keresés

2022. május 10., kedd

Életünk átalakítója: a mesterséges intelligencia

A 21. századi társadalmat, kultúrát és embert gyökeresen átalakította az információs technológia. Ennek részét képezi a mesterséges intelligencia, amely a tudósok és az informatikusok legújabb találmánya. Kulcsfontosságú szerepet játszik az élet minden területén, mivel erős hatást gyakorol az emberiség gondolkodásmódjára, viselkedésére és magatartására. Ezen kívül a kommunikációs megnyilvánulásait, a szókincsét, a médiahasználati és fogyasztói szokásait, valamint a munkamódszerét is képes megváltoztatni.


Egyre több otthonba és munkahelyre beköltöztek a számítógépek, a notebookok, a tabletek és az okostelefonok. Megjelentek a közösségi oldalak, amelyek videókészítésre, megosztásra és -nézésre, valamint zenehallgatásra is alkalmasak. A mai világban már egyre nagyobb jelentőséggel bír a tartalomkeresés/böngészés, a metanyelv-használat, a kiterjesztett valóság, a munkafolyamatok irányítása és a robotika is.


A mesterséges intelligencia által születtek meg a sokszínű gondolati modellek. Ez alatt azt értjük, hogy az embereket a folyamatos innováció, a kreativitás és a rugalmasság jellemzi. Sokat fejlődött a problémamegoldó és a döntéshozó képességük. Gyorsabb és hatékonyabb lett a munkavégzés, amely a siker kulcsát jelenti. Ebből adódóan a társadalmi és a fenntarthatósági célok felé való haladást a mesterséges intelligencia teremti meg. A gépek pedig könnyen betaníthatók, és nagy segítséget nyújtanak az adatok elemzésében és feldolgozásában. Ennek eredményeként létrejött az emberek és a gépek közötti együttműködés. Ellenben, ha a munkavégzés mellett a döntéshozás is a gépekre hárul, akkor nagyobb eséllyel lehetnek az emberekből gépek.


A bővülő piacú telefonos vállalat: az Apple

A telefongyártó cégek közül az Apple már vezető szerepre tört a piackereskedést illetően. Az IT-vállalat elsődleges és legkeresettebb terméke az Iphone, amely iránt folyamatosan megnőtt a kereslet. 
Mostanában egyre inkább megugrik az iPhone 13-as széria és a Mac-ek értékesítésének a száma, valamint a szolgáltatások tekintetében is hasonló mértékű javulás tapasztalható. 

Említésre méltó, hogy az Apple már forgalomba hozta az AirTag nevű digitális készüléket. Ez a csodaeszköz figyelemmel kíséri az emberek szokásait, viselkedését és mozgását. Manapság a telefonos vállalat az egyének védekezési módszereinek a kialakításán fáradozik.

Óriási újdonság, hogy az iPhone-okból az ügyfelekkel lebonyolítandó tranzakciókra alkalmas bankkártyaolvasók lesznek. 

Azonban kellemetlen hír, hogy az összehajtható iPhone-ok csak megkésve kerülnek piaci forgalomba. Az Apple késlekedni fog a digitális azonosító bevezetésével is. 

Ugyanakkor megnyugtató, hogy a teljes képernyővel rendelkező összehajtható notebookok eladása már kísérleti stádiumban van. 

A vállalat a zenére szakosodott cégek felvásárlásával szélesítené az Apple Music nevű ingyenes zenekészítő szolgáltatásának a palettáját. 

Újabb fejlemény még, hogy mostanában az Apple a watchOS 8.4 segítségével frissítené az okosóráit. Az Apple Watch-ok viselésével edzésre buzdítaná a felhasználókat

A legizgalmasabb változást a magas teljesítménnyel bíró rendszerchippel felszerelendő első kiterjesztett valóság szemüveg jelenti. 

Működésbe lépne az Apple Carkey funkció, így a digitális slusszkulcsot is bevezetné a cég. 

Ezen kívül több mobil-, WLAN- és Bluetooth chipet kíván elkészíteni, amelyeket a saját birtokába venne

Az Apple fejlődését vizsgáló IT-szakértők azt remélik, hogy a vállalat az autóipar területén is átütő sikereket fog elérni. Az Apple befektetése egy önműködő autóra irányulna, amely előreláthatólag 2025-nél hamarabb nem fogja meghódítani a piacot. 

A szakértők úgy vélték, hogy a cég egy vásárlási tranzakciókat nyomon követő fizetős weboldal létrehozására törekszik. A Dél-Koreában működő telekommunikációs hatóság közölte a telefonos vállalat terveit, miszerint a dél-koreai lakosok az Apple Store-on belül több fizetős honlapot is szabadon használhatnak. Néhány Egyesült Államokbeli ügyész azt állította, hogy a versenyhelyzetet leküzdő Apple egyre több hasznot húz az Apple Store felállításából és az appterjesztésből. Így kijelenthető, hogy a sok profitot termelő telefonos vállalatra sikerekben gazdag jövő vár.


Példa az újításokat bevezető videólejátszó programokra      

A videókészítő és -megosztó platformok közül a YouTube az egyik olyan oldal, amely még jelenleg is óriási népszerűségnek örvend. A videólejátszó program életében lényeges változás fog bekövetkezni az idei évben: megújul a YouTube teljes képernyővel rendelkező mobilos platformja. Újabb funkciók fognak beépülni: a videók böngészése és közzététele mellett az érzelmek kinyilvánítására, valamint különböző feliratok hozzáadására is lehetőség nyílik. Ezek a fejlesztések egy felhasználóbarát felület létrejöttét célozzák, amely az egyszerűbb és rugalmasabb alkalmazáskezelésben, valamint a zökkenőmentesebb videónézésben fog megtestesülni.

A YouTube egy másik lényeges újdonsága abban rejlik, hogy a kezdőlapon található videók kattintás és hang nélkül is elindíthatók, valamint megnézhetők. A tartalmak közötti tetszőleges válogatás révén mellőzhetőek a kattintásvadász portálok.

Érdemes kiemelni azt is, hogy a YouTube-os videókhoz kapcsolódó kommentárok már időbélyegek használatával is megtekinthetők, illetve listázhatók a mobilos alkalmazásban.

Nem mellékes tény a YouTube és a TikTok közötti rivalizálás sem: a YouTube újabb funkciók átvételével kívánja utánozni a TikTokot, ami az élő videós közvetítésnél válik nyilvánvalóvá. Előreláthatólag a későbbiekben egy kis kör fog szerepelni a felhasználó profilképe mellett, alatta a Live felirat fog megjelenni a csatorna élő közvetítése esetén.

A YouTube meg kívánja akadályozni a hamis és álinformációkat tartalmazó videók terjesztését. A videómegosztó portál a koronavírust és az oltást vitató, valamint tagadó hírek közvetítése mellett döntött, végleg el is távolítaná őket.

Állítólag a videónézés korlátozott szabadságára való tekintettel más szigorú intézkedések is bevezetésre kerülnének. Lehetetlenné válna az imént említett videók gombnyomással, hivatkozással és linkek beágyazásával történő megosztása. A másik megoldást pedig egy adott videó hitelességére vonatkozó figyelemfelkeltő tájékoztatás létrehozása jelentené, amelynek kivédését egy reklámblokkoló tenné lehetővé.

A világszerte több helyen is tevékenykedő tényellenőrző csoportok a YouTube-ot az egyik olyan oldalnak állítják be, amely képes a hamis és az álinformációk komoly terjesztésére. Számos megtévesztő videóval és fotóval találkozhatunk az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban is. Már az esemény kezdeti időpontjában meg is jelentek a tényellenőrző platformokon. Az Urban Legends megerősítette azt, hogy a kép- és videó feltöltők meghamisították a felvételeket, így ezek erősen félrevezetőek. Ennek értelmében a rögzített dokumentumok ideje, helyszíne, valamint körülménye sem egyezik meg a valósággal.

Ilyen módon mutatják be például a panelházak felett található vadászrepülőket, valamint a Kijev szellemének elnevezett MiG-29-es ukrán pilótát is.

A YouTube feltételezhetően a Meta példáját fogja követni: gátat szab annak, hogy az orosz állam tulajdona alatt álló csatornák pénzkeresete hirdetésekből származzon. Ezek közé tartozik például az RT orosz adás is, amely az ukrán kormányzat határozatának az értelmében örökké elérhetetlenné válik Ukrajnában.


A chiphiány jelenléte és megszüntetése

Már az idei év eleje óta óriási méreteket ölt a chiphiány, amelyet a koronavírus-járvány idézett elő. Mindez a látványos termeléscsökkenésnek, valamint a gyárak és a beszállítói üzemek gyenge kapacitásának tudható be. Néhány vállalatvezető és miniszter még vitatja a válság gyors megszűnését. A többség szerint évekig kell várni az imént említett globális méretű probléma végleges megoldására.

Néhány konkrét jóslat született a chiphiány megszűnését illetően. Pat Gelsinger kijelentette, hogy a tavalyi évhez képest megugrott a chipek iránti kereslet. Ugyanakkor nem túl bizakodó, mivel szerinte még nem működik kellőképpen a leszállítás. Úgy gondolta, hogy mindenképpen be kell ruházni a gyárfejlesztésbe és növelni kell a termelésre vonatkozó teljesítményt. Ezen kívül új üzemek és munkahelyek létesítése is nélkülözhetetlen. Ellenben, a Roland Berger nevű vállalat a több évig tartó chiphiányra számított. Michael Alexander azt állította, hogy a kereslet és a kínálat között egyre nagyobb eltérés mutatkozik. Kétségét fejezte ki a krízishelyzet javulását illetően. Thomas Kirschtein szerint a chipdizájn-filozófia hosszú távú módosítására van szükség a félvezetőipar teljesítménybővítésének az érdekében.

A chiphiány kapcsolatba hozható az orosz-ukrán háborúval is. Az Rtl.hu közleménye szerint a Fehér Ház figyelmeztetést adott ki az amerikai chipgyártók részére az ukrajnai orosz invázió által előidézett fokozódó alapanyaghiánnyal kapcsolatosan. A nemzetbiztonsági tanács szóvivője úgy vélte, hogy a chipkészítő vállalatok számára lényeges feladat a más helyekről történő nyersanyagbeszerzés. Az idei év elején a félvezetőgyártóknak már sikerült gyarapítaniuk a neongáz készleteket, amelyeknek a költsége ismét emelkedhet.

A Cryoin Engineering nevű vállalat üzletfejlesztési menedzsere úgy ítélte meg, hogy újra meg tudják valósítani a neongázok szállítását március végéig. Alapanyaghiány esetén pedig az ukrán nyersolaj-előállítókat fogják felkeresni. Ezen kívül a neongáz export lebonyolításának a mikéntjét érintő aggodalmát fejezte ki a Wired-nek. Teljesen jogos a félelem, mivel az Ukrajnából menekülni kívánó lakosoknak köszönhetően túlzsúfoltak a határátkelők.

A korábban említett Apple nevű telefonos vállalat is megalkotta a legújabb chipjét, az M1 Ultrát. A cég állítása szerint a processzor nagyobb teljesítményt tud nyújtani versenytársaihoz képest. A chipet egy számítógépen ellenőrizték le. A teszt során kiderült, hogy a kapott eredmény nem tett eleget az Apple várakozásainak.
A BBC beszámolója szerint a vásárlások végén alkalmazható legkorszerűbb fizetési módszer a bőr alá tehető mikrochip. Ez azt jelenti, hogy a fizetéshez nincs szükség sem bankkártyára, sem mobiltelefonra. A HVG egyik írása arról számolt be, hogy az egyik férfi már alkalmazta is ezt az érintés nélküli fizetést a boltban.

A HVG egy másik cikkében az áll, hogy már az egészségügy területén is újabb chipekkel kísérleteznek az orvosok. Példaként az egyik lebénult beteg agyába egy chipet kellett ültetni, azért, hogy újra kommunikálni tudjon. Az implantáció megvalósításához egy olyan számítógépes programot alkalmaztak, amely megfigyelte és értelmezte a páciens agyi reakcióit.      



Az emberi munkafolyamatok helyettesítői az egészségügyben: a robotok

Várhatóan a jövőben egyre nagyobb teret hódítanak a robotok a különböző iparágakban, beleértve az orvostudományt is. A koronavírus-járványt követő években a vállalatok azt kívánják elérni, hogy növekedjen az innovatív technológiák iránti kereslet. Ezzel fokozni szeretnék saját termelékenységüket és versenyképességüket is.

A Leedsi Egyetem már új találmányt mutatott be, amely egy két milliméteres nagyságú robot. Ez az eszköz a tüdő 3D-s megfigyelésére alkalmas. Mágneses irányítással működik, amely a belső szerv megvizsgálandó részére terjed ki. A robottal mintavétel és rákkezelés is végezhető, mivel egészen mélyre is be tud hatolni. A szerkezet rugalmasabb és egyszerűbb feladatmegoldásra képes, mint bármely orvosi műszer. Viszont segítségével a röntgenvizsgálatok is elkerülhetők.
A hongkongi kutatók létrehoztak az emberi emésztőrendszer átkutatása céljából egy mágnessel irányítható, nyálkához hasonlító anyagot. A robotslájm segítségével elektródák kapcsolhatók össze, és egész kis tárgyak is elmozdíthatók. Ez a csodaeszköz is egy igazi tudományos áttörést jelent az egészségügy területén.    

A Johns Hopkins Egyetem tudósai kifejlesztették az egyik 2016-os modell korszerűbb verzióját, a Smart Tissue Autonomous Robot (Star) nevű eszközt. A robot jobb képalkotó funkcióval rendelkezik, így képes emberi beavatkozás nélkül eredményes állati bélműtétet végrehajtani. A The Guardian a fájdalommentes sebészeti eljárások felhasználásában látja a monoton és alapos munkát végző gép előnyét. A Science Robotics tudósai is a sikeres beavatkozásra helyezték a hangsúlyt. Axel Krieger azt állította, hogy ez az első robot által végzett önálló műtét. Ennek eredményeként már automatizálódott a sebészet egyik legkomolyabb munkaterülete.

A Massachusettsi Műszaki Egyetemen dolgozó mérnökök korszerű fejleménye egy távolról vezérelhető sebészrobot, amely életmentő műtétet képes végrehajtani stroke-betegeken. A mágneshez erősíthető robotkar el tudja távolítani a páciensek agyában lévő vérrögöt. Ennek a megoldásnak az az óriási előnye, hogy gyorsabb beavatkozás esetén kevésbé áll fenn a maradandó károsodás veszélye.

Az orvosi kezelések elvégzéséhez már interaktív kommunikációt folytató empatikus robotok is bevezetésre kerültek. Ezek a gépek emberi ölelést és vigaszt tudnak nyújtani a páciensek számára az intim kapcsolataik javítása végett. A Haptikus Empatikus Robotállat (Hera) az autista gyermekeket képes meggyógyítani. A Motivational Assistive Exercise Coach (Max) pedig a rehabilitációs intézményben tartózkodó egyénekkel kommunikál, de az idős korú sportoló emberek felépülését is segíti.     






Végszó: Elképzelhető-e a jövőnk a mesterséges intelligencia nélkül?

Meggyőződésem, hogy a jövőben is nagy szüksége lesz az emberiségnek a mesterséges intelligencia jelenlétére. Sokkal nagyobb, mint valaha. Az ismétlődő és nehezebben elvégezhető feladatokat érdemes és át is kell adni az új technológiai eszközök számára, ezzel elősegítve a munkavégzés gyorsaságát és hatékonyságát. Következésképpen a mesterséges intelligencia továbbra is a mindennapi élet elengedhetetlen része marad, és egyre több munkaterületen fogják alkalmazni. Elmondható, hogy az egész társadalom folyamatos átalakulás alatt áll. Vajon meddig válik hasznunkra a mesterséges intelligencia, és milyen előnyök fognak belőle származni? Itt a rejtélyes kérdés a következő évekre, ami megválaszolásra vár...



Felhasznált források:

Több adat helyett több álomra van szükségünk  (Berta Sándor, Forrás: SG.hu/IT-Tech, 2022.02.02. 10:41)

Újabb rekordnál a világ legértékesebb cége, az Apple (Koi Tamás, Forrás: HWSW, 2022.01.04. 11:16)

Soha nem termelt még annyi pénzt az Apple, mint előző év végén (Koi Tamás, Forrás: HWSW, 2022.01.28. 10:57)


Bankkártyaolvasót csinál az iPhone-okból az Apple (Koi Tamás, Forrás: HWSW, 2022.01.27. 12:01)

Felkavarná a port a notebookok piacán az Apple (Forrás: HVG/Tech, 2022.02.25. 14:03)

Apple: jövőre jön a digitális azonosító (Gyurkity Péter, Forrás: SG.hu/IT-Tech, 2021.11.26. 13:46)


Órák kérdése: váratlan frissítést adott ki az Apple (Forrás: HVG/Tech, 2022.02.05. 18:03)

Itt a február, mozogjon egy kicsit - kéri az Apple (Forrás: HVG/Tech, 2022.02.01. 10:03)

Meglepően erős lesz az Apple kiterjesztett valóság szemüvege (Berta Sándor, Forrás: SG.hu/IT-Tech, 2021.11.30. 8:53)

Minden autóhoz elérhető lesz az Apple digitális slusszkulcsa (Berta Sándor, Forrás: SG.hu/IT-Tech, 2022.01.25. 10:09)

Még több saját chipet akar fejleszteni az Apple (Berta Sándor, Forrás: SG.hu/IT-Tech, 2021.12.21. 9:41)

Legkorábban 2025-ben jöhet az Apple autója (Berta Sándor, Forrás: SG.hu/IT-Tech, 2021.11.24. 11:36)

Az Apple a külsős fizetési rendszerek után is begyűjti az Apple-adót (Harangi László, Forrás: IT Café, 2022.01.19. 12:44)

Az Apple más fizetési rendszereket is engedélyez Dél-Koreában (Harangi László, Forrás: IT Café, 2022.01.13. 13:50)

Elnyomja a versenyt az Apple az USA államai szerint (Harangi László, Forrás: IT Café, 2022.02.01. 12:32)

Megújul a YouTube (Forrás: HVG/Tech, 2022.02.07. 09:03)

Próbálja ki: már kattintás nélkül is lejátszhatók a videók a YouTube kezdőoldalán (Forrás: HVG/Tech, 2022.01.13. 11:33)

Használja a YouTube-ot? Nézzen rá, új szűrő jött a hozzászólásokhoz (Forrás: HVG/Tech, 2021.12.20. 13:28)

Újabb funkciót vesz át a YouTube a TikToktól, az élő videóknál lehet majd látni (Forrás: HVG/Tech, 2022.02.23. 09:33)

Radikális lépést fontolgat a YouTube (Forrás: HVG/Tech, 2022.02.18. 17:03)

Csírájában fojtaná el a YouTube a vitatott tartalmak megosztását (Berta Sándor, Forrás: SG.hu/IT-Tech, 2022.02.20. 10:49)

"Az egyik legnagyobb álhírterjesztő" - nekimentek a tényellenőrző csoportok a YouTube-nak (Forrás: HVG/Tech, 2022.01.12. 14:03)

Ezek a kamuvideók és -fotók terjednek az orosz-ukrán háborúról (Forrás: HVG/Tech, 2022.02.24. 20:04)

Kamuvideók terjednek Kijev szelleméről, a hős ukrán pilótáról (Spenger Dávid, Forrás: Index-Tech, 2022.03.01. 10:20)

A Meta után a YouTube sem hagyja, hogy hirdetésekből keressenek pénzt az orosz állami csatornák (Forrás: HVG/Tech, 2022.02.26. 21:12)

Évekig elhúzódhat a chiphiány (Berta Sándor, Forrás: SG.hu/IT-Tech, 2021.12.24. 1:27)

Még nagyobb chiphiány jöhet a háború miatt (Forrás: HVG/Tech, 2022.02.26. 21:15)

Az orosz háborúzás mellékhatása: még súlyosabb chiphiány várható (Forrás: HVG/Tech, 2022.03.07. 07:03)

Megmérték, mit tud valójában az Apple új csodachipje - íme az eredmény (Forrás: HVG/Tech, 2022.03.23. 12:03)

Mikrochipet ültetett a bőre alá egy férfi, így a kezével tud fizetni a boltban (Forrás: HVG/Tech, 2022.04.11. 18:51)

Egy chipet raktak a lebénult beteg agyába, aki ezután újra "beszélni" tudott (Forrás: HVG/Tech, 2022.03.24. 18:03)

Hamarosan mindent ellepnek a robotok - jósolja az egyik legnagyobb gyártó (Forrás: HVG/Tech, 2022.04.02. 12:03)

Mindössze 2 milliméteres ez a robot, a tüdő felfedezésére készítették (Forrás: HVG/Tech, 2022.03.30. 10:35)

Elkészült a robotslájm, és több értelme van, mint gondolná (Forrás: HVG/Tech, 2022.04.07. 10:03)

Önállóan végzett sikeres bélműtétet egy robot (Berta Sándor, Forrás: SG.hu/IT-Tech, 2022.01.30. 12:31)

Életmentő lehet a stroke-betegeknek az új amerikai sebészrobot (Forrás: HVG/Tech, 2022.04.14. 17:03)

A tapintás teszi sokkal emberibbé a robotokat (Berta Sándor, Forrás: SG.hu/IT-Tech, 2022.01.18. 9:27)



Képek:

1. kép forrása
2. kép forrása
3. kép forrása
4. kép forrása
5. kép forrása
6. kép forrása
7. kép forrása
8. kép forrása
9. kép forrása
10. kép forrása
11. kép forrása
12. kép forrása
13. kép forrása
14. kép forrása
15. kép forrása
16. kép forrása
17. kép forrása
18. kép forrása
19. kép forrása
20. kép forrása
21. kép forrása
22. kép forrása
23. kép forrása
24. kép forrása
25. kép forrása
26. kép forrása

   



       






  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése