keresés

2023. április 17., hétfő

A Google okosszemüvege másodszor is nyugdíjba megy

Március 15-én jelentették be, hogy nyugdíjba megy a Google Glass Enterprise, így elmondhatjuk, hogy a Google második próbálkozása sem jött be az okosszemüvegek piacán. Ám a történetnek még koránt sincs vége, és más cégek is dolgoznak új megoldásokon.

A kínai technológiai ipar hatása

Kína az elmúlt évtizedekben elég nagyot küzdött a gazdasági fejlettséget és innovációt tekintve, hogy felérjen a dobogó 2. fokára az USA mögé. Jelen korunkban  a két nagyhatalom között több iparági szálon zajlik egyfajta harc avagy verseny, a legmodernebb, legújabb, legfejlettebb és legtöbb tudást felénk visszanyújtó technológiákért. Ezek a technológiák előfordulhatnak akár  a telefon, az elektromos autó, vagy az űr iparban is. Számos kutató dolgozik egyik vagy másik országban azon, hogy bármiféle forradalmi újítást hozzon a világra, ami lehet hasznos vagy a földön élő emberek számára, vagy a saját országa felhasználására. Ebben az innovatív témában vizsgáljuk meg, hogy Kína milyen új technológiai fejlesztésekben érte el a célját főként, amivel felzárkózott az USA mögé.

Új funkciók érkeznek a YouTube prémiumra

   2021-ben a YouTube-nak 2,5 milliárd aktivitást mutató felhasználója volt, akik közül 50 millióan rendelkeztek előfizetéssel. 2022-es nyári adatok szerint ez a szám már, több mint 2,6 milliárd volt. Egy év alatt sikerült 30 millió előfizetőt szerezniük, így a YouTube Premium és a YouTube Music előfizetések száma elérte a 80 milliót. Az előfizetésekből lényegesen nagyobb bevétel származik, mint azokból akik reklámokkal használják YouTube-ot, ezért a cég  az eddigi hirdetésmentes videónézés mellett más extrákkal egészíti ki szolgáltatását.

2023. április 16., vasárnap

Elon Musk tervei és hatásuk a világra 🚗 /📱

Először is fontos, hogy megértsük, ki is az az Elon Musk, és miért képviseli olyan erőteljesen mind azt amit eddig feltalált, és felfog találni avagy megvásárolt, és megfog vásárolni. Egy személy, aki feltudott ülni a világ trónjára, akinek egyetlen egy mondata vagy tette, sok mindenen tud változtatni. Ő az akinek akad jelenleg kihívója a trónért folyó "harcban". A dél-afrikai származású 51 éves Musk  nevéhez számos cég illetve program köthető, pl: a Tesla Inc, a SpaceX, a Twitter, inc stb. Most a 2023-ban felvetődött különböző ötleteit és cselekedeteit fogjuk szemügyre venni, és áttekinteni, hogy ezeknek milyen hatásuk van a  világra.

Kína és a személyiségi jogok


„A személyiségi jogok sérelmét jelenti különösen az élet, a testi épség és az egészség megsértése; a személyes szabadság, a magánélet, a magánlakás megsértése; a személy hátrányos megkülönböztetése; a becsület és a jóhírnév megsértése; a magántitokhoz és a személyes adatok védelméhez való jog megsértése; a névviseléshez való jog megsértése; a képmáshoz és a hangfelvételhez való jog megsértése.” 

2023. április 15., szombat

Az orosz információkorlátozás blokkolása

Egy évvel ezelőtt bevonult az orosz hadsereg Ukrajnába, és a háború óta egyre több weboldalt blokkol az orosz kormány. Lev Gersenzon a Yandex News hírportál egykori főnöke elmenekült Oroszországból Németországba a krími háború után. Ősztől Putyin mozgósítja a népét a háborúba, és azóta több százezer ember hagyja el Oroszországot.

2023. április 13., csütörtök

Az orosz internetes megfigyelés

 Oroszországban központi szerepet játszik a Roskomnadzor nevű orosz ügynökség, ami leellenőrzi az orosz weboldalakat. Ez egy blokklistát vezet, ami több mint 1,2 millió URL-t ellenőrzött le, és számos cenzori hivatal alá rendelte a cégeket úgy, mint a Facebookot, az Instagramot, a TikTokot, a Twittert, a Google keresőt, a YouTubeot és a Pinterestet. Az ügynökség azért lett létrehozva, hogy ellenőrizzék a széleskörű médiaáramlást, a telekommunikációt és az információs technológiát.

2023. április 12., szerda

A facebook avagy a láthatatlan tükör, mely bepillantást enged más emberek életébe

Ki ne használta volna már a Facebook szociális felületét, tehetjük fel jogosan a kérdést. Annak ellenére, hogy több milliárdos felhasználó közönséggel rendelkezik, nem sokan vannak tisztában az oldalon leselkedő veszélyekkel kapcsolatosan. Kifejezetten azokra a veszélyforrásokra lehet gondolni, amelyek a személyes életünkre is nagy kihatással és következményekkel lehetnek. Mint minden internetes felületen, itt is fontos mérlegelni, hogy mégis mit érdemes magunkról megosztani a nagyvilág felé illetve, hogy milyen tartalmakkal lépünk mi interakcióba, mert annak is következményei lehetnek.

2023. április 11., kedd

Az EU-s lobbizás Pandóra szelencéje: a GDPR

Fotók forrása: Guillaume Périgois (Unsplash)
és Pete Linforth (Pixabay)
A 2016-os GDPR rendelet az Európai Unió történetében az egyik legjelentősebb és leglobbizottabb rendelete, amely az uniós polgárok személyes adatainak védelmét szolgálja. A 2012-ben benyújtott javaslat négyéves átfutása nem is annyira hosszú idő, viszont eredményeképpen jelentősen megnőtt a globális tech-cégek lobbiereje. Az Európai Bizottság idén februárban nyújtott be egy újabb javaslati igényt a szabályok további részletezésére és pontosítására, ami várhatóan megint felizzítja a lobbitevékenységeket Brüsszelben. A különbség most az, hogy az Unió különböző országainak végrehajtó szervei már egy 7 éves tapasztalattal állnak be ebbe a folyamatba, és a nem-kormányzati szervezetek (NGO) sokasága is felkészültebb.

Már az online TV is drága-lemondjuk az előfizetést vagy haljunk éhen?

A mostani árak mellet talán már nem meglepő, hogy a Netflix, a Disney+ vagy épp az Apple TV+ díja is megemelkedett, de spórolhatunk is rajta. A PC World a The Verge cikke alapján megjósolta, mennyivel nőhetnek a streaming szolgáltatók árai. Boldogabbak biztos nem lettünk: a Netflix és az Apple 2-2 dollárt(770 forint), míg a Disney+ 3 dollárt(kb. 1200 Ft) emelt a havidíjon külföldön, 2022-ben. Ez eddig olyan országokban történt meg, ahol már javarészt mindegyik globális streaming szolgáltató elérhető, így ott megindulhatott a streaming platformok közötti árverseny. Lassan ez hozzánk is elér, és az áremelés sem késik olyan sokáig, de közel sem lesz akkora ez a dolog, mint tőlünk nyugatabbra, mert a magyar streaming-felhasználók zsebe vékonyabb, mint pl. a skandinávoké. Most gondoljunk bele: a 3 dolláros emeléssel a Disney előfizetés másfélszeresére nőne, amit a hazai piac meg a magyar emberek nem vennék olyan jó néven.

Mukbang - Ízlések és pofonok, avagy lehet-e étvágygerjesztően csámcsogni?

Az étkezés mások előtt már eleve egy elég vízválasztó kérdés. Vannak, akik nem zavartatják magukat, ha mások nézik őket evés közben, míg vannak, akik kifejezetten kényelmetlenül érzik magukat emiatt. Abban viszont egyetérthet mind a két tábor, hogy az evés annyira szerves részét képezi a mindennapjainknak, hogy sokszor már inkább csak muszájból tesszük, nem élvezetből. Egyfajta "enni kell, élni muszáj" alapon. Szóval semmi különleges nincs abban, ha valaki táplálkozik akár az élvezetért, akár szükségletből, ugye?

Hát, legalábbis valahogy így állt a helyzet majd egy évtizeddel ezelőttig, amikoris egy YouTube-csatorna, név szerint a Fine Brothers Entertainment csatorna fel nem töltött egy videót, melyen híres youtuberek koreai evős videókra reagálnak. Szerintem ők se igazán számítottak rá, de elindítottak egy olyan hullámot, ami még a mai napig is tart. Ezek pedig a mukbang videók voltak.

2023. április 10., hétfő

Holnapra kulcsszó-kutatássá silányul az alkalmazott művészet?

A mesterséges intelligenciák gombamód szaporodnak. Az egyes programok fejlődését a tömeges felhasználói lelkesedés exponenciálissá teszi. Nem sok szellemi munkakör maradt, amelyet (még) nem fenyegeti a mesterséges intelligenciák valamely formája. Elsőre azt gondolhatnánk, az emberi képzelőerőt és fantáziát igénylő területeken dolgozva nem kell tartani a művi konkurenciától, az elmúlt időszak tapasztalatai eloszlatják ezt a képzetet. 

2023. április 9., vasárnap

A woke, az AI és a Techcégek Politikája

A Chatgpt körül valóságos verseny alakult ki a nagyobb techcégek között, hogy ki lesz képes előbb hasonló alternatívát kínálni rá, látva annak átütő sikerét. Ez nem mentes azonban a politikától sem néha. Elon Musk, az OpenAi egykori alapítója saját fejlesztést tervez indítana, Babuschkin a DeepMind korábbi kutatójával közösen, s egyúttal politikai állásfoglalást is tesz ezzel, reflektálva a jelenleg zajló mainstream média irányvonalakra. 

Még jobb, még gyorsabb chipek - még többért

Vajon meg lehet oldani mindent a mesterséges intelligencia segítségével? Vagy az lenne a legjobb, ha lelassítanánk e téren a fejlesztésekkel? Ugyan ma már egyre többen teszik le a voksot az utóbbi mellett, a chipgyártók nem feltétlen vannak ezen a véleményen.

Olybá tűnik manapság, hogy az AI-technológia már majdnem minden szektort elért - és egyre csak fejlődik. A fejlődések azonban a chipgyártás terén egyre lassulnak, erre jelenthetne megoldást az AI-technológia még nagyobb mértékben való használata, melynek tervezetét a NVIDIA (számítástechnikai vállalat) hozta nyilvánosságra nem olyan  rég. 

2023. április 8., szombat

"Minden rendben van!" - A kutyás mém születésnapját ünnepli

Mára már a legtöbb ember ismeretes az interneten keringő mémek fogalmával, ha nem is mindenki, de a fiatalabb generáció biztosan. A mémkultúra ma már fontos részét teszi ki a közösségi médiának, rengeteg facebook, instagramm és reddit csoport létezik, kizárólagosan mémeknek dedikálva az oldalukat. Azonban a mémek ritkán bírják ki az idő próbáját, gyakran hirtelen bukkannak fel, majd hónapok, hetek, napok mulva el is tünnek. Ezzel ellenben a "This is fine" ("Minden rendben van!") mém - amelyiken a kutya lángokkal van körülvéve, és ennek ellenére teázik (talán kávézik?), még mindig releváns. A ma már 10 éves mém indulása óta nagy kedvenc, és mostanára sem kopott ki a mémkultúra köreiből.

2023. április 7., péntek

Mit tehet a szülő? - tudatos technikai használatra nevelés

Napjainkban a gyereknevelés nagy kihívásokkal jár. Az utóbbi évtizedekben a világ teljesen megváltozott – jó és rossz irányba is. Több lehetőség áll előttünk az élet számos területén, de ezek újabb kérdéseket vetnek fel, melyekre még nincs bevált módszer. Ilyen például a gyerekek korlátozása technikai eszközöket illetően.

Elképesztő látni, hogy már az egészen apró gyerekek is milyen hamar képesek használni a különböző elektronikai eszközöket (előfordul, hogy jobban, mint egyes felnőttek). Mondhatnánk, hogy milyen jó, hogy már ilyen kiskorban megtanulhatják ezek használatát, mert így tudatosan tanulhatnak egyre többet. Először csak a játékok és mesék elérését sajátítják el, majd, később komolyabban használhatják az így elért információkat a tanulmányaikban is hiszen mondhatni „már az anyatejjel kapták ezt a tudást”. Az viszont, hogy mit és mennyit néznek a fiatalok aggodalommal tölti el a szülőket. A szakértők három fontos lépésre ösztönzik a szülőket.

2023. április 4., kedd

Szolgáltatók, gyártók, adatkezelési visszásságok, kémprogramok - HUAWEI ügy, Kína szankcionálása


Mennyi minden ellentétet szülhet két különböző kultúrájú és identitású ország egymás között. Nem feltétlenül kell egyből a konfrontációra törekedni, viszont ebben az esettben az Amerikai Egyesült Államok "egyeduralkodó" identitásai (170 év) , mind a Republikánus, és a Demokrata oldal egyaránt az elmúlt években és az évtizedekben törekedett a Kínai Népköztársasággal és a regnáló Kínai kormánnyal a kultúrált diplomáciai és a közös gazdasági kapcsolatokra, de az ellentétekből fakadóan ez nem mindig volt a csúcspontján. 
 

Mesterségesen generált képek szerzői jogi mizériája

Midjourney, DALL-E 2, Stable Diffusion - generatív AI-modellek, amelyek egy hatalmas adathalmazból utasítások alapján valami addig nem létező képet alkotnak. Jó szórakozás azoknak, akik csak álmodhatnak a művészi vénáról, de komoly aggodalmakra is okot adhat. Lehet-e jogvédett egy így készült alkotás, és szerezhet-e szerzői jogot egy AI?

Háttéradatbázisok

Amikor letöltjük a Lensa app-ot, ami különféle stílusú profilképeket tud gyártani nekünk, vagy megnézzük, ahogy egy youtuber fél óráig eljátszadozik a DALL-E-vel, nem az lesz az első gondolatunk: vajon kinek a munkáját használjuk ki éppen? Pedig igazán fontos kérdés ez az elmúlt hónapokban. Ezek az AI-modellek mind már létező digitális képek tömegéből tanulnak. Előfordul, hogy a generált képeken még az eredeti művészek szignójának maradványát is megtaláljuk, és így is pénzt kérnek értük - nyilván nem a művészek.

2023. április 3., hétfő

Ernie bot by Baidu

Mit is lehet tudni a kínai keresőóriás, a Baidu által kiadott csevegőbotról? Lenti cikkemben erre keresem a választ.

Egyelőre meghívásos alapon, API-n keresztül lehet igénybe venni a szolgáltatást, arra vonatkozó közleményt azonban még nem adtak ki, hogy mikor teszik a szélesebb közönség számára is elérhetővé.

Mintegy 30.000 felhasználó jelentkezett tesztelésre a bevezetés követően, de a befektetőket nem győzte meg ez a szám, a nap végére mintegy 6,36 %-ot zuhant a Baidu részvényeinek értéke a hongkongi tőzsdepiacon. 

2023. április 2., vasárnap

ChatGPT - az új sikerlistás szerző?

Február közepéig több, mint 200 e-könyv volt az Amazon Kindle áruházában, amelyeken a ChatGPT szerzőként vagy társszerzőként szerepelt. 

A bölcs kis mókus, mint oktatókönyv?

Hatalmas számban találunk köztük illusztrált gyerekkönyveket, mint például  A bölcs kis mókus, melyet szerzőként Brett Schickler jegyez. A szerző New York államban dolgozó eladó, aki soha nem gondolta, hogy valaha könyvet fog publikálni, csak álmodozott róla. Saját bevallása szerint az egyszerű felszólításokból szövegblokkokat generáló mesterséges intelligencia-szoftver segítségével néhány óra alatt alkotta meg a 30 oldalt kitevő könyvét, melyet az Amazon.com webáruházban januárban kínált eladásra. A könyvben Sammy, a mókus erdei barátaitól tanul arról, hogy hogyan lehet pénzt megtakarítani, miután egy aranyérmét talál. Makk alakú malacperselyt készít, makk-kereskedelmi üzletbe fektet be és abban reménykedik, hogy később majd vásárolhat egy makkcsiszoló követ. A végkifejletben az erdő leggazdagabb mókusává válik, a barátai irigykednek rá és az erdő felvirágzik. E-book formátumban 2,99 dollárért, nyomtatott formátumban pedig 9,99 dollárért lehet megvásárolni.

Politikamentessé válhat a Facebook?

Az Európai Unio jövőre hatályba lépő politikai szabályozáson dolgozik, mely jelentősen befolyásolná a Meta politikai hirdetéseit. Zuckerberg és a Meta nem kockáztat, hiszen már megütötte a bokáját az amerikai elnökválasztás ügyében.

2023. március 30., csütörtök

Jó hír a komoly zene szerelmeseinek

A közelmúltban jelent meg a hír az Apple legújabb fejlesztéséről, az Apple Music Classical alkalmazásról, amely kifejezetten a klasszikus zene rajongóinak készült. Az alkalmazás egyedi felülettel és speciális funkciókkal rendelkezik, amelyek segítségével a felhasználók könnyen megtalálhatják kedvenc klasszikus műveiket, akár karmester, zenész, mű vagy akár katalógusszám alapján is.

A Primephonic felvásárlása

Az Apple már korábban, 2021 augusztusában felvásárolta a népszerű komolyzenei streaming-szolgáltatást, a Primephonic-ot, hogy bővítse a komolyzenei kínálatát és új alkalmazást készítsen az Apple Music felhasználói számára. Az Apple Music Classical a Primephonic szolgáltatás alapján készült, és célja a klasszikus zene összetett metaadatainak támogatása és a könnyebb keresési lehetőségek biztosítása.

2023. március 29., szerda

Hírnévhajhászás, avagy a 21. századi online celebek

A modern világ hírcsatornáin keresztül ma már ki ne hallott volna a nagy befolyással rendelkező hírességekről? Szerethetjük vagy utálhatjuk őket, de a legtöbb ember valamilyen úton-módon szeret a hírességekkel kapcsolatos tartalmakat fogyasztani, főleg az interneten keresztül legyen az negatív vagy pozitív hír. Az online tartalomgyártók vagy jobban ismert nevükön az influenszerek a hírességek online változatainak tekinthetők, akik korai társaikhoz hasonlóan nagy befolyással és hírnévvel rendelkeznek.

2023. március 26., vasárnap

Egyre népszerűbb a reklámokkal dúsított Netflix csomag

A Netflix 2022 novemberében indította el a 6,99 dollárba kerülő, legolcsóbb előfizetői csomagját, ami ellenben reklámokat tartalmaz. A Basic, with ads (Alap, reklámokkal) nevű csomagban a 15-30 másodperces hírdetések a műsorok előtt, illetve közben jelennek meg. Habár eleinte úgy tűnt nem lesz népszerű az előfizetés, a közleménykből kiderült, hogy a vártnál jóval többen választották ezt az alternatívát.

2023. március 24., péntek

Leépítési hullámok a Metánál


A napokban röppent fel a hír, hogy a Facebook és az Instagram anyavállalata a Meta második hullámban csökkenti dolgozói létszámát több ezer fővel. A leépítési hullám az elkövetkező hónapokban fog megvalósulni. A tömeges leépítési hullámról már februárban felröppent a pletyka, akkor is több hírportál közölte a hírt. Több részlegen is megállt a munka, a menedzsment a helyzet tisztázása előtt
nem indított új projekteket, sok dolgozó érdemi munka nélkül töltötte a munkaidejét. A februári szóbeszéd bizonyult március 7-én jelentette be Mark Zuckerberg a Meta cég alapítója és vezérigazgatója az alacsony prioritású projektek leállítását és a 10000 dolgozó elbocsájtását.

2023. március 22., szerda

Deepfake pornó - bárkivel megtörténhet

Január végén kavart nagy port egy incidens a közösségi médián, amely ismét felszínre hozta a több éve tartó diszkurzust a deepfake tartalom problémáiról. Az említett esetben egy népszerű Twitch streamerről -Brandon "Atrioc" Ewingről- derült ki, hogy deepfake eljárással készült pornográf tartalmat vásárolt a platform más női streamereiről: a saját kollégáiról, barátairól. Ha ez nem lenne elég, a helyzetet tovább rontotta az is, hogy sikerült több ezer ember előtt felfednie a videók létezését- Ewingnek csak Twitchen több, mint 300,000 követője van. Csupán pár órába telt, hogy a nézők elterjesszék az oldalról készült képernyőképeket, majd magukat a videókat is. Ewing meggyújtott egy gyufát és azzal a tűz vadul terjedt tovább.

2023. március 21., kedd

Fiatal Kislányok az Iskolapadban.mov

    Felcsillant a szemem a cikk címén, pornó és alsó tagozat.  Aztán rájöttem hogy Magyarországról van szó, ahol a szülők és iskolák feltűnően rossz szexuális felvilágosítását szinte mindig felhozom ha az oktatásról és gyerek nevelésről van szó.  Szinte semelyik része a cikknek nem sokkolt le, de még meg se lepett. 

SkyShowtime: mire jó ez, és kinek?

A legújabb streamingszolgáltató, mely Magyarországon 2023.02.14-én indult, míg több európai országban 2022 közepén jelent meg, mint legújabb online TV-platform. Elméletileg a Paramount, a Sky, a Showtime, a Universal, a Nickelodeon és még megannyi más szórakoztatóipari cég tartalmait veszi egy kalap alá, de a gyakorlatban ennél kevesebbet ér, és ebből a kevésből is csak kb. 10% az, amit teljesíteni tud, legfőképpen bénán, pöttömnyi tartalommal és idegesítő hibákkal megspékelve. 

Az Álhírek Hordozói

 Az online térben történő vélemény formálás, egy narratíva felépítése valamint a közvélemény célzott irányítására törekvő, egyik alapeszközként szolgálnak a trollok. Az álhírek ezen terjesztése nem új jelenség, már 2016-ban az amerikai elnök választáson is jelentést adtak ki róla a NATO kiberbiztonság szakértői, de azt megelőzően is felismerték a jelenséget. Egy korábbi kutatás szerint 65 vizsgált országból harmincban működött fizetett trollhadsereg. A nagy nyelvi modellek körül, illetve azok potenciális felhasználásáról kialakult sajtó viharban most fénypontba került az ezt a területet érintő hosszútávú lehetséges hatásuk.

A szerző neve: chatbot

Minimális munka, maximális haszon - így is összefoglalhatjuk az utóbbi idő AI őrületét. Ennek az elég általánosnak mondható vágyálomnak a könyvkiadásban az Amazon és hasonló oldalak biztosítanak tökéletes platformot. Az új technológia jogi szabályozása még igencsak várat magára, így ez is egy olyan sötét folttá válhat a szerzői jogi kérdéskörben, ami sok embernek vagy meggazdagodást, vagy munkanélküliséget fog okozni.