keresés

2022. május 16., hétfő

Közösségi médiák fénykorát éljük

 

Y2K22 BUG

A 2022-es év eljövetelével óriási hibát fedeztek fel a Microsoft levelezési rendszerében, az Exchange-ben. A leveleket hiába küldték el, azok nem kerültek kézbesítésre. Tehát a Microsoftnak a 2022-es év nem indult túl fényesen. A Microsoft vállalati levelezésért felelős rendszere, az Exchange ugyanis egy a dátummal összefüggő hiba miatt megadta magát és a kiküldött levelek nem kézbesültek, csak lebegtek a virtuális térben. Az Exchange rendszergazdái már elsején világszerte felfedezték, hogy az e-mailek nem kézbesülnek. A hiba az Exchange FIP-FS kártevővédelmi rendszerében rejlik, ami a 2022-es vagy az utáni dátumokat nem tudja helyesen kezelni. Ugyanis a motor megpróbál egy, az évszám utolsó két jegye, valamint a hónap és a nap, illetve négy további jegy összefűzéséből keletkezett számsort úgynevezett integer számmá alakítani - ez a számtípus ábrázolási tartománya legfeljebb csak a 21-gyel kezdődő jegyek tárolására alkalmas, a 22-esekére már nem. A gyors megoldást a kártevővédelem deaktiválása jelentette. Ám ez kétségkívül kockázatos lépés. A Microsoft azóta előállt egy végleges megoldással, ami működőképessé teszi a céges levelezést.


A Microsoft jelenleg 2043-ig oldotta meg a problémát, ez azonban hosszú távon nem jelent megoldást, ugyanis 2038-ban újra jelentkezhet hasonló probléma, ami a Unix típusú operációs rendszereket és a C-ben, illetve C++-ban fejlesztett programokat érintheti majd. 

YouTuberek

Ma már meglehet élni abból, hogy felvételeket készítünk magunkról és feltöltjük azokat a YouTube-ra. Pár éve ez még csak a külföldi szereplők, a közösségi média celebek mondhatták ezt el magukról, viszont ma már Magyarországon is egyre inkább növekszik a YouTube celebek száma. A YouTube a Z-generáció körében teljesen átvette a tévé nézés szerepét, ezért ez a legideálisabb közösségi média a befutásra. Bár ott van az Instagram, Facebook vagy a Twitter is, de közel sem nézik ezeket a platformokat annyira a fiatalok mint a YouTube-ot. Aki híres a YouTube-on, az könnyen óriási követőtábort tud felállítani egy másik közösségi médiában, ám ez visszafelé nem megy ilyen gördülékenyen.  A videó tartalma lehet Room Tour, avagy szoba megmutatás, vicces képekre, videókra való reagálás, ez az úgynevezett reakcióvideó. Különféle ételeket kóstolnak és arról mondják el a véleményüket, esetleg pontozzák is azokat, előfordul hogy más nemzetek ételeit tesztelik. Vicceket mesélnek, vagy csak egyszerűen megmutatják egy átlagos napjukat: "Ilyen egy átlagos napom" címmel. De vannak a gyakorta változó Challange-ek azaz a kihívások is, mint például a citrom kihívás, az evős kihívás, vagy a 30 napos edzős kihívás.

A YouTube életében most következik még csak az igazi robbanás. A következő években a piac egyre csak bővülni, nőni fog, főleg itthon. A Star Network szerint Magyarország 100-200 profi, nagyobb (több százezres) követőtáborral rendelkező YouTubert tud kiemelni, akik meg tudnak majd élni a videózásból. 
 
 
 Snapchat
 
Evan Spiegel két ügyvéd gyermekeként nőtt fel Pacific Palisadesben. A Stanfordra járt, ahol ipari formatervezést tanult. Itt barátkoztak össze a későbbi Snapchat alapító társaival: Bobby Murphyvel és Reggie Brownnal. A Snapchat előde az úgynevezett Picaboo nevű iphone-app volt, amivel képeket lehetett küldeni és azok pár másodperc múlva törlődtek. Spiegel volt az ötletgazda, aki kitalálta, Murphy és Brown pedig leprogramozta. A snapchat a többi csetprogram közül azzal emelkedett ki, hogy az elküldött üzenetek, képek autómatikusan törlődnek. Ezzel a funkcióval platformot adott a szexcsetelésnek is. Az alkalmazás 2011 nyarán jelent meg. Ekkor még csak 127 regisztrált felhasználója volt. 2012-re már napi 100 ezer aktív használója volt. Ekkor elkezdett áramlani bele a pénz, értékessé vált. Spiegel elutasította a felvásárlási ajánlatokat, köztük a Facebook 3 milliárd dollárját is, pont úgy mint ahogy Zuckerberg utasította el a megvásárolni próbálókat. A snapchat óriási tempóban terjedt és 2012 végén már androidon is elérhetővé vált. Az amerikai tinik több mint 80%-a aktív snapchat használó. A facebook ugyanebben a korcsoportban viszont csak 52%-ot tud felmutatni. Ám a cég sajnos veszteséges. 2015-re 373 millió mínuszba jártak, 2016-ra pedig 515millió mínuszba. Fel kellett turbózniuk a bevételeket, ami sikerült is, hiszen egy év alatt 7x-re növekedett a bevétel. 
 
A Snapchat nevű közösségi média mobilalkalmazást napjainkban mintegy 203 millió ember használja. USA-ban a 18-24 korosztályban a Snapchat a legnépszerűbb közösségi platform. A legutolsó évek adatai szerint az a Snap növekedése megállt. 
 
Az iPod gyártás véget ért

 

Az Apple iPod zenelejátszó sikerkorszaka 21 évig tartott, ami idén zárul le, mert a cég bejelentette, hogy befejezi a gyártásukat. 2001. október 23-án került piacra az első darab, amit maga a tulajdonos, Steve Jobs mutatott be. Az első szlogen az iPod-hoz így szólt: "Ezer dal a zsebedben" mivel az első készülék 1000 dalt tudott tárolni. De mi is az az iPod? Zenei számok és videók lejátszására alkalmas hordozható készülék, amelyet az Apple tervezett és hozott létre. Az iPod közel sem az első zenelejátszó volt, de akkora brand ereje volt az Apple-nek, hogy innentől kezdve terjedtek el ezek a különféle MP3 lejátszók. Az Apple iPod úttörő szerepet töltött be az online zenehallgatásban. Hamarosan olyan nagyon elterjedt, és szerethetővé vált, hogy az emberek enélkül lehetetlennek tartották elképzelni a mindennapi életet. Az autógyártók közül elsőként a BMW találta ki, hogy be kéne aplikáni az autóba is ezeket a zenelejátszókat. Ezután követte a BMW példáját a többi nagy cég. Az iPod virágkorát körülbelül 2003-tól élte, a zenekultúra szerves részévé vált. Speciális kiadások: 2004-ben kötött szerződést a U2 a vállalattal, hogy saját speciális iPodot indítson el. A következő limitált kiadás 2008-ban jött a Beatlestől, amikor a zenekar teljes kollekciójával feltöltött iPodot adtak ki. Ez jelentősen drágább volt egy sima készüléknél. A készülék árán felül további 800 dollárt (majdnem 300 000 magyar forint) kellett fizetni a dalokért. 

2007-ben elkészült az első iPhone. Ettől kezdve már sejteni lehetett, hogy ezzel elkezdődik az iPod lassú haláltusája. Az iPhone bekebelezte, teljesen felfalta az iPodot, hiszen amit korábban az iPod tudott azt az iPhone is tudta, sőt bőven túl is szárnyalta. Ám az Apple ekkor még nem rettent vissza. Kiadtak egy új modellt, az iPod Touchot, ami az utolsó modell, amit ma is venni lehet amíg persze a készlet tart.

Források:
 

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése