Az influenszer kultúra jelene
Budapest belvárosában egy TikTok influenszer és társa ezreseket szórt szét, hollywoodi filmekbe illőlelkesedéssel, amikre több száz fiatal gyűlt össze és lökdösték egymást a pénzért az önlealacsonyító jelenetben. Egy másik helyszínen pedig egy streamer páros adta ki limitált szériás pólóját, amit egy korábban megrendezett emberrablással hypeoltak fel. Vajon mitől lehet ekkora befolyása pár tininek vagy fiatal felnőttnek, akiknek csupán annyi van a tarsojukban, hogy egy éppen futó kamera előtt produkálják magukat? A már-már pszichothrillerbe illő történések bár kellemetlennek hatnak, sajnálatos módon egyáltalán nem meglepőek. Jómagam is már évekkel ezelőtt észrevettem, pedig nem vagyok semmiféle emberfeletti képességekkel megálldott elemző, hogy bizony a nagyvilágban (Amerika, Dél-Kórea...) elterjedő trendek, részben az információ korával együtt járó egybenyitottság miatt, de biztosan elérik kis hazánkat is és sajátos formában materializálódva hagyhatják rajta bélyegüket az éppen aktív korosztályok elméjén.
Hamár az eredetiség szóba került
Természetesen a jelenségek és történések, amik jelenleg megbolygatják békés magyar hétköznapjainkat nem példanélküliek és a legkevésbé sem mondhatóak eredetinek. Az internet világában sok az eredeti ötlet, ami az eddigieknél sokkal gyorsabban, szinte azonnal eljut a kitalálótól a megtalálóig, azonban ez magával vonja azt is, hogy minden eddiginél gyorsabban bukkannak fel a másolók és utánzók is, akik minden erőfeszítés és sajátos csavar nélkül próbálnak valakinek egy jó vagy érdekes ötletéből hasznot húzni.
Olyan világ jön...
Még sohasem éreztem ennyire beteljesültnek Márai Sándor versét, de attól tartok a következő évek rá fognak cáfolni erre. Nem mindegy, hogy egy korszakban kik a hangadók és mi miatt lesznak népszerűek vagy híresek. Persze minden korban vannak akik a "trendi" ellen mennek, ezzel is saját egójukat símogatva, hogy mennyire különlegesek, de mostani generációk influenszereit egy olyan jelenségként látom, ami már annyira mű, hogy nincsen már benne semmi szerethető.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése