keresés

2024. április 2., kedd

100 milliárd dolláros szuperszámítógépet épít a Microsoft és az OpenAI

A napokban kiszivárgott információk szerint a Microsoft és az OpenAI egy ötlépéses projekten dolgoznak közösen, amely magába foglalja egy hatalmas adatközpont kialakítását, valamint a "Csillagkapu" (Stargate) nevet viselő szuperszámítógép üzembe helyezését. Ez az új, az eddigieknél százszor többe kerülő adatközpont otthont adna mesterséges intelligencia chipek millióinak, ezzel megteremtve az ideális környezetet az újgenerációs mesterséges intelligencia szoftverek fejlesztéséhez és működtetéséhez. 

A Microsoft és az OpenAI korábbi együttműködései

A két cég 2019-ben fogott össze először, partnerségük középpontjában mindig is a mesterséges intelligencia állt. Első együttműködésük az Azure AI fejlesztése volt. Ebben a szerződésben az OpenAI kijelentette, hogy a szolgáltatásait portolni fogja az Azure-ra, valamint, hogy a Microsoft ezentúl "preferált partnerük" lesz az új MI technológiák piacravitelében, a Microsoft pedig az OpenAI kizárólagos felhőalapú számítástechnikai szolgáltatójává vált. A Microsoft, a startup projektjeinek finanszírozásáért cserébe integrálhatja ezeket a technológiákat a termékeibe; 2020-ban az OpenAI beleegyezett a GPT-3 technológia exklúzív licenszelésébe a Microsoft számára. 2023 elején kiterjesztették kollaborációjukat, amellyel még több technológiát integrálhatnak még több Microsoft termékbe, ezzel tovább növelve esélyeiket a versenypiacon.

A "Csillagkapu" projekt

Friss sajtóértesülések szerint a Microsoft és az OpenAI együttműködései egy ötlépéses projekt részei, melynek végső, ötödik állomása a Stargate (azaz "Csillagkapu") nevet viselő szuperszámítógép üzembe helyezése lesz. A projekt célja egy olyan szuperszámítógép-rendszer kialakítása, amelyben az újgenerációs MI technológiákat tudják létrehozni és fejleszteni. Bár konkrét, hivatalos információink még nincsenek az érintett cégektől közvetlenül, úgy néz ki, hogy már dolgoznak a megvalósításhoz szükséges adatközpont-terveken, bár az egyelőre még nem tiszta, hogy egyetlen nagy, vagy több, kisebb adatközpontot fognak-e építeni a Stargate-hez. A rendkívül költséges, több, mint 100 milliárd dollárba kerülő projekt költségei azzal magyarázhatók, hogy egy ilyen szuperszámítógép működtetéséhez, valamint ennyi MI technológia fejlesztéséhez és működtetéséhez rengeteg adatra, valamint új és borsos árú technológiákra van szükség. Egy ekkora adatközpontnak több százezer gyorsítókártyára is szüksége lehet, amelynek darabját jelenleg körülbelül negyvenezer dollárért árulja az NVIDIA, bár az sem elképzelhetetlen, hogy a Microsoft saját hardvertechnológiával áll majd elő a Stargate megvalósításához.

Ha a projektet engedélyezik, már 2026-ban megkezdődhet az adatközpont(ok) és a Stargate megépítése, a terv 2028-ban jutna el végleges állapotába és indulna el "élesben". Amennyiben ez a terv megvalósul, az a mesterséges intelligencia technológiájának új korszakát is jelentheti, és még soha nem látott ütemben felgyorsíthatja az MI fejlesztését. 

Forráscikk: Business Insider - Microsoft and OpenAI plan to build a $100 billion supercomputer to power artificial intelligence: report

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése