keresés

2022. május 10., kedd

Vége a Coubnak?

Fennállásának rövid 10 éve után úgy néz ki végleg bezárja kapuit egy nálunk igencsak népszerű meme-készítő videóportál. A dolog érdekessége, hogy nem a rossz „mechanikája” idézte elő a vesztét, csupán nem sikerült elég nagy közönséget világszinten magához vonzania. A Coub bezárása azért is nagyon tanulságos történet, mert amit most a TikTok csinál, annak a nagy részét a Coub is tudta már évekkel ezelőtt.


Kezdetek

2012-ben indult el Oroszországban az orosz fejlesztésű videóportál Anton és Igor Gladkoborodov, illetve Mihail Tabunov fejlesztő által. A nevét az Eredet (Inception) című film főhősétől, Cobbtól vették. Egy évvel később két orosz kockázatitőke-befektető alap kisebbségi tulajdonrészért cserébe 1 millió dollárral szállt be a vállalkozásba, a célok között pedig egy amerikai iroda is szerepelt.


Leesés a kapaszkodóról

Sokáig úgy tűnt, hogy a Coub globális közösségi felületté válhat, hiszen a Vine körüli hisztéria majdnem akkora volt, mint most a TikTok esetében.

A Vine aztán 2017-ben váratlanul bezárult. Sajnos a népszerűsége okozta halálát, mert sokba került fenntartani a szolgáltatás technikai hátterét. A fizetős modell egyébként is a halálát jelentette volna és sajnos hirdetési felületként sem igazán tudták értékesíteni. Végül elfogyott a pénz és eladták a Twitternek, viszont nem tudta sikeressé tenni, ezért egyszerűen csak bezárták.

Ezt a lehetőséget nem tudta a Coub sehogy sem kihasználni. Ezzel szembe más feltörekvő oldalak, mint az Instagram vagy aMusic.ally (később TikTok), igen és szép lassan eltűnt mindegy remény, hogy a posztszovjet országokon kívül bárki használni szeretné.


Egy korszak vége

2020-ra elfogyott a fejlesztésre fordítható pénz, és a felületet teljesen átvette a befektetőjük, a Komitet nevű orosz cég. Ezek után megpróbálták eladni, mivel nem fért bele a cég fejlesztési stratégiájában, ez viszont látszólag nem sikerült.

Aztán nemrég a Coub honlapján jelentették be, hogy mindenki mentse le a coubjait, mert április 1-gyel bezár a felület. A legnagyobb nemzetközi mémadatbázis, a Know Your Meme is beszámolt a hírről és a mémkultúra undergroundjának nevezte a portált.

Források:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése