Új funkciót tesztel az Instagram, melynek elsődleges célja a kiskorúak megóvása a kéretlen meztelen fotóktól, de fontos szerepe lehet majd a zsarolások visszaszorításában is – derül ki a cég április 11-én megjelent közleményéből. A fejlesztés egy új kampány részeként valósul meg, mely az online szexuális zaklatás és zsarolás, az úgynevezett sextortion ellen veszi fel a küzdelmet. Elsőként néhány közép- és latin-amerikai országban lesz elérhető, ahol május elejétől tesztjelleggel vezetik be. Amennyiben beválik, számítani lehet a további kiterjesztésére.
Az üzenetben érkező meztelen képek minden esetben cenzúrázásra kerülnek, amennyiben a kiskorú felhasználó a címzett. A funkció nagykorúságuk eléréséig kikapcsolhatatlan lesz. A felnőttek eldönthetik, hogy élnek-e a lehetőséggel vagy sem, de a cég számukra is azt javasolja, hogy biztonságuk érdekében érdemes bekapcsolva tartani. A cenzúrázott kép figyelmeztetéssel együtt érkezik, a felhasználóknak pedig lehetőségük lesz dönteni, hogy megtekintik-e a fotót, vagy inkább jelentik és letiltják a személyt, aki küldte.
A meztelen képek feladói is kapnak figyelmeztetést, melyben felhívják figyelmüket arra, hogy elővigyázatosan járjanak el ezen felvételek megosztásakor. A képek elküldése bármikor visszavonható, de az Instagram nem garantálja, hogy addigra nem látta már őket a címzett.
A meztelen képek feladói is kapnak figyelmeztetést, melyben felhívják figyelmüket arra, hogy elővigyázatosan járjanak el ezen felvételek megosztásakor. A képek elküldése bármikor visszavonható, de az Instagram nem garantálja, hogy addigra nem látta már őket a címzett.
Mi a sextortion?
Szűkebb értelmezésben (az online térben) az olyan jellegű zsarolást jelenti, mely során az áldozatot a róla megszerzett szexuális tartalmú kép vagy más információ nyilvánosságra hozatalával fenyegetik. A legtöbb zsaroló pénzt követel, de gyakori az is, hogy még több képet vagy más szexuális tevékenységet várnak el a gyakran kiskorú felhasználóktól.
Az utóbbi időben a sextortion egy világméretű és igen veszélyes problémává nőtte ki magát. A közelmúltban több olyan eset is történt, ami a fiatal áldozatok életébe került. A legutóbbi ilyen, nagy port kavaró eset azé az ausztrál fiúé, akitől zaklatói meztelen képeket csaltak ki, majd 500 ausztrál dollárt (~120 ezer Ft) követeltek tőle, miközben azzal fenyegették, ha nem fizet, képeit megosztják. A kétségbeesett tinédzser öngyilkosságot követett el. A nyomozás során kiderült, a bűntett mögött két nigériai férfi áll, akiket azóta letartóztattak.
A Meta és a zaklatás elleni küzdelem
A cégóriást korábban számos bírálat érte, amiért közösségi oldalaik nem védték meg eléggé a fiatalokat a zaklatásoktól. Mark Zuckerberg, a Meta Platforms tulajdonosa és vezérigazgatója nemrég hivatalosan kért bocsánatot az áldozatok családjaitól az amerikai szenátus előtt. Bocsánatkérésében azt is meglemlítette, hogy nagy erőfeszítéssel fognak dolgozni azon, hogy a közösségi oldalak biztonságosabbak legyenek és a továbbiakban senki ne élje át azokat a traumákat, amiket a zaklatás okozott az érintett fiataloknak és családjaiknak.
Az utóbbi hónapokban számos olyan fejlesztés látott napvilágot, melyek kifejezetten a kiskorúak védelmét szolgálják. A januári intézkedések azt célozzák, hogy megóvják a tinédzsereket az idegenek kéretlen közeledésétől. Ennek keretein belül többek között bevezetésre került, hogy a kiskorú Instagram-felhasználók csak szülői engedéllyel állíthatják át profiljukat privátról nyilvánosra, illetve nem küldhetnek nekik privát üzenetet azok, akiket ők nem követnek vagy akik nem állnak velük kapcsolatban.
A mostani intézkedések során a meztelen képek cenzúrázása mellett a Meta tovább korlátozná a potenciális zsarolók kapcsolatba lépési lehetőségeit a kiskorúakkal. Üzenetküldéskor láthatatlan lesz a fiatalkorú címzettek listája és a keresőmezőben sem lesznek fellelhetők a profilnevek.
Azok a kiskorúak, akik mégis kapcsolatba tudtak lépni olyan személlyel, akikkel szemben már felmerült a visszaélés vagy zsarolás gyanúja, figyelmeztetésben részesülnek. Ennek során az oldal átirányítja őket egy, a sextortion megállítását célzó weboldalra, amely egy telefonszámot is közöl, ha bejelentést szeretnének tenni.
Forráscikk: Cenzúrázza az Instagram a privátban küldött meztelen fotókat – Telex, Nádor András, 2024.04.12.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése