keresés

2019. április 9., kedd

Az Egyesült Államok és a net neutrality

2017 decemberében törölte el az amerikai Szövetségi Kommunikációs Bizottság a netsemlegességet garantáló korábbi határozatát. A következő év júniusától pedig az internetszolgáltatók már lassíthatnak, blokkolhatnak vagy előnyben részesíthetnek szolgáltatásokat.

Előzmények

A visszavont szabályozás eddig működött a gyakorlatban, nem okozott fennakadást a szolgáltatásokban, és nagy népszerűségnek örvendett. Főként a kisebb cégeket védte, hiszen az olyan nagy társaik számára, mint a Google vagy Netflix, könnyedén megfizethető az internetszolgáltatók által kért összeg a priorizálásért. 
Amellett, hogy a hálózatsemlegesség megszűnése a kisebb szolgáltatókat akadályozhatja a piacra lépésben vagy fennmaradásban, kiszolgáltatottá teheti a felhasználókat a vállalatok üzleti modelljének is.

Az új szabályzat

Szövetségi Kommunikációs Bizottság azaz az FCC álláspontja szerint a szabályzat lényege, hogy a szabad piacnak enged befolyást az internetre, nem pedig a szövetségi kormánynak.
Az aggodalmak szerint a mostani rendszer olyan internetes csomagokat hozhat létre, amelyek kiemelik a fizetős cégek szolgáltatásait a többi közül, például gyorsabb elérhetőséggel. A net neutrality kérdése azonban még nem zárult le teljesen, hiszen sok képviselő áll még a pártján, és a következő kampányidőszakban ismét fontos téma lehet. 

Források:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése