitív eseményeket posztolja ki. Ennek következtében a netezők értéktelennek, unalmasnak fogják gondolni magukat, és egyre inkább a befordulást választják. A tanulmány vezetője Brian A. Primack volt, és közölte, hogy az emberek jobban hajlamosak az elszigetelődésre. Primack azt gondolja, hogy a Facebook nem köti össze az embereket. Végeredményképpen megállapíthatjuk, hogy az emberek többsége a sok virtuális ismerős ellenére igenis magányos, és több időt kéne a közösségi hálózatokon kívül töltenie a valódi ismerőseivel.



Valódiak-e a barátaim?

William Deresiewicz egy elismert szakember Amerikában, aki az emberi kapcsolatok online alakulásával foglalkozik. A kutató azt mondta, hogy az emberek azt hiszik, hogy ebben a virtuális világban soha nem lehetünk  magányosak, hiszen vannak barátaink fent a Facebook-on és a valóságban is. Nos, ez nem feltétlenül igaz. Hiába vagyunk fent napi 24 órát a világhálón, és beszéljük végig a napot az ismerőseinkkel, ha igazából ugyanúgy magányosnak érezzük magunkat. A hálón egyszerre több emberrel is beszélünk, és az is lehet, hogy soha életünkben nem találkoztunk az illetővel, de mégis megbízunk benne, és bármilyen személyes dolgot elmerünk neki mondani. Személyesen ezt már nem biztos, hogy megtesszük. Emiatt a valódi barátságok elhalványulnak, és a
végén eltűnnek. Látjuk, hogy mi történik velük, mert megosztják a közösségi portálon, de mi ennyivel meg is elégszünk, és azt hisszük h mindent tudunk a közelebbi ismerőseinkről. Pedig az igazi barátságoknak nem erről kéne szólnia. Deresiewicz úgy gondolja, hogy az interneten használt "barát" kifejezés nem megfelelő, hiszen azok az emberek nem feltétlenül a barátaink, csak mi hisszük azt. Egy barátság nem állhat abból, hogy csak virtuálisan csevegünk, és nem is látjuk egymást. A barátság nem erről szól.
William egy érdekes párhuzamot vont a TV és az internet létrehozása között. A TV-t unaloműzésre találták ki, az internetet pedig a magány elűzésére. Ezt nem sikerült elérni, mert mindkettő inkább fokozza és felerősíti ezeket. A szakember szerint ez azért alakulhat ki, mert állandóan kapcsolatba tudunk lépni másokkal, és ezt meg is tesszük a magány elkerülése érdekében, mert félünk, hogy egyedül maradunk. Pont emiatt lesz az ember végül magányos, mert a valódi értékeket, dolgokat háttérbe szorítja a közösségi hálón töltött idő miatt.


Szellemi egészség

A Melbourne-i Egyetem és a  Monash Egyetem egy olyan kutatást végzett, ahol  rájöttek,  hogy a Facebook, illetve a különböző közösségi portálok jótékony hatással lehetnek az emberekre. Ez azért van,  mert a virtuális világban a virtuális kapcsolatok segítségével tudnak egymásnak segíteni. Ezek
mellett, akik nem tudnak személyes kapcsolatot kialakítani, ugyancsak segítség az internet. Peggy Kern pszichológus elmondta, hogy azok felhasználók, akik szeretik magukat másokhoz hasonlítgatni, és a negatív gondolatokat olvassák, azok hajlamosabbak a depresszióra. Ezenfelül, akik eleve depressziósok, azoknál pedig az állapot rosszabbra fordulhat. Ebből az elemzésből az is kiderül, hogy a közösségi hálózatok a különböző magatartásmódokat is megmutatja. Megmutatja még az emberek érzelmi világát, és a gondolataikat is visszatükrözi. Egy másik pszichológus, Elizabeth Seabrook azt nyilatkozta, hogy ezek a kutatások, illet a továbbiak segítenek abban, hogy a szellemi egészségre káros dolgokat ki tudjuk egyszerűbben szűrni.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése