keresés

2020. május 11., hétfő

Apple napjainkban - as American as apple pie


Az alma születése:

Az Apple újkori mérföldkőnek számít a telekommunikációs forradalom tekintetében. Jelentősége abban áll, hogy sikerült két évtized alatt a hétköznapi felhasználó számára is elérhető és könnyen kezelhető eszközöket fejleszteni. Emelett a globális piacon megvetni a lábukat egy olyan újfajta brand megalkotásával, mely a mai napig meghatározó szerepet tölt be. Hogy mi a sikerük titka? 

A két alapító Steve Jobs és Steve Wozniak az egyetemi éveik alatt találkoztak és kezdtek el dolgozni egy új fajta személyi számítógép megalkotásán. Célcsoportjuk a hétköznap embere volt. A grafikus felület kialakításával, majd a különböző perifériák hozzáadásával könnyítették meg a használatát.

Kezdeti kudarcaik ellenére, és persze egy befeketető segítségével a kaliforniai garázsból világkörüli hódító újtára indult a cég. Lendületük töretlen volt. Egyik fejlesztés a másik után került a piacra. Kezdve a LISA-val, melyet az akkor még el nem ismert lányáról nevezett el.

Az igazi áttörést a Macintosh
jelentett a 80-as évek derekán. Ekkor már nem csak az USA, de a világgazdaság tortájából jeletős szeletet birtokló nemzetközi cégek szívesen fektettek be a cégbe,  vagy - ahogy a Pepsi vezetője - nyergelt át a számítástechnika területére.
A popkultura felé is nyitottak, így készült el a klasszikussá váló, és mára nostradamusi jóslat beteljesülésének számító George Orwell 1984 című regénye ihlette reklámfilm, melyet a kultfilmjeiről ismert és elismert Ridley Scott jegyez. 

A kezdetek és a folytatás:

A bektetett erőforrások, a pénz , a szakértelem, az idő, mind-mind megtérült, hiszen létrehoztak egy minden részletében elegáns, kifonult, jellegzetes külsőt, melyet sajátos logika alapján működő szoftveres támogatást takar. Marketing szempontból is igen figyelemreméltó a cég. Az Iphone megjelenésével, és a rajta futó IOS folyamatos frissítésvel, és a frissítés leállításával, a vásárlót ösztönzik az újabb és újabb készülék megvásárlására. Ezek jelentős anyagi ráfordítással járnak, amiért cserébe olyan extrákat kap a felhasználó, mint a védelmi rendszer , ujjlenyomat-érzékelő, arc-és hangfelismerő,
lopás vagy elvesztés esetén a távoli bemérés és letiltás vagy éppen a készülék biztosítása sérülés esetén. A kimondottan okos eszközökre fejlesztett applikációk felváltották a nehézkesebben használható böngészőből történő oldalak használatát. Az applikációk fokozzák a felhasználói élményt. Ezeket értékelve adhatunk visszajelzést ezek hasznosságáról, így monitoringozva a további fejlesztések indokoltságát. 

Aktualitások:

Mára eljutottunk odáig, hogy ezek az appok az oktatást segítő eszközökké váltak. Példaképp megemlíthetjük a jelenleg nagyon aktuálissá váló világjárvány kapcsán azt a történetet, melyben a távoktatásra kifejleszett applikáció segytségével folytatták tanulmányaikat a kínai diákok. Azonban néhány szemfüles hallgató megtalálta a kiskaput. Negatívan értékelték az applikációt, amelyet az Apple a kellő számú kritika után letiltott. Így a leleményes kínai diákok - ha csak átmenetileg is- csináltak maguknak pár nap tanítási szünetet. Ebből okulva más országokban már videómegosztó segítségével akadályozták meg a tömeges lógást.  :)
Új appal akarják lassítani a járványt. MIT-s kutatók fogtak össze több nagyvállalat szakembereivel, és megalkottak egy alkalmazást, melynek segítségével egy gobnyomással informálhatja a fertőzött személy azokat, akik korábban vele éintkeztek. Persze, ha nekik is le van töltve az app.
Az okos eszközök térhódítása ma sem áll le. Egyik legújabb ; magyar vonatkozású eredménye, a kevés tapasztalattal rendelkező felhasználók számára a 3D modellezéshez szüksége szoftvert fejlesztése.


Legújabb szolgáltatások:

A mindennapi élet számos területén jelenlévő cég a TV képernyőjét sem hagyta ki. Az Apple TV egy olyan streaming szolgáltatás, mellyel különböző sorozatokat tudunk nézni.  A mennyiséggel szemben a minőségre helyezik a hangsúlyt. Az Apple TV+ az eddig is imert Apple TV új szolgáltatása, amely saját gyártású alkotásokra specializálódtak. A műsortár nem bővelkedik filmekben, ezért konkurenciával a versenyt jelenleg az offline móddal és a 4K+HDR szolgáltatással tudja felvenni. Megszokott módon az Apple korlátozza a szolgáltatáshoz való hozzáférést. Első körben csak az IOS környezetben használhatóak. A szolgáltatással kompatibilis eszközök köre a közeljövőben nőni fog. Népszerűsége a korrekt árban és a 7 napos próbaverzió mellett, a 2019 szeptembere után vásárolt bármely Apple termék esetén az egy éves ingyenes hozzáférés biztosításaban keresendő.

Az Apple News applikáció az írott sajtót juttatja el a felhasználókhoz. Új, prémium szolgáltatása az Apple News+, mely a világ számos nagy kiadójával áll kapcsolatban. Alapjaiban nagyon hasonló az Apple Music-hoz, bizonyos havidíj ellenében korlátlanul hozzáférhetünk az összes magazinhoz és újsághoz. Iphone-ra, Ipad-re, Mac-re optimalizált verzióban juttatják el az olvasóhoz a tartalmakat.  A cikkek visszakereshetőek, saját listát alkothatunk, a családi előfizetést is támogatja az alkalmazás. Így, ha a család egy tagja előfizet, a teljes tartalmat megoszthatja szeretteivel.

Irány a jövő:

Ami már meg is érkezett, hiszen 2017 szeptemberében megnyitotta kapuit az Apple Park névre keresztelt új székház. A kaliforniai Cupertino-ban található campus egy 71 hektáros területen található kör alakú épület, melynek átmérője nagyobb, mint a Pentagon. Ekkora területen kényelmesen elfér többek között  Apple bolt, Apple kávézó, látogató-, kutató- és wellness központ, és persze a Steve Jobs Színház. 13.000 ember számára biztosít munkahelyet. Kalifornia az Apple szülőhazája mellett a földrengésekről is híres. A köznyelvben csak spaceship-nek, azaz űrhajónak nevezett épületet már úgy tervezték, hogy az alapba épített csuklók segítségével a földmozgások 87%-át elnyeli. Az impozáns hightech épület más szempontból is okosnak mondható, hisz' az íves üvegfelület és az új technológiával készült úgynevezett lélegző beton kimondott célja a természettel való harmónia minél teljesebb megteremtése, mely a Steve Jobs-ra oly' jellemz - merjünk nagyot álmodni, és azt megvalósítani- szellemiség mementója!

Vajon mi lesz az Apple következő grandiózus dobása?


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése