keresés

2017. november 19., vasárnap

Olvasni vagy internetezni?

Néhány feltevés

 Egyetemünk Pszichológiai és Pedagógiai kara kutatást folytatott a gyerekek olvasási és médiahasználati szokásairól 2013-ban.

A vizsgálat megkezdésével több hipotézist felállítottak a kutatók, a legelő három pedig:

".Feltételezzük, hogy a jászsági középiskolások szívesen és gyakran töltik szabad idejüket számítógépezéssel, televíziózással vagy barátaikkal, viszont az olvasás nem tartozik a kedvelt szabadidős tevékenységeik közé.

. Feltételezzük, hogy a diákok többsége elutasító attitűddel viszonyul a kötelező olvasmányokhoz, de iskolatípusok és nemek szerint különbségek adódhatnak. . Feltételezzük, hogy a tanulókra nem igaz az az állítás, hogy egyáltalán nem olvasnának, viszont olvasói ízlésük eltér a hagyományostól, olvasási szokásaikban teret nyer az online olvasás, és a kötelező olvasmányok inkább az olvasással szembeni negatív attitűdöt táplálják, minthogy az olvasóvá nevelést segítenék."



Véleményem szerint nem csak a jászsági középiskolásoknak kedvenc tevékenysége a gépezés, hanem bármilyen térségben élő középiskolásnak. A kötelező olvasmányoktól pedig véleményem szerint teljesen egyszerű okból lesznek rosszul a diákok : mégpedig, hogy nem jó olvasmányokat tesznek kötelezővé. Jól emlékszem arra, amikor második osztályoskoromban a "Kincskereső Kisködmön"-t adták fel nekünk kötelező olvasmánynak. Az első fejezetben meghalt a főhős húga, én pedig aznap éjszaka nem tudtam aludni, mert halálfélelmem volt.
Nem tudtam másra gondolni, minthogy a legközelebb nem szabad megfáznom, mert belehalok. Ez volt életem legelső kötelező olvasmánya. A kötelezőknek később sem lesz vidámabb témája. Például veszem a tizedikeseknek előszeretettel feladott Ifjú Werther szenvedéseit.Az osztályunkban rajtam kívül senkinek sem tetszett. De hogy ne is kanyarodjak el a témától, visszatérnék a hipotézisekre.
 A mai fiatalok olvasói ízlése eltér a korábbi emberekétől. Az ízlés minden korban más. Goethe idejében az emberek szerették a szentimentalista regényeket, amiben érzelmeket mesélnek el, de a cselekmény igencsak lassú. A mai digitális világban az élet is felgyorsult, ennek hatására fiatal olvasó megköveteli a gyors cselekményt.

Az internet olvasásra is való


Az internetezés igencsak gyűjtő fogalom, mivel a hálózat multifunkcionális. Nézelődhetünk az online piactéren és vásárolhatunk is anélkül, hogy elmennénk egy boltba, beszélgethetünk távol élő barátokkal egy közösségi fórumon, de akár még olvashatunk is. Erre számos lehetőség van. Ha klasszikus műveket szeretnénk olvasni, nagy valószínűséggel megtalálhatjuk a Magyar Elektronikus Könyvtár oldalán egy letölthető pdf fájlban. A most népszerű fantasy regényeknek rajongói előszeretettel írnak fanfiction történeteket, ahol össze párosíthatják kedvenc karaktereiket egymással.
Például a Harry Potter könyvekhez írott fanfiction történetek számára készült oldal, a fanfiction.csodaidok.hu rengeteg érdekes történetet tartalmaz. Ezek a fórumok lehetővé teszik bárkinek, hogy megossza fantáziájának szüleményét potenciális olvasóival. A kamaszok és fiatal felnőttek többsége sokkal sokszínűbbnek találja a weboldalakon olvasható tartalmak választékát, mint  a nyomtatott állományét. 


Miért preferálják a fiatalok az interneten való olvasást?



Legalapvetőbb válasz erre a kérdésre talán az, hogy az internet azonnal kiadja azokat a találatokat, amik érdekelhetik az olvasót, amíg egy klasszikus könyvtárban a polcok közt rohangálva kell betűzgetnie az írók nevét.  Ami szintén meghatározó lehet, az az, hogy bizonyos weboldalakon olvashatunk olyan történeteket, amik egy könyvben sincsenek benne, amik szigorú értelemben véve nem könyvek. Rengeteg ember osztja meg tudását, aki nem adja azt ki könyvben.

A lassú olvasás mozgalma

Nemrégiben már alakult is egy úgynevezett lassú olvasási mozgalom, amelynek tagjai szembemennek a modern világ által generált olvasási szokásokkal, és boldogan táncolják körül az ortodoxia rozsdás béklyóit.

Statisztika olvasási szokásainkról

"A könyvet olvasók aránya az 1987-es évben még 12,8% volt a teljes lakosság körében, ugyanez az arány a 2010-es évben már csak 7,7%. Ez azt jelenti, hogy 23 év leforgása alatt majdnem felére csökkent a könyvet olvasó emberek száma! Érdekes tény továbbá, hogy majdnem kétszer annyi nő olvas, mint férfi, amit személy szerint nem gondoltam volna. Elszomorító adat, hogy a rendelkezésre álló szabadidőnk mindössze 2%-át fordítjuk könyv olvasásra, de TV nézésre és internetezésre 56% jut! Az talán érthető, hogy a nagycsaládosoknak kevesebb idejük jut olvasásra, mint az egyedülállóaknak. Sokak szerint a könyv egyik legnagyobb ellensége a TV, a csata sajnos eldőlni látszik: az elmúlt 12 évben
45%-kal többet néztünk TV-t, és 42%-kal kevesebbet olvastunk..." Így szól a KSH időmérleg felmérésének rövid összefoglalója.
Lentebb egy 2010-es felmérés látható az emberek szabadidőbeosztásáról:


KSH 2013-ban elkészített tanulmánya hosszabban értekezik a magyar emberek szabadidejének beosztásáról. Ami ezeken a statisztikákon is megfigyelhető, az az, hogy idejüknek jelentős részét internetezés teszi ki, olvasás pedig csak nagyon kevés százalékát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése