keresés

2019. április 9., kedd

YouTube Premium


Képtalálat a következőre: „youtube premium”
Ebben a szemlében bemutatni, és egy kicsit górcső alá venni a YouTube birodalom egy olyan már többször is újjáélesztett próbálkozását, amellyel a premium tartalom-megosztás piacára szeretne végre valahára betörni. Lássuk, mi is ez.

Mit is takar a YouTube Premium?


Először Music Key néven jelent meg, még 2014 novemberében. Ebből lett 2015-ben a YouTube Red, amely kicsivel hosszabb életet mutatott, de ez sem bizonyult sikeresnek. És immáron elérkeztünk a YouTube Premium szolgáltatáshoz, amit
egészen pontosan 2018 májusában jelentettek be, majd egy hónappal később piacra is dobtak, a YouTube Music-kal egyetemben. A kettő szolgáltatásnak külön feliratkozói rendszere van, bár valahonnan egy tőről vannak fakasztva. Ahogy a korábbi verzióknál is, központi szerepben a megszűnőben lévő, és valójában az utóbbi időben nem túl sikeres, Google Play Music felhasználóinak átvétele vagy a Premium, vagy a Music szolgáltatásra.

Aki a Music-ra fizet elő, reklámmentes, offline és háttérben történő zenehallgatásra lesz jogosult, havi $9.99-ért. Aki viszont a Premiumra fizet elő, ezekhez autómatikusan hozzáfér majd, illetve a reklámmentesség kiterjed mindennemű YouTube-kontentre, és ez nem csak a weboldalon, hanem az appokra is (YouTube, YouTube Music, YouTube Gaming, YouTube Kids) kiterjed. Emellett a feliratkozók számára elérhetővé válnak a streaming oldal saját gyártású tartalmai is, amely YouTube Originals néven fut. Itt pl. olyan filmek/sorozatok találhatóak meg mint: Cobra Kai, Impulse, F2 Finding Football and The Sidemen Show. A kizárólag Amerikában elérhető YouTube TV feliratkozóinak is elérhető lesz a Premium tartalom, de csak hirdetésekkel, amíg meg nem vásárolják az ad-free csomagot. Ezen felül azt is érdemes megjegyezni, hogy aki már a YouTube Red vagy a Google Play Music tagja volt, automatikusan megkapta a Premiumot a korábbi előfizetésével azonos árral per hó, viszont az új felhasználók számára ez $11.99-be kerül havonta.

Hol van a szolgáltatás most?


youtube_premium_magyarorszagAz egyik legfontosabb tényező a rebranding során az volt, hogy a YouTube Premiumot minél jobban globálisan is elérhetővé tegyék. Először Kanadában jelent meg az USA-n kívül, majd lassan Európába is beszivárgott, olyan országokba, mint pl. Ausztria, Egyesült Királyság, Norvégia, Franciaország, Belgium, stb. Ezután jöttek dél-amerikai országok (pl. Peru, Portugália, Kolumbia), és még Japánban is elő lehet fizetni rá. Hazánkban a szolgáltatás nem elérhető jelenleg.

Annak ellenére, hogy a legutóbb csatolt országok (Argentina és India) nem is olyan rég, márc. 12.-én történt, már tavaly novemberben felröppent a hír a Premium várható megszűnéséről, illetve a saját tartalmak feladásával. Ezt 2020-ra jósolták, hogy bekövetkezne. "A Hollywood Reporter és a Variety most viszont arról számolt be, hogy a cég megszünteti a YouTube Premiumot és fokozatosan áttér a tartalmai ingyenes, reklámokkal tűzdelt változatának közzétételére." - írta meg a HWSW.hu. Az átmeneti időszakban, amíg ez nem történik meg teljesen, a Premium tagok előnyt élvezhetnek: pl. a friss filmekhez, sorozatokhoz előbb juthatnak hozzá, mint aki nincs feliratkozva, illetve a hirdetésmentesség megmarad. Az ingyenessé tétel emellett azzal is jár, hogy a tartalmak a világ minden országában elérhetőek lesznek, ha már nem lesznek a Premiumhoz kötve. A vállalat szóvivője szerint így sokkal nagyobb közönséget tudnak megszólítani, és így több influencernek lesz lehetőségre megjelenésre is. Ez pedig azért fontos, mivel a híressé vált youtuberek és megosztott videóik állandó nézőközönséget hoznak az oldalra.

Március 30.-án ezt írta az sg.hu: "A Bloomberg bennfentesekre hivatkozva azt írta, hogy a YouTube nem akar tovább drága filmsorozatokat gyártani és a meglévő projekteket is leállítja." És bár ez még nincs hivatalosan megerősítve sem a Google, sem Susanne Daniels, a YouTube Originals programmenedzsere által, de nagyon úgy tűnik, ez a próbálkozás is a YouTube-tól nagyon tiszavirág életűnek bizonyult, hogy fölvegye a harcot a streaming média óriásaival premium szinten.

Források:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése