keresés

2024. április 26., péntek

Innovatív megoldásaival tartja vezető pozícióját a Facebook


A Facebook, bár bőven nagykorúnak számít a közösségi oldalak piacán – hiszen sikertörténete húsz évvel ezelőtt kezdődött – töretlen népszerűségnek örvend a mai napig. A 2021-től Meta néven futó vállalat ma is gyakran áll az érdeklődés középpontjában, a nemrégiben kifejlesztett új videólejátszója, vagy éppen az adatkezeléssel kapcsolatos esetei kapcsán is felfigyelhettünk rá. Szolgáltatásaikat folyamatosan fejlesztik, a napokban például bejelentették, hogy Meta saját mesterséges intelligenciája beépítését tervezi közösségi oldalaiba.


Kis Facebook-történet

Mark Zuckerberg és alapítótársai 2004-ben hozták létre a TheFacebook nevű részvénytársaságot, ami „Facebook” néven vált ismertté, a népszerű közösségimédia-platform és a vállalat elnevezése is ez volt. Zuckerberg, aki a mai napig a vállalat többségi részvényese és elnök-vezérigazgatója, 2021 októberében a „Meta Platforms Inc.”, röviden: Meta névre keresztelte át a vállalatot, jövőbeli terveikre utalva, vagyis a metaverzum kiépítésére vonatkozó törekvéseire. Egy olyan bárki számára, bárhonnan elérhető és átjárható virtuális valóságot képzeltek el, ami egyesíti az összes digitális felületet (a közösségi médiától kezdve a munka világán át a kultúrafogyasztásig).

Hogy a nagyszabású tervek miként valósulnak meg, nem tudni, de ha hinni lehet a statisztikáknak, akkor a Facebook oldalt látogatottságban az egész internetet tekintve csak a YouTube és a Google keresője tudja megelőzni. A népszerűség definiálására alkalmas mérőszám a havi aktív felhasználók száma, azaz az adott közösségi oldalt legalább havonta meglátogatók számra. Ezt MAU-nak, vagy monthly active users-nek nevezik, az adatokat a Statista oldalán keresztül érhetjük el. A mérőszámok jól tükrözik, hogy a Facebook továbbra is fontos tényező a közösségi médiák piacán. Időnként feltűnik egy-egy új platform amit sokan kezdenek használni, pl. 2020-ban a TikTok, de tartós sikereket nem feltétlenül tudnak elérni.

Megújuló szolgáltatások

Ha a Facebook szeretné megtartani vezető szerepét a közösségi oldalak folyamatosan bővülő hálózatában, fontos, hogy innovatív megoldásokkal rukkoljon elő üzleti felhasználóinak és magánszemélyeknek egyaránt. Pozitív jellemzője, hogy szinte bármilyen típusú tartalommal jelentkezhetnek az üzleti élet szereplői, megkötések nélkül. A Facebook hirdetési rendszere sokféle lehetőséget tartogat, jól kiaknázható organikus eszközök a csoportok. A Messengeren a közelmúltban bevezetett újdonságokat is örömmel fogadták a felhasználók. Az egyik új funkció, hogy ezentúl HD minőségű képeket is lehet küldeni, a jobb képminőséget a képválasztó jobb felső sarkában lévő „HD” felirat segítségével tudjuk elérni. 

Ennek aktiválása esetén a képeket sokkal jobb minőségben tudjuk elküldeni, ami pozitív változás az eddigi, kifejezetten gyenge felbontáshoz képest. A csoportos beszélgetésekben közös albumokat is létre lehet hozni, melyekben a résztvevők fotókat és videókat egyaránt elhelyezhetnek. Ezáltal egyszerűbb lesz a médiatartalmak rendszerezése. A harmadik új funkció szintén sokaknak hasznos lehet, hiszen a Meta üzenetküldője, akár 100 MB méretű állományok – doc, pdf, xls és zip formátumú fájlok – megosztására is képes lehet a jövőben, így az e-maileknek is konkurenciát jelenthet.

A funkciók nagy része már régóta elérhető egyébként a Meta más platformjain, mint a WhatsApp és ez Instagram, a vállalat láthatóan egységesíteni szeretné a funkciókat mindhárom felületén. A Messengeren közelmúltban bevezetett végpontok közötti titkosítás például a WhatsApp-on már régóta működik

Friss hír a mesterséges intelligencia érkezése a Facebook, az Instagram, a Whatsapp és a Messenger csevegőfelületeibe, amely a tervek szerint a Facebook fő hírfolyamában is megjelenik majd. A hírek szerint megelégelte az OpenAI és a ChatGPT egyeduralmát Mark Zuckerberg, ezért úgy döntött a tavaly szeptemberben bemutatott saját fejlesztésű MI-asszisztensét az összes fő Meta-alkalmazásba beépíti Emellett az asszisztens egy külön oldalt is kap, bizonyos országok lakosai számára a meta.ai címen már el is érhető – Magyarországról azonban egyelőre még nem lehet felkeresni. A vállalat továbbfejlesztette nyílt forráskódú MI-modelljét is, amely már a Llama 3 néven szerepel. Jelenleg a Meta MI-asszisztense az egyetlen olyan chatbot, ami valós idejű keresési eredményeket képes szolgáltatni egyszerre több, névlegesen a Google és a Bing keresőmotorból is. Azt, hogy végül melyikre támaszkodik, azt maga az MI dönti majd el az alapján, hogy mely keresési találatokat gondolja relevánsabbnak. Emellett a képgeneráló mechanizmusokat is frissítették, a Llama 3 például már képes mozgóképeket, GIF-eket készíteni, ami azonban még lenyűgözőbb, az a valós idejű képgenerálás. A modell képes a képek generálására a másodperc tört része alatt, így a a fotó már aközben megszületik, miközben gépeljük az instrukciókat.

Szükségtelen információk a felhasználókról?

Azonban nemcsak fejlesztései kapcsán kerül terítékre a Facebook a sajtóban, gyakran cikkeznek jogsértő magatartásáról is. A céget az elmúlt években intenzíven ellenőrizték Európában. Tavaly az uniós szabályozó hatóságok rekordösszegű, 1,2 milliárd eurós bírságot szabtak ki a vállalatra, a GDPR szabályok megsértése miatt. ( A Facebook-felhasználók személyes adatait az Egyesült Államokban található szerverekre továbbították.) 2024- ben ismét adatvédelmi szabályok megsértése miatt számíthatnak jogi lépésekre. Az Európai Fogyasztóvédelmi Szervezet (BEUC) tagszervezeteinek közösen benyújtott panasza szerint ugyanis a Meta az indokolatlanul begyűjtött információk segítségével olyan adatokhoz jut felhasználóiról, amelyek akár szexuális irányultságukra, érzelmi állapotukra vagy éppen a függőségre való hajlamukra engednek következtetni. A fogyasztóvédelmi csoportok szerint ez a GDPR egyes részeit is sérti. Jogellenes gyakorlatnak nevezték a Meta megfigyelésen alapuló hirdetési rendszerét, amely a fogyasztók online követésével nagy mennyiségű személyes adatot gyűjt azért, hogy hirdetést kínáljon nekik. 

A Meta viszont azt állítja, hogy eleget tesznek a GDPR követelményeinek. 2019 óta átalakították az adatvédelmet, kiemelten figyelnek az emberek magánéletének védelmére. 2023. októbertől az uniós szabályozók szerint a Metának, hozzájárulást kell kérnie a felhasználóitól személyes adataik feldolgozásához. Ezt követően indított a cég egy olyan előfizetési szolgáltatást, amely 12,99 euró fejében lehetővé teszi európai felhasználóinak a Facebook és az Instagram reklámmentes változatainak használatát. További havi díjakat is terveznek bevezetni az olyan új fiókok után, amelyek ennek az ajánlatnak a keretében hoznak létre. A Meta szerint ez a lépés is a GDPR-nak való megfelelés jegyében született, a BEUC olvasatában azonban tisztességtelen és félrevezető választási lehetőség, az adatfeldolgozás pedig nem átlátható.

Felhasznált források: 
Hatalmas fejlesztések érkeznek a Facebookra és az Instagramra - Index, Tech-Tudomány, Gábor Zoltán, 2024.04.25.
Tiktok vs. Facebook: Ki áll jobban nyerésre? - Yellowbird.hu, Szabácsik Gergely, 2023.09.27.
A legnépszerűbb közösségi oldalak (Top 30) - Features.hu, Szűcs Máté, 2024.04.23.

Felhasznált képek:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése