keresés

2017. november 29., szerda

Több Facebook, több magány?

A Pittsburghi Egyetemen végeztek egy kutatást, ami alapján azt állapították meg, hogy a fiatalok igenis magányosak. Azt feltételezik, hogy minél több időt tölt valaki a közösségi hálón, annál magányosabb. 2014 óta 1900 embert kérdeztek meg a weben töltött idejükkel kapcsolatban, és arra
jutottak, hogy a 19 és 32 év között a magányosság kialakulására kétszer nagyobb az esély. A magányérzet fő oka az irigység. A fiatalok azt látják a Facebook-on, hogy mindenki a jó élményeket ossza meg magáról, csak a pozitív eseményeket posztolja ki. Ennek következtében a netezők értéktelennek, unalmasnak fogják gondolni magukat, és egyre inkább a befordulást választják. A tanulmány vezetője Brian A. Primack volt, és közölte, hogy az emberek jobban hajlamosak az elszigetelődésre. Primack azt gondolja, hogy a Facebook nem köti össze az embereket. Végeredményképpen megállapíthatjuk, hogy az emberek többsége a sok virtuális ismerős ellenére igenis magányos, és több időt kéne a közösségi hálózatokon kívül töltenie a valódi ismerőseivel.

2017. november 26., vasárnap

Hódító Facebook

A Facebook a hirdetései révén több új területre is el kezdett terjeszkedni. De mégis milyen módon, milyen eszközökkel igyekszik újabb és újabb információkat gyűjteni rólunk, mindezt azért, hogy a legmegfelelőbb reklámot mutassa nekünk a hírfolyamunkban. És milyen veszélyei vannak az emberekre nézve. Következő cikkemben erről lesz szó.

2017. november 25., szombat

Hatalmas várakozásoktól a totális csődig


Ezen félév során "A Microsoft küzdelme a mobil piaci részesedésért" témában kutakodtam. Sajnos csak pár hét telt el a félévből, de már akkor lehetett tudni, hogy sokáig nem fog tartani a kutakodásom, mivel már akkor lehetett tudni, hogy a Microsoft ezen törekvései hamarosan végett fognak érni és befogják lassan dobni a törölközőt. Ezért aktuális hírek kivesézése helyett annyi maradt nekem, hogy egy jól felépített történeti cikk sorozatot fogok létre hozni, amely során végig megyek a Nokia felvásárlásától a bukás pillanatáig, majd később egy cikk során taglalom, hogy milyen opciói maradtak a Microsoftnak, hogy meghódítsa a piacot. Utolsó bejegyzésembe összefoglalom a félév során megemlített és kifejtett témáimat...


2017. november 24., péntek

Mi is az a social engineering?

A social engineering azt jelenti, hogy az emberi psziché sajátosságait kihasználva rávesznek valakit olyan információ kiadására vagy cselekedet végrehajtására, amit különben nem tenne. A legfontosabb tényezője a emberi befolyásolhatóság.

 

Legfontosabb jellemzői 

A social engineering (pszichológiai befolyásolás) az a fajta támadás mikor a támadó nem a technológiai sebezhetőséget használja ki egy-egy támadás során, hanem az emberi befolyásolhatóság a fő fegyvere. Tehát nem kifejezetten hackerkedésről van szó (persze kellhet hozzá egy bizonyos szintű informatikai tudás is). A social engineering az emberi tényező kihasználható tulajdonságaira, az emberi hiszékenységre építő támadási forma, olyan technikák és módszerek összessége, amely az emberek befolyásolására, manipulálására alapozva teszi lehetővé bizalmas információk megszerzését, vagy éppen egy kártékony program terjedését és működését. Két fő fajtája van:

Socialnetworking és tájékozódás (a 6 lépés távolság)

Természetesen ahhoz, hogy tudjuk miről is van szó, először meg kell ismerkednünk néhány alapfogalommal.

Mi a közösségi média?
A közösségi média egy médiaeszköz, ahol az üzenetet közösségi interakciókon keresztül szórják szét. A közösségi média az internetet és az online megjelenési lehetőségeket aknázza ki annak érdekében, hogy a média monológokat (egy a sokhoz) átalakítsa dialógusokká (sok a sokhoz). Elősegíti a tudás-demokráciát, mialatt tartalombefogadókból tartalomszerkesztővé alakítja az embereket.

Mik a közösségi média összetevői?
A közösségi médiának tág értelemben véve három összetevője van: 
1. Koncepció: művészet, információ, mém. 
2. Média: fizikai, verbális, elektronikus. 
3. Közösségi felület: bizalomépítés, közösségi részvétel, vírusok, hírközlés, és más fizikai média (pl. print). 
Most, hogy mindezekkel tisztában vagyunk, beszélgessünk arról, hogy miben is különbözik a közösségi média a tradicionális médiától?
Amíg a közösségi média relatív olcsó és mindenki által hozzáférhető eszközökből áll, amin keresztül bárki publikálhat és bárki hozzáférhet az információkhoz, a tradicionális médiának általában hiteles forrásokra van szüksége ahhoz, hogy információt közöljenek rajta. 

A Blog formátum szerepe a tájékozódásban

A különféle médiamegosztók már egyértelműen igazolták, hogy napjainkban az interneten már bárki előállíthat tartalmakat. Az ilyesfajta tartalom előállítás történetét vizsgálva arra jutunk, hogy a blogok voltak az első olyan felületek, amelyek biztosították, hogy bármely felhasználó publikálhasson az interneten. A rendszer használatához alapvető szövegszerkesztési ismeretek elegendők. Történhet saját weboldalon, de blogokat összegyűjtő, így blogolási lehetőséget, felületet biztosító szolgáltatások oldalain is.

Törökország neki ment az internetnek és a közösségi médiának


A török elnök Recep Tayyip Erdoğan felszólította az internet szolgáltatókat, hogy lassítsák le a közösségi oldalakat az országban. Mindez akkor történt, mikor november elején letartóztatták a HDP kilenc kurdbarát képviselőjét. Továbbá a Wikipédiát is blokkolták.

2017. november 23., csütörtök

Android és mobil hálózatiság szemezgetös

A félév  során írt 5 cikkemben több témát is fölvillantottam a két területemen amik elég közel állnak egymáshoz: amik az Android és mobilhálózatiság.
Szerintem elég sok alkalmazás van most már androidra szinte minden window -os program megtalálható egy tableten vagy okos telefonon. Például ez a  Blogger szoftver is. 
            Az első cikkemben egy zsaroló vírus gyártó applikációról cikkeztem.
Próbáltam aktuális cikkeket szemlézni a témámban. A második témám az Android újverziója az Oreo volt erre később is vissza ugrottam még aztán később az Oreo bugjáról is szót ejtettem.
Beszéltem az egyik érdekes google próbálkozásról Googleplay protectről aminek felróttam néhány hibát. Górcső alá vettem mobil telefon függetlenítés lehetőségét ami elég jól növekszik sőt ugrás szerű növekedésnek indult.  Két lehetőséget ecsetelgettem amit  felhasználó választhat ezen esetben. Az egyik Dual Sim szerintem ez még elterjedtebb ezen pillanatban mint másik ,lehetőség de szerintem hamarosan beéri másik lehetőség is. Sőt szerintem egy két hónap és fej fej mellet lesznek a kikódolással mert a pesti szleng így nevezi függetlenítést.
 Az Android új verziója szerintem amiről azt lehet tudni hogy Oreo kód néven dobják piacra.  Bár majdnem sikerült megvezetni felhasználókat és az újságírókat is az Octopus szócskával.
Szerintem rendkívül fejlődő képes terület mindkettő az Android és Mobil hálózatiság is. Szerintem a  hibák kiküszöbölhetőek az Oreoban és Googleplay protectben is.
Mindkettő akár még sikeres próbálkozássá is válhat akár. Bár az Oreo még nem állt igazán növekedési helyzetbe.  A google play protect pedig egy érdekes próbálkozás egy új színtéren google számára.

2017. november 22., szerda

Microsoft jövője a hardveres piacon

Az emberek kérdezhetik, hogy ha a Microsoft feladta a mobilos piacot akkor mi marad nekik hardveres téren. Sokaknak meglepő lehet de a Microsoft nem csak mobilok gyártásával foglalkozott az évek során, hanem több piacon is jelen van (persze ezekből Magyarországon vajmi keveset látunk/érzékelünk, mivel itthon a hazai forgalmazók nagy része nem forgalmazza ezeket a termékeket). De lássuk is mire támaszkodhat az a cég aki nem tudott áttörni egy gátat a mobilos operációsrendszerével...

A legjobb facebookbarátok

Az internet hatása a barátságra


  Rombolja -e a hálózatiság a barátságokat?


Ez a kérdés tipikusan olyan, amire nem lehet egyértelműen válaszolni.Véleményem szerint részben igen, de inkább nem. A gyenge minőségű kapcsolatokkal rendelkező serdülők, akik egyre több időt töltenek internetezéssel, de nem kommunikációs célokból teszik , rengeteg problémát alakítanak ki magukban. 
  " Unatkozom, szünet van, de barátaim megszűntek létezni." Írta egy lány a "rockerek közössége" nevű facebook csoportban, aminek én is tagja vagyok. Ennek mi értelme van? Ezen tűnődtem magamban, mivel a tanítási szünet csak negyed órából áll. Rengeteg fiatal olyankor szokott belenézni a tankönyveibe. Én olyankor könyvet olvastam, a tankönyveimből tanulgattam és a körülöttem ülő osztálytársaimmal váltottam pár mondatot. Igaz, nekem 10. osztályban még okostelefonom sem volt. 
 A lány posztjára érkezett két "jelölj be", "én szívesen beszélgetnék veled" szövegű komment, a harmadik pedig így szólt:"gyere ki az udvarra, ott vagyunk!" 


  
     Ez a rövid kis életkép lehet szívszorongató, de a mai világba, ha belegondolunk, teljesen átlagos. Talán nem is a facebook-függő diákot tartják manapság antiszociálisnak, hanem a magamfajtákat, a könyveket olvasó diákokat. Amikor  10. osztályba jártam 2011-2012-ben, akkor kezdett elterjedni az okostelefon a gyerekek körében. A tehetősebb szülők gyermekeinek iphone 4 volt a kezében, míg a többieknek samsung érintő képernyős, de még operációs rendszer nélküli telefon.  A következő tanévben már csak három osztálytársamnak volt nyomógombos telefonja. Amikor megérkeztünk az iskolába, általába eltettük a telefonunkat a táskánk mélyére, esetleg reprezentatív jelleggel kitettük az asztalra, hogy eldicsekedhessünk vele, milyen új telefont adtak nekünk szüleink szülinapunkra. Megfigyeltem, hogy az osztályunk keveset facebookozott. Az alattunk lévő évfolyamokban viszont nagyon gyakori volt, hogy állandóan a telefonjukat nyomkodják. Talán nekik régebb óta vált életük részévé. Eddig csak saját tapasztalataimat írtam le, most pedig közelítsük meg  a témát tudományos szemszögből.


Szociológiai elméletek



"Az internet közösségekre, a társas kapcsolatokra gyakorolt hatásáról, illetve ennek a hatásnak az újdonságáról, természetéről és mértékéről megoszlanak a vélemények. Ezzel kapcsolatban három lehetséges megközelítést említ Wellman ". Írja Csüllög Krisztina "Kapcsolatok online és offline"című tanulmányában. A három megközelítés pedig a következőkből áll:

  1. Az internet gyengíti a közösségeket, illetve a társadalmi tőkét, mert elvonja az embereket a társas tevékenységektől, akik a személyes kapcsolataikra fordítható időt egyre inkább magányosan töltik, egy virtuális valóságban, ami személyiségtorzuláshoz és függőséghez vezet.
  2. Az internet erősíti a közösségeket, illetve a társadalmi tőkét, mert lehetőséget teremt a politikai és civil részvételre, új kapcsolatok, közösségek kialakítására, 32 amelyek a közös érdeklődésen alapulnak, és demokratikusabbak a hagyományosaknál.
  3. Az internet csupán egy kiegészítő kommunikációs eszköz, amely a többi kapcsolattartásban használt eszköz (telefon, autó) mellett a meglévő kapcsolatok ápolásában játszik leginkább szerepet.
Az első állítást vallókat disztópistáknak nevezi a szociológia. A második tábor tagjai pedig igazából a 3.-ba is tartoznak, mivel ők is ugyanúgy valós közösség részei akarnak lenni, csak a virtuális tér eszközét segítségül véve.


A disztópisták

A disztópisták attól tartanak, hogy a hálózatiság elgyengíti az emberek közti kapcsolatokat. Ők az otthont emelik ki a közösség fontos színterének. A hálózati közösségek nem követelik meg a személyes jelenlétet, emiatt az ember elkényelmesedik és nem jár annyit közösségi területekre.
   "Egy nap 24 órából áll, ha valamivel többet foglalkozunk, akkor más tevékenységekre kevesebb idő marad. Ebből a megfontolásból kiindulva minél többet tölt a számítógép előtt valaki, annál kevesebb ideje jut találkozni a barátaival, a családjával programot szervezni vagy akár csak átmenni a szomszédba beszélgetni. " Írja a tanulmány.


Az utópisták megközelítése


Az utópisták azt hangsúlyozzák ki, hogy az internet remek lehetőséget ad a földrajzilag bármerre élő emberek közösséggé formálására. Lehetőséget ad nemzetiségtől, rassztól, társadalmi státusztól független közös érdeklődésen alapuló demokratikus társaságok kialakulására. Az egyén már a világhálón keresztül is megtalálhatja a neki való közösséget. Barátokra is lelhet teljesen más országokból.

A kutatással  levont konklúziók


A hálózatiság többnyire az introvertált személyeknél váltja ki a legtöbb negatív hatást.
Az idősebb generációk embereinek nincs hatással a barátságaira az internet, a fiatalok barátságaira viszont igen meghatározó mértékben hat. A felmérések azt mutatják, hogy az internetet nem 
használóknak sokkal kevesebb barátjuk van, mint az internetet használóknak.
De vajon a legjobb facebookbarát el tud -e menni velünk moziba? 


Fekete vagy fehér, az élet nagy kérdései

Az életnek vannak olyan nagy kérdései, amikre nem lehet megadni a választ. Egy droid-nak megengednénk, hogy ilyen kérdésekben döntéseket hozzon? Ne felejtsük el, hogy csak logikai döntések meghozatalára képes, mert morális kérdésekben nem tud dönteni. Megtanítani neki pedig nem lehet, mert nem a programozástechnikán múlik, hanem több ezer év tapasztalatai alapján alakultak ki bennünk. Legtöbbször pedig nincsnek jó döntések vagy rossz döntések. nincsen fekete és fehér. Kit gázoljon el az önvezető autónk két fiatal férfi közül, ha elkerülhetetlen az ütközés? Szerethet minket egy android? 

Használd te is a Pinterestet

Regisztráció
Az oldalt a pinterest.com webcímen lehet elérni. A használatához regisztráció szükséges. Ez többféle módon lehetséges: Facebook-kal, Google-lal vagy e-mail címmel.
Ha ez megtörtént a következő lépés, hogy kiválassz öt olyan témakört ami téged a legjobban érdekel. Válassz a lehetőségekből amit felkínál és már kész is.


Saját tábla létrehozása
Válassz ki egy olyan képet ami tetszik, kattints rá majd nyomj a mentés gombra. Ezután felajánl neked tábla név lehetőségeket, de te is adhatsz a táblának nevet. Utána eldöntheted, hogy a táblád titkos (ha erre állítod rajtad kívül senki sem fogja látni) lesz-e. Rákattintva a létrehozás gombra már kész is.
Ha rákattintasz a saját profilodra a jobb felső sarokban, akkor megjelennek a saját tábláid. Itt tudod a tábláidat szerkezteni.


2017. november 21., kedd

WikiLeaks - Manning

2017. május 17.-én engedték szabadlábra Chelsea Manning-et (Bradley Manning), akit a WikiLeaks-nek történt információ kiszivárogtatás miatt tartóztattak le 7 éve, 2010. május 27.-én. Bár eredetileg 35 évre ítélték el, Barack Obama akkori elnök még 2017 januárjában az ötödére csökkentette Manning büntetését. Egy kansasi katonai börtönben töltötte büntetését, ahol kétszer kísérelt meg öngyilkosságot. Nemváltoztatása miatt többször írt kérvényt, hogy szállítsák át női börtönbe, de végig a férfirészlegben volt tartva.


Manning 2009 őszétől egészen 2010 tavaszi letartóztatásáig szivárogtatott folyamatosan a WikiLeaks alapítójának, Julian Assange-nak.
A letöltött és továbbított adatok között szerepelt többek között az "iraki háborús napló" néven ismertté vált, 2010 január 5.-én letöltött 400 000 dokumentum. Az "afgán háborús napló" néven ismert további, január 8.-án letöltött 91 000 dokumentum. Február 3.-án eljutatta az oldalhoz interneten az iraki és az afgán háború naplóját. Február 18.-a körül továbbított egy diplomáciai sürgönyt, 21.-én a bagdadi helikopteres támadás videóját, március végén pedig a 2009-es granai légicsapás felvételét.

A szivárogtatások visszhangja

Több kormány blokkolta az olyan webhelyekhez való hozzáférést, amik kínos részleteket közöltek. A The Guardian szerkesztője, Alan Rusbridger pedig elmondása szerint nem emlékszik a háborúkon és terrortámadásokon kívül olyan esetre, ami ehhez hasonló visszhangot keltett volna világszerte.
Ezt a kiszivárogtató akciót pedig a 2010 decemberében kezdődött Arab tavasz előzményének tartják, mivel a továbbított sürgönyök korrupcióra derítettek fényt.

Ütött az (okos)óra?

Bár ennyire azért nem drasztikus a helyzet, okkal merülhet fel bennünk a kérdés, mennyi jövője is van igazából ezeknek a kütyüknek - és hasonló alapon egyéb okoskiegészítőknek is. Bár amikor egy új ilyen kütyü jelenik meg, gyakran fellelkesedünk, hogy ez, most, majd megváltja a tech-piacot a forradalmi újításaival, de gyakran, miután a csoda eltartott három napig, azt vesszük észre, végül nem fogy olyan rohamosan, mint vártuk, vagy épp ha meg is vették sokan, végül nem válik a hétköznapjaik részévé mégse.

2017. november 20., hétfő

Bitcoinról egyszerűen

A Bitcoin egy digitális fizetőeszköz, ami 2009-ben jelent meg először. A Bitcoinnal tranzakciókat hajthatunk végre az interneten  teljesen anonim módon. Elterjedésének és megjelenésének egyik oka a 2008-as amerikai bankválság volt, mely után felmerült az igény egy piackész fizetőeszköz kitalálására. A hagyományos pénznyomtatás és pénzverés költségekkel jár, nem beszélve arról, hogy a pénzt valahol tárolni is kell. Ezt a problémát áthidalta a Bitcoin az elektronikus alapnak köszönhetően.

Tapasztalatlan felhasználók - Idősek és gyerekek az interneten

Az internet fénykorában élünk, segítségével szervezzük tevékenységeinket, programjainkat a munkában, az üzleti- és a privát szférában, ügyeinket inkább online intézzük, vásárlást is gyakrabban itt bonyolítunk le. Bármikor, bárhol, akár utazás közben is kapcsolatban lehetünk másokkal. Továbbá ott van az internet negatív oldala, (átverések,zaklatások, stb.) amik sokszor még a tapasztalt felhasználókra is veszélyt jelenthetnek. Pont ezért fontos segítséget nyújtani a tapasztalatlan felhasználóknak, főleg a gyerekeknek meg az időseknek.

 

 Az idősek és a Facebook

Egyre több nyugdíjas csatlakozik a facebookhoz ami egy nagyon is jó dolog! Hiszen ez azt jelenti, hogy szeretnének lépést tartani a fiatalabb generációkkal, nem csak legyintenek egyet, azzal a kijelentéssel, hogy "én ehhez már túl öreg vagyok", hanem szeretnék megtanulni hogyan is működik ez az internetnek nevezett dolog. 

2017. november 19., vasárnap

Betiltott VPN-ek, korlátozott weboldalak avagy a sajtó helyzete Orosz barátainknál

Oroszország is a sajtószabadságot korlátozó országok nyomdokaiba lépett azzal, hogy a betiltotta a VPN-ket a virtuális magánhálózatokat. A törvényt Vlagyimir Putyin írta alá júliusban aminek értelmében tiltott azoknak az oldalaknak a használata melyek ilyen szolgáltatást kínálnak- írja az Index. Az ország még a  Linkedln-is ellehetetleníti.

Olvasni vagy internetezni?

Néhány feltevés

 Egyetemünk Pszichológiai és Pedagógiai kara kutatást folytatott a gyerekek olvasási és médiahasználati szokásairól 2013-ban.

A vizsgálat megkezdésével több hipotézist felállítottak a kutatók, a legelő három pedig:

".Feltételezzük, hogy a jászsági középiskolások szívesen és gyakran töltik szabad idejüket számítógépezéssel, televíziózással vagy barátaikkal, viszont az olvasás nem tartozik a kedvelt szabadidős tevékenységeik közé.

. Feltételezzük, hogy a diákok többsége elutasító attitűddel viszonyul a kötelező olvasmányokhoz, de iskolatípusok és nemek szerint különbségek adódhatnak. . Feltételezzük, hogy a tanulókra nem igaz az az állítás, hogy egyáltalán nem olvasnának, viszont olvasói ízlésük eltér a hagyományostól, olvasási szokásaikban teret nyer az online olvasás, és a kötelező olvasmányok inkább az olvasással szembeni negatív attitűdöt táplálják, minthogy az olvasóvá nevelést segítenék."



Véleményem szerint nem csak a jászsági középiskolásoknak kedvenc tevékenysége a gépezés, hanem bármilyen térségben élő középiskolásnak. A kötelező olvasmányoktól pedig véleményem szerint teljesen egyszerű okból lesznek rosszul a diákok : mégpedig, hogy nem jó olvasmányokat tesznek kötelezővé. Jól emlékszem arra, amikor második osztályoskoromban a "Kincskereső Kisködmön"-t adták fel nekünk kötelező olvasmánynak. Az első fejezetben meghalt a főhős húga, én pedig aznap éjszaka nem tudtam aludni, mert halálfélelmem volt.
Nem tudtam másra gondolni, minthogy a legközelebb nem szabad megfáznom, mert belehalok. Ez volt életem legelső kötelező olvasmánya. A kötelezőknek később sem lesz vidámabb témája. Például veszem a tizedikeseknek előszeretettel feladott Ifjú Werther szenvedéseit.Az osztályunkban rajtam kívül senkinek sem tetszett. De hogy ne is kanyarodjak el a témától, visszatérnék a hipotézisekre.
 A mai fiatalok olvasói ízlése eltér a korábbi emberekétől. Az ízlés minden korban más. Goethe idejében az emberek szerették a szentimentalista regényeket, amiben érzelmeket mesélnek el, de a cselekmény igencsak lassú. A mai digitális világban az élet is felgyorsult, ennek hatására fiatal olvasó megköveteli a gyors cselekményt.

Az internet olvasásra is való


Az internetezés igencsak gyűjtő fogalom, mivel a hálózat multifunkcionális. Nézelődhetünk az online piactéren és vásárolhatunk is anélkül, hogy elmennénk egy boltba, beszélgethetünk távol élő barátokkal egy közösségi fórumon, de akár még olvashatunk is. Erre számos lehetőség van. Ha klasszikus műveket szeretnénk olvasni, nagy valószínűséggel megtalálhatjuk a Magyar Elektronikus Könyvtár oldalán egy letölthető pdf fájlban. A most népszerű fantasy regényeknek rajongói előszeretettel írnak fanfiction történeteket, ahol össze párosíthatják kedvenc karaktereiket egymással.
Például a Harry Potter könyvekhez írott fanfiction történetek számára készült oldal, a fanfiction.csodaidok.hu rengeteg érdekes történetet tartalmaz. Ezek a fórumok lehetővé teszik bárkinek, hogy megossza fantáziájának szüleményét potenciális olvasóival. A kamaszok és fiatal felnőttek többsége sokkal sokszínűbbnek találja a weboldalakon olvasható tartalmak választékát, mint  a nyomtatott állományét. 


Miért preferálják a fiatalok az interneten való olvasást?



Legalapvetőbb válasz erre a kérdésre talán az, hogy az internet azonnal kiadja azokat a találatokat, amik érdekelhetik az olvasót, amíg egy klasszikus könyvtárban a polcok közt rohangálva kell betűzgetnie az írók nevét.  Ami szintén meghatározó lehet, az az, hogy bizonyos weboldalakon olvashatunk olyan történeteket, amik egy könyvben sincsenek benne, amik szigorú értelemben véve nem könyvek. Rengeteg ember osztja meg tudását, aki nem adja azt ki könyvben.

A lassú olvasás mozgalma

Nemrégiben már alakult is egy úgynevezett lassú olvasási mozgalom, amelynek tagjai szembemennek a modern világ által generált olvasási szokásokkal, és boldogan táncolják körül az ortodoxia rozsdás béklyóit.

Statisztika olvasási szokásainkról

"A könyvet olvasók aránya az 1987-es évben még 12,8% volt a teljes lakosság körében, ugyanez az arány a 2010-es évben már csak 7,7%. Ez azt jelenti, hogy 23 év leforgása alatt majdnem felére csökkent a könyvet olvasó emberek száma! Érdekes tény továbbá, hogy majdnem kétszer annyi nő olvas, mint férfi, amit személy szerint nem gondoltam volna. Elszomorító adat, hogy a rendelkezésre álló szabadidőnk mindössze 2%-át fordítjuk könyv olvasásra, de TV nézésre és internetezésre 56% jut! Az talán érthető, hogy a nagycsaládosoknak kevesebb idejük jut olvasásra, mint az egyedülállóaknak. Sokak szerint a könyv egyik legnagyobb ellensége a TV, a csata sajnos eldőlni látszik: az elmúlt 12 évben
45%-kal többet néztünk TV-t, és 42%-kal kevesebbet olvastunk..." Így szól a KSH időmérleg felmérésének rövid összefoglalója.
Lentebb egy 2010-es felmérés látható az emberek szabadidőbeosztásáról:


KSH 2013-ban elkészített tanulmánya hosszabban értekezik a magyar emberek szabadidejének beosztásáról. Ami ezeken a statisztikákon is megfigyelhető, az az, hogy idejüknek jelentős részét internetezés teszi ki, olvasás pedig csak nagyon kevés százalékát.

Az e-book kölcsönzés megvalósíthatósága hazánkban és más országokban

Hazai helyzet az olvasó, a szerző és a kiadó szempontjából


  Legelső cikkemben nagy általánosságban ismertettem magát az e-könyvet, az e-könyv kölcsönzés fogalmát, illetve különösképpen a hazai e-könyv kereskedelem és kölcsönzés témakörét próbáltam szemléltetni.
   Felvázoltam, milyen problémákkal kell szembenéznie annak, aki elektronikus módon kívánja megjelentetni a művét. Érintettem a szerzői jog és az illegális letöltés és könyvterjesztés témakörét, illetve azt is, hogyan próbálnak mindezek ellen védekezni a kiadók.
   Mindemellett különös figyelmet szenteltem a Publio ismertetésének, hiszen egyértelműen kijelenthetjük, hogy ennek a kiadónak a létrejötte nagy mérföldkő hazánk részéről az e-könyvek
népszerűsítésében, hiszen mind az olvasó, mind a szerző, de inkább ez utóbbi szempontjából kedvező, mivel gondoskodik róla, hogy szerzők megkapják az őket megillető jutalékot, mely ez esetben 30-70% körül mozog. Ami messze meghaladja átlagos jutalék összegét mely a sima, papírformájú könyv esetében megilletné a szerzőt.
    Azonban hiába a sok bíztató lépés, összességében mégis azt lehet megállapítani, hogy a hazai e-könyvkölcsönzés fejlesztésre szorul, illetve azt is tapasztalhatjuk, hogy mind a kiadók, sőt, meglepő módon nagyon sok olvasó továbbra is idegenkedik ettől az újfajta olvasásélménytől. Az előbbiek leginkább a tisztázatlan szerzői jogi kérdések miatt nehezményezik az e-könyv kölcsönzést - hiszen magát az elektronikus tartalmat könnyebben lehet terjeszteni, továbbadni, mindezt nehéz jogilag korlátozni, még a DRM segítségével sem mindig sikerül - , míg az utóbbiaknak még mindig kellemesebb a sima papírforma, ezt szokták meg, illetve nem is minden esetben kedvezőbb az e-könyv ára, mint a hagyományos papírformájú könyveké.

Nonprofit sharing economy

Ahogy azt már előző cikkemben említettem, néhány éve az internet elterjedésének köszönhetően sok olyan cég jött létre (főleg városokban), amelyek lényege, hogy az egymás közelében élők megoszthassák egymással azokat a dolgokat, amelyekre egyébként csak időnként van szükségük. Persze ez már működött az internet előtt is, de ehhez akkor még személyes ismeretségre volt szükség. Ma, az internet korában ez nagyságrendekkel könnyebb lett. Megosztani tulajdonképpen bármit lehet, például valamilyen eszközt: ütvefúrót, fűnyírót, akkutöltőt,  de akár autót, nyaralót vagy lakást is. Ebből kifejlődve például profitorientált vállalkozásként az Uber vagy az Airbnb rendkívüli nemzetközi üzleti sikert ért el. Sok ilyen kezdeményezés megmaradtak azonban nonprofit szervezetnek, egy adott település vagy közösség segítésére, vagy valamilyen közös érték létrehozatalára (például környezetvédelem, szegények, rászorulók támogatása) összpontosítva.

2017. november 18., szombat

Amazon szabadalmak és pereskedések


Az Amazon már a kezdetek kezdetén kivívta az ellenszenvet, hiszen számos alapvető internetes eljárást jegyeztetett be saját szabadalomként és perelte be azok használóit. De mi is az a One-Click® és mi a gond az Amazon névvel?

Az Amazon árnyoldalai

Az Amazon a világ eddigi legnagyobb internetes áruháza, vásárlók és dolgozók millióinak nyújt szolgáltatásokat, azonban lehet, hogy nem is olyan szép és jó minden ahogy azt láttatják velünk...

2017. november 17., péntek

Az Oreo Végtelen újraindításba küldte androidos készülékeket:

Amiről akkor még nem tudtuk milyen kód néven fogja piacra dobni az Android fejlesztő csoportja. 
Még korábbi cikkben  mi is beszámoltunk az Android 8.0 az Oreo névre keresztelt fejlesztésről.   Adaptive iconok miszerint különválasztották ikonok előterét és hátterét , így ezt támogató applikációk  ikonjai képesek alkalmazkodni az egységesen stilizált ikon témákhoz például automatikusan például automatikusan átalakulnak kör vagy négyzet alakúvá.
Tulajdonképpen térhatásúvá teszik az ikonokat  az androidnál.
Egyéb hibák az Oreo -n  belül:

Bizonyos problémák a google pixel készülékeknél előjöhetnek például:  böngészőből kilép   automatikusan.
Állítólagosan dolgoznak hibák kijavításán kérdés mikor hozzák ki béta verzió javított verzióját.
Olyan dolgokat is ír amik egyáltalán nem igazak pl. : mobil internet egység keretet limitálja akkor is ha van még belőle a felhasználónak.  Ez főként ázsiai országok felhasználóinál lehet érzékelni.
Egyesszolgáltatók végtelenített adat keretet használnak  a mobil internetnél.
Az Android 8.0-nál szerintem még vannak hibák de idővel ki lesznek javítva.
 A Swipe for facebook alkalmazás fejlesztője is létrehozott adaptív változatot az ikonból.   Azonnal bele is futott egy sebezhetőségbe ugyanis merészelte az

ikon png fájlját png fájlját ic launcher main. png néven megadni ami a kiterjesztését leszámítva egyezik az ikont leíró ic_launcher_main.xml fájl nevével.  Az Android studio Oreo emulátorban
ebből nem is volt semmi probléma  viszont miután többen letöltötték frissített appot elkezdtek özönleni jelentések miszerint a készülékek az alkalmazás elindítása után végtelen újraindításba került készüléke felhasználóknak, és csak gyári állapotba való visszaállítás segített felhasználók problémáin, ez persze azzal járt együtt hogy felhasználó lokális adatai elvesztek. Mint kiderült az egészet a fájl nevek egyezése okozta, rendszer pedig ezt nem igazán tolerálja.
A sérülékenységből zsaroló vírusok készítők is profitálhatnak:
Esetenként a rendszer ADB fejlesztői szolgáltatása is  segített, már ha engedélyezve volt a készülékeken és felhasználó el tudta végezni a műveletet mielőtt készülék újraindult volna. Ez egyben azt is jelenti, hogy a sebezhetőség kihasználásával például: a zsaroló vírusok ideiglenesen átvehetik készülék felett az irányítást.

Források :
2017.11.06.
https://androbit.net/mini/3266/adaptiv_ikonok_jonnek_az_android_80_oreoba.html
2011.06
https://pcworld.hu/pcwlite/az-android-oreo-sem-tokeletes-20170912-237327.html
2107.11.05
https://play.google.com/store/apps/details?id=com.happening.studios.swipeforfacebookfree&hl=en
2017.11.11
https://makay.net/hacker/ransomware_zsarolovirus_eltavolitas_visszaallitas.html

Internetes trendek VS könyvtárak

Egy könyvtár vajon milyen tartalmakat oszthat meg hivatalos internetes platformokon? Van esélye komoly dolgokkal előrukkolni vagy igazodnia kell az aktuális netes trendekhez? Kim Kardashian vagy a könyvtárosok képe sikeresebb? Hányan kíváncsiak egy szokatlan könyvjelzőre? Mennyi lájkot ér egy aranyos kutya? A netes követők száma hatással van a könyvtár használók számára?



2017. november 15., szerda

Szülői nehézségek

Néha nem könnyű a szülőknek eldönteni, hogy mikor húzzák meg a határokat a gyerekeknek – különösképp, amikor csak a tabletekkel, a játékkonzolokkal és más eszközökkel akarnak foglalkozni.

A gép előtt töltött idő komoly gondot jelent manapság a szülőknek. A gyerekeknek több lehetőségük van az interneten szörfözni, mint valaha, tekintve, hogy a legtöbb háztartásban számos telefon, laptop és más egyéb eszközön áll rendelkezésre. A szakértők véleménye megoszlik, valamint mivel nincsen hivatalos álláspont, így a szülők számára sem világos, mi számít még egészségesnek. Egy 2012-es médiafogyasztással kapcsolatos felmérés megállapította, hogy egy átlagos 3-4 éves gyerek egy nap alatt három órát tölt el a képernyő előtt. Ez az idő négy órára nő, ha az 5-7 évesek csoportját tekintjük, négy-öt órára a 8-11 évesek csoportjában, és hat és fél óra a tinédzserek esetében. Emellett az Oxford Egyetem legfrissebb kutatása szerint, ha több mint négy órát és tizenhét percet töltenek el a tinédzserek a képernyő előtt, az hatással lehet a gyerekek agyi fejlődésére.

Végleg feladták, a Microsoft feladja a mobilos frontot


2016 decemberében, már másnál volt a Nokia név használati joga (HMD Global és a TCL leány vállalata a Foxconn) próbálja feléleszteni a Nokia nevet ami a Microsoft szárnyai alatt eléggé elhalványult, de ezt nem Windows-os rendszerrel próbálják elérni hanem a Google telefonok receptjét próbálja követni és vegytiszta Androidot fognak használni. Nah de ennyit a Nokia sorsáról, jöjjön a lényeg, hogy mi vezetett ehhez az eredményhez.....

Hogyan lehet olyan olcsó a Xiaomi?


A kínai mobilok ma már minőséget képviselnek, hozzák a többi, ismertebb gyártó színvonalát, viszont azok árának töredékéért kínálják készülékeiket, ami jelentős szerepet játszik népszerűségükben.
Nem titok, hogy a nagy gyártók nagy haszonkulccsal dolgoznak, például az iPhone fogyasztói ára is többszöröse az előállítási költségnek, valamint komoly összegeket emészt fel a marketing, a reklámok, a saját boltok fenntartása, és egyéb járulékos költségek. Ezekből kellett lefaragnia a Xiaominak, hogy kedvező árat érhessen el.

Marketing

A Xiaomi nem költ reklámokra. A cégnél nincs sales csoport, nincs marketingre szánt költségvetésük, és nincs saját márkaboltjuk. Reklám gyanánt a felhasználók elégedettségére hagyatkoznak - amiért egyébként komolyan megdolgoznak, saját fejlesztésű MIUI felületükhöz alaptartozék a felhasználói visszajelzéshez szükséges program, és ezekre a visszajelzésekre figyelnek is.

A készülékek ütemezése


A másik stratégia, amivel a költségeiket csökkenteni tudják, hogy más gyártókhoz képest ritkán dobnak piacra új okostelefont. Ez kétféleképpen segít nekik a spórolásban: magára a telefonok fejlesztésére is kevesebbet kell költeniük, valamint a készülékekhez való kiegészítőket is tovább tudják forgalmazni, ha tovább tartják adott telefont a csúcsmodell pozícióban.

Szolgáltatások


A már említett okokon túl az is sokat számít, hogy a cég nem is a telefonoktól várja az igazi anyagi sikert, hanem az azokra a bónusz szolgáltatásoktól, amiket telefonjaikhoz kínálnak. Biztonsági rendszert, biztonsági mentési és visszaállítási szolgáltatásaikat akkor fogják sokan használni, ha sokaknak van Xiaomi márkájú telefonja - ezért olcsón adják az eszközt, amivel használhatóak ezek a termékek, mert a cég ezekben látja a jövőt.

A Xiaomi tehát nem a minőségen próbál spórolni, hanem a marketingstratégiáját alakította így, és a jövőképét formálta át - másban látja a lehetőségeket, mint a többi gyártó.

Tartalomfogyasztás

Ha tartalomfogyasztás, legyen aktív 


Az Ipad elterjedésével a tartalomfogyasztás és az informatika demokratikusabbá vált; ez azzal jár, hogy a digitális bennszülöttek – a mai kisgyerekek és általános iskolások – nemcsak egyre több eszköz között nőnek fel, hanem egyre korábban is kezdik használni ezeket. Ezzel kapcsolatban több felmérést is készítettek. A Kid Industries marketingügynökség egy 2011-es felmérésben azt vizsgálta, hogy az angol és amerikai szülők mennyire engedik, illetve hogy ítélik meg a tabletek használatát. A kutatásban 2200 gyerek és szülő vett részt, akiknek 3-8 éves gyerekeik voltak.

Gyerekek vs. Ipad



Tényleg elhülyül a gyerek az Ipadtől?

A tabletek megjelenése óta egyre többen aggódnak amiatt, hogy egyre fiatalabb gyerekek kezdik el használni a modern technológiát. Hogy ez az aggodalom jogos-e, azt senki nem tudja pontosan; a tabletforradalom óta született gyerekek még óvodába járnak, így nem végezhettek hosszú távú hatástanulmányokat. Az viszont kétségtelen, hogy nagyon sok múlik a szülők odafigyelésén.

Apple vs Google - küzdelem a kiterjesztett valóságért

Mint mindenre, ami tömegeket mozgat meg (mind érdeklődés, mind potenciálisan anyagiak terén,) a kiterjesztett valóság lehetőségeire is igyekeznek lecsapni az üzleti óriások. A Google néhány évvel korábban indított a piacon, de az Apple sem maradt sokáig hátra. Szokás mondani, hogy a versenyhelyzet mindaddig jó, amíg előidézi a fejlődést, de milyen irányú is az AR fejlődése a két mamut küzdelme során?

Beszippantják a gyerekeket az okoskütyük?



A legtöbb lurkó odavan az okostelefonok, tabletek hívogató, csillogó képernyőjéért, ezt kihasználva pedig sok szülő használja ezeket a digitális kütyüket egyfajta gyereknyugtatóként. Az elmúlt években számos vizsgálat mutatott már rá a gyermekkori tévénézés káros hatásaira, arról azonban még mindig csak sejtéseink lehetnek, hogy hogyan hat a gyerekek agyának fejlődésére és társas kapcsolataira, ha a felnőttek társalgása helyett az okoskütyü képernyőjére tapad.

2017. november 14., kedd

Az Eurosport és a Snapchat

A megállapodás
A szociális média egyik platformja a Snapchat most bemutatja a Pjongcsangi téli olimpiára vonatkozó tartalmakat, miután megállapodást kötött egymással a Discovery Communications vagyis az Eurosport és a Snapchat, ez a megegyezés segítséget nyújthat ahhoz, hogy a játékok elérjék a fiatalabbakat is.

Ezáltal a Snapchat felhasználói egyedi és eredeti videótartalmakat láthatnak majd a sportcsatorna jóvoltából. Ez a stratégiai, hirdetési és tartalmi megállapodás a 2018-as Pjongcsangi téli olimpiához kapcsolódik, és így a Snapchat felhasználói az alkalmazás Discover platformján különböző típusú tartalmak formájában egész Európában figyelhetik majd az olimpia legizgalmasabb pillanatait.

Letölthető digitális gyűjtemények - Google Play

Looking for Android Developers to publish my App into your Google Play
A mai világunkban már sok mindent digitalizáltak (magyar újságok, kötelező olvasmányok, MEK Droid, Youtube stb.). Alkalmazásként letölthetőek a telefonunkra, a letöltéseinek száma igen változó, egészen az száztól a segy milliárdig is (SK eBook - 100, 13 Decades of cambodia1s March; BooksStrand - 5 ezer, Caner Taslaman Kitaplik - 10 ezer, 50000 Free eBooks & AudioBooks; Audio Books by Audiobooks - 1 millió, Audiobooks from Audible - 50 millió, Amzon Kindle - 100 millió stb., Youtube - 1 milliárd)


 Beállítások -> Értesítések menüpontba testreszabhatóak az alkalmazások, hogy melyikről kívánunk kapni értesítéseket és melyikről nem.

Tovább emelkedik a Bitcoin

Előző posztomban már ismertettem a Bitcoin árának hatalmas ugrását évekre visszamenőleg, ám ami most egy hónap alatt történt az eléggé drasztikus ; ugyanis egy hónap alatt több mint 40%-os emelkedést figyelhetünk meg. Ezzel egyetemben több más Bitcoinhoz hasonló valuta is növekedést mutat, legszembetűnőbb a Bitcoin Cash amit a Bitcoin egyik "leányvállalatának" hívhatunk.

ADT - Arcanum Digitális Tudománytár

Digitális gyűjtemények - Arcanum Adatbázis Kft.



Bemutatkozik az Arcanum


„A kultúránk akkor fejlődhet, ha a múltunkat, közös tudásunkat és identitásunkat hordozó emlékeinkből minél többet tudunk eljuttatni a lehető legtöbb emberhez; s mindezt úgy, hogy a befogadókban a továbbgondolkozás igényét is elősegítjük.ˮ (Biszak Sándor, Alapító)

Biszak Sándor - Arcanum digitális adatbázisának bemutatása

Arcanumban a legfontosabb magyar nyelvű szakmai folyóiratok, 2. világháború előtti napilapok, hetilapok, lexikonok és egyéb dokumentumok (I. világháborús könyvek, ezredtörténetek, családtörténeti könyvek) érhetők el. Folyamatosan épül, bővül, 3 éve mintegy 6 millió oldalnyi dokumentumot tartalmazot. A kötetek tartalomjegyzéke ingyenesen megtekinthető, sőt a teljes szövegű keresés is szabadon hozzáférhető.

2014. szeptember 15-től intézmények számára is lehetővé válik az Arcanum Digitális Tudománytár Plus szolgáltatás (ADT+) előfizetése.

Arcanum Digitális Tudománytár keresési útmutatója


  1. Hivatalosan is útjára indult a Hungaricana a Közgyűjteményi Portál szolgáltatás
  2. (hungaricana.hu)

2014-ben az Arcanum az eFestival nagydíjasa lett.


Legfrissebb - Hírek - lásd ->

November 3-án már 14 millió oldal volt elérhető az Arcanum-on.

No de mi is az a Twitch tv?


Kevesen ismerik ezt a világot, amely annyi mindent hordoz magában. Az ebben a témában való informálás érdekében szeretnék belemenni a "kockák televíziózásának" bugyraiba. De mi is ez az egész?

2017. november 13., hétfő

Könyvtárépítészet a kezdetektől napjainkig



Ebben az  összefoglaló írásomban ismertetem, az előző 4 cikkemnek a tartalmát, kitérve arra ,hogy melyik témát milyen okból választottam.


A múlt nagyjai

Az első cikkemben a régi könyvtárakat vettem szemügyre melyek monumentális tereikkel elkápráztatják az embert. Ezek elsősorban papi, és uralkodói könyvtárak voltak.  Reprezentatív cél volt számukra a legfontosabb, mivel ezek jelképezték gazdagságukat, hatalmukat. Emellett még a kifinomult műveltségükre is hivatkozhattak. Ilyen volt Napoleon, és a spanyol király,
rokokó stílusban épített könyvtára, a Mafra palotában (Palácio Nacional de Mafra). A téma és a képek gyűjtésénél Thibaud Poitier munkáiból indultam ki.
Úgy gondoltam, hogy mielőtt a modern könyvtárakat, és irányzatokat bemutatnám, fontos visszatekinteni a múltra, amiből láthatjuk, hogy honnan indult a könyvkultúra, és hová jutott napjainkban. Így jobban átlátjuk a könyvtárak fejlődését  és jövőjét.


Az Egyesült Királyság és Írország könyvtárpolitikai kezdeményezése

Az északi országokhoz hasonlóan (Dánia, Svédország) a 80-as 90-es években bekövetkező változások miatt, az angolok is úgy vélték, hogy a könyvtárakra a meglévő formában nem biztos, hogy szükség lesz. Úgy gondolták, hogy az emberek az internet és a digitalizáció miatt otthonról fogják használni a dokumentumokat és nem fognak elmenni a könyvtárba.

Változtatások a könyvtárak megtartásáért.


2003-ban a Londonban található Building Futures cég készített egy tanulmányt mely a 21st Century Libraries (21. századi könyvtárak) címet viselte. Ez a tanulmány megállapította ,hogy a könyvtárak eltünését erősen eltúlozták, mivel újratervezték magukat, és napjainkra a civil közösségi élet egyik központjává váltak.
Braintree Library 05. A szolgáltatások folyamatos bővítésével, egyre  vonzóbbá válnak a könyvtárak, a vállalkozók, és a cégek számára ,akik  nagy összegeket  fektetnek  bele, az átalakításukba ,hogy megmutassák mit tud a cégük nyújtani.  A tanulmány négy kulcsfontosságú szempontot említ,(emberek, program partnerek, helyek)  amit mindenféleképpen érdemes figyelembe venni ,a sikeres könyvtárépítéshez.

Model Programme for Public Libraries avagy Dánia könyvtárpolitikája

2012-ben Dániában indult egy kezdeményezés mely az individualizáció és a digitalizáció hatását vizsgálta a társadalomra nézve. A program fő célja az volt ,hogy opciókat ajánljon a könyvtárak számára ,hogy megtudjanak felelni az új kihívásoknak.
A dánok szakemberei három alaptétel alapján igyekeztek megtalálni a megoldást. Ezek a következők voltak:
  • A könyvtár a vonzáskörzetében lévő településből és az ott található közösség elvárásaiból és viselkedéséből induljon ki.
  • A tereit ezen szükségletek és igények kiszolgálásával alakítsák ki.
  • A könyvtár belső télelrendezését a közösségek tevékenységeire szabva határozzák meg.
Az év vége felé a Realdania és a Danish Agency for Culture támogatásával megindult az a webes felület létrehozása mely segítette az összehangolódást és az együttműködést a felhasználók, építészek, dizájnerek és a könyvtárosok között.
Ezek után megnézték ,hogy hol terveznek könyvtárakat az országban. A kísérletre jelentkezettek közül a három kisorsoltnál (Thisted, Sonderborg, Billund) dizájn-workshopokat tartottak. Ezeknek a célja az volt ,hogy felmérjék a települések adottságait, szükségleteit, és a jövőbeni elvárásait, ami alapján majd felépítik az új könyvtárat. Nem sokkal később létrejött egy ötletkatalógus  mely rengeteg ihletet adott a szakembereknek. Ez alapján dolgozták ki a Four Space Model-t mely a közösségi igények teljes figyelembevételével alakítja ki a belső tereket.
A model mint ahogy a nevében is benne van négy fő szempont alapján határozza meg a belső felépítést .

  • Tanulás helye
  • Inspiráció helye
  • Találkozó hely
  • Alkotás helye
A cikk többi részében ezeket fogom mélyebben ismertetni, kezdjük is az elején.

A tanulás helye (Learning Space)

A részleg elsősorban a felfedezésre és az új dolgok elsajátítására helyezi a hangsúlyt. A hagyományos könyvtárakkal szemben itt a számítógépeken kívül más eszközökkel, például fényképezőgépekkel stb. is játszhatnak az ide érkezők. Az irodai környezet helyett igyekeznek több aktivitást és gyakorlati tevékenységet is belevinni a tanulás folyamatába.  A Svédországi  Larcentrum-ban például a programozás mellett lehetőség van  betekinteni az üzleti élet rejtelmeibe is. Emellett a könyvtár legtöbb bútorzata teljesen mobil, a székek szétszedhetőek, átalakíthatóak és lehetőség van tanulószobákat is bérelni melyre hatalmas belső tér áll a rendelkezésre.

2017. november 12., vasárnap

Az új vallás és az örök élet

Az ábrán látható ütemben emelkedik a technológiai teljesítmény, Ray Kurzweil 2005-ös A szingularitás küszöbén című munkája szerint 2020 -ra a bio- és nanotechnológiának köszönhetően lehetséges lesz tudatunkat feltölteni egy gépre. Később pedig az ember és a gép összeolvad, tehát a biológiai intelligencia háttérbe fog szorulni. Kurzweil szerint aki ma él annak lehetősége lesz az örök életre.

Az internet és a kapcsolatok


A hálózatiság hatása az emberi kapcsolatokra


"Szabadidős netezés társasan vagy magányosan?" Így szól elsődleges forrásom , Csüllög Krisztina tanulmányának címe az Elektronikus Periodika Archívumban. Véleményem szerint írója nem is választhatott volna jobb címet neki, hiszen rengetegen meg vannak róla győződve, hogy az internetezés kizárólag magányos tevékenység, amely a külvilág teljes kizárásával és társainktól való elszigetelődéssel jár.

A tanulmány 2012-ben készült, viszont részletekbe menően kielemzi a médiumok valamennyi formájának hatását az egyénekre és kapcsolataikra. 

E-book népszerűsítő kezdeményezés a Kingsport Public Library részéről


Egyedi célok



 Még napjainkban is akadnak olyanok, akik valami okból idegenkednek, elzárkóznak az elektronikus olvasás élményétől, vagy mindössze maguk se tudják pontosan, hogyan is vehetnék igénybe ezt az újfajta szolgáltatást, a  Kingsport Public Library  pedig ezen kíván változtatni. Elsősorban például arra törekszik, hogy megkönnyítse a hozzáférést az e-könyveikhez. Mindössze néhány lépést kell tennünk ahhoz, hogy az eszközünkön megjelenjenek a könyvtár több tucat, figyelemre méltó e-könyvei: le kell töltenünk a Libby vagy az OverDrive alkalmazást az okostelefonunkra vagy a táblagépünkre, majd ha ezek után bejelentkezünk a könyvtári kártyánkkal máris nekikezdhetünk az olvasásnak.
       Mindezek mellett a könyvtár részt vesz még az idei év hátralévő részében az OverDrive Digital Dash versenyén, mely a következőt foglalja magába: ha a Tenessee állam könyvtárainak digitális pénztára az év végéig eléri a 3.290.364 számot, pénzt nyerhetnek hogy további e-könyvekkel illetve hangoskönyvekkel gyarapíthassák az OverDrive gyűjteményüket. Maga a Kingsport Public Library egyedi célt tűzött ki, összesen 87.838 digitális pénztárat szeretne még az idei évben. A digitális pénztár lehet e-könyv, hangoskönyv, vagy akár film. Helen Whittaker, a könyvtár igazgatója ezt úgy tartja megvalósíthatónak, ha a Kingsport átlagos havi digitális fizetéseinek száma októbertől decemberig 8,500ra növekszik.
“Szeretnénk bővíteni a digitális gyűjteményünket új anyagokkal, illetve csökkenteni a foglalási időt azáltal hogy több példányt veszünk a legnépszerűbb művekből." nyilatkozta a könyvtár igazgatója. " Annak ellenére, hogy az e-könyveinket gyakrabban ellenőrizzük, mint a hangoskönyveinket, mégis a hangoskönyveinkről mondhatjuk inkább, hogy növekvő tendenciát mutat a népszerűségük. Az Audible szolgáltatások növelésével tudatára szeretnénk adni az embereknek, hogy a digitális hangoskönyveink is kölcsönözhetőek, méghozzá térítésmentesen."
   A Kingsport Library azt is elmondhatja magáról, hogy már több mint 11 éve nyújt hozzáférést e-könyvekhez, digitális hangoskönyvekhez, videofelvételekhez, és mindezt az OverDrivval együttműködve teszi. Whittaker úgy nyilatkozott, hogy a legtöbb ember megdöbbenve fogadja tudomásul, hogy a könyvtári kártyájuk hozzáférést nyújt több, mint 90 000 ingyenes digitális műhöz. Összehasonlításképpen, a Kingsport 95 000 nyomtatható elemet tartalmaz.



2017. november 11., szombat

A hálózatiság vonzásában a pénz és a munka világa

Napjainkban az adat számít a legértékesebb gazdasági hajtóerőnek. A gőz ereje, valamint a kőolaj robbanásának a forradalma alapjaiban megváltoztatta az egyén és a társadalom struktúráját. Bizonyított tény, hogy az adat mint értékforrás az egész világgazdaságra hatással van, és lesz is! A pénz és a munka világát teljesen átrendezte a hálózatiság expanziója, amit a digitális tér egyre növekvő volumenindexe,  munkahelyek megszűnését eredményezi és eredményezheti.

Manapság, egyre inkább a munka eltűnik a gyárépületek falai mögül, mert a hálózatiság kiszélesedése lehetővé teszi egy adott munkafolyamat létszám és időbeli leszűkítésének az elvét. Az egyénnek ezáltal térben és időben megnő a szabadsága, hiszen akár otthonról, akár egy parkból eltudja látni munkáját úgy, hogy közben idejét maga oszthatja be. De! Ez azt is eredményezi, hogy több ember munkáját is képes elvégezni a hálózatiság adta lehetőségekkel kihasználva, ami így munkahelyek megszűnéséhez vezet.

Az IoT evolúciója

A dolgok internete a honfoglalása után egyre több és több területen bukkant fel. Először – mint minden új dolog esetében – csak egy szűkebb kör ismerkedett a különböző kütyükkel. Szoktatta magát az új technológiához, az új felhasználási módokhoz. Próbálta beilleszteni a mindennapjaiba, ízlelgette az új szakkifejezéseket. Élvezte, hogy birtokol valami olyasmit, ami másnak nincs.

Szóval úgy tett, mint a gyerek a frissen kapott karácsonyi ajándékkal. Természetesen már a kezdetekkor sem játékszerek voltak ezek az apró berendezések. Tervezőik ellátták őket minden jóval, s a felhasználóik pedig ötleteikkel járultak azok sikeres elterjedéséhez. Például egy internetre kötött kamera figyelheti egy ház (pl. nyaraló) környékét, miközben a tulajdonosa száz kilométerekkel távolabb van. És nemcsak láthatja az eseményeket, hanem hallhatja is a beépített mikrofon segítségével. Talán még bolondnak is nézhettek volna bárkit néhány tíz évvel korábban, ha ilyen „házőrzőn” töri a fejét. Mára pedig az ilyen fajta távfelügyelet megszokott, elérhető a hétköznapi embernek is. Érzékszerveink hatóköre a sokszorosára nőtt: a látásunké és hallásunké mindenképpen. De nemcsak ezeké! Mert távolról már be is tudunk avatkozni – bár ez sok esetben még korlátozott lehet. Úgy tűnik, valóra vált a mondás: „messzire elér a keze” – és nemcsak átvitt értelemben, mert itt már akár ezer kilométerekről is beszélhetünk. Apropó! Beszélhetünk, szólhatunk is ezeknek az okos eszközöknek. Némelyik már hallgat az emberi szóra, mint pl. ez a közelmúltban bemutatott okos hűtőszekrény. Ugyan, ez még csak annyit tud, hogy hangot érzékelve odagurul az őt hívó emberhez. Persze, már ez is nagy eredmény pl. akkor, ha éppen valamiért nem tudunk mozogni. Vélhetőleg nincs messze az idő, amikor már annyira fel lesz okosítva a hűtőszekrény, hogy a tárolt étel tápértékét is önként felmondja a gazdinak, mert gyorsan megkeresi a netről... Vagy javasol egy könnyű vacsorát a tárolt készletből. De az is lehet, hogy ő fogja letiltani a desszertet, ha már túl sok kalóriát fogyasztanánk aznap. Itt már csak az emberi találékonyság a korlát, a technikai feltételek adottak.


Megműtsem magam, doktor úr?


A mai kor emberének az érdeklődése azért túlnyúlik a konyha falain. De ha már konyha és étkezés, akkor onnan már csak egy lépés az egészség témaköre. Nem tévedünk nagyot, ha azt gondoljuk, hogy már ezen a területen is megvetette lábát az IoT. Sőt! Itt már egy új fogalommal kell megismerkednünk: ez pedig az IoLT, az Internet of Living Things! Ez pedig nem más, mint az élő szervezetekről adatokat gyűjtő érzékelők összessége. A humán területen kívül is alkalmazzák ezeket az okos berendezéseket, melyek inkább csak az adott tudományterület szakembereit késztetik folyamatos tanulásra. Mi hétköznapi emberek inkább haszonélvezői leszünk a folyamatnak, hiszen pl. nem kell sokszor messzire utazgatni, időt és fáradságot takaríthatunk meg egy távdiagnózissal, egy időigényesebb monitorozás alkalmazásával. Nem mellékesen, sok új információt gyűjtünk a saját állapotunkról. 
Kicsit személytelen lesz a kapcsolat, hiszen az orvossal, nővérrel jóval kevesebbet kell találkozni. Ez nagyon rossz hír azoknak, akik eddig a személyes kapcsolatot preferálták. Nem nagyon lehet majd jóízűt beszélgetni az asszisztensekkel és a többi beteggel… Az már viszont elgondolkodtató, hogy a rólunk készült sok-sok adat hová, kinek a kezeibe kerül, mit tehetnek vele. De legyen ez már a jogászok dolga.