keresés

2024. április 9., kedd

Mit tehetnek a szülők a szociális média korában?

A magyarok még európai összevetésben is kiemelkedően rá vannak kattanva a szociális médiára. Egy felmérés szerint Dánia után Magyarországon a legnagyobb a szociális média látogatottsága. Milyen hatással van ez a fiatalok generációjára? Mit tehetnek a szülők ebben a helyzetben? 


Hasonlatosságok a régebbi idők gyerekkoraihoz

Mindegy melyik generációról beszélünk a gyerekek, főleg a tinédzserek imádnak a barátaikkal együtt lenni, tervezgetni, megosztani egymással titkaikat. A tinik a mesterei annak, hogy lekössék magukat az iskola végeztével felszabaduló óráikban. Sőt, egyesek akár még a lefekvési idő után is online vannak. A telefonjukat bámulják, üzengetnek, tartalmakat osztanak meg, videót néznek, kommentelnek, görgetik a közösségi oldalakat és így tovább. Persze azelőtt is mindig lefoglalták magukat a fiatalok, hogy megjelent volna az Instagram, de ők anno inkább telefonálva kommunikáltak vagy személyesen lógtak együtt a plázákban, játszótereken, a szabadban. Ez is úgy tűnhetett, hogy csupán felesleges lógás, időtöltés, azonban eközben a tinédzserek kísérleteztek, tapasztalatokat gyűjtöttek, új képességeket sajátítottak el, amikből a mai gyerekek kimaradnak. A mostani, modern tinik a kommunikáció nagyrészét egy telefont nézve teszik meg, ahelyett, hogy egy másik személyre néznének közben.

A kegyetlenség és a rizikók

A fiatalok felnövésének egyik kulcsfontosságú eleme a barátok szerzése. De amikor a barátságok online kötődnek szöveges üzenetek által, kimarad az egészből a kommunikáció személyessége. Egyszerűbb a dolog, ha csak üzengetésről van szó – élőben, szemtől szemben nehezebb helyzetben vagyunk. Online nem hallod vagy látod, hogyan hat mondandót a másik személyre és több idő is adódik, hogy kitaláljuk a választ, mintha élő időben kommunikálnánk. Egyesek a telefonhívásokat is túl intenzívnek tartják, hiszen ez a direkt kommunikáció már kevésbé jellemző felnövésük során és ijesztő lehet. Ha a gyerekeknek nincs elég lehetőségük gyakorolni a direkt kommunikációt szemtől szemben az emberekkel, élő időben, néhányuk talán a későbbiekben szorongani fog a kommunikáció ezen elsődleges formájától – az élő beszédtől.

A másik nagy veszély, ami az indirekt kommunikáció hatására került előtérbe az, hogy könnyebb kegyetlennek lenni. Sokan írnak olyan dolgokat online, amit a valóságban soha, semmilyen körülmények között sem mondanának ki. Viszont pár kattintás, kész az álprofil és ki lehet adni a mélyen felgyülemlett fájdalmat, indulatot másokon, és semmilyen következménnyel nem kell szembenézni.

A lányok ebből a szempontból nagyobb veszélyben vannak, ők inkább vannak arra szocializálva, hogy más emberekhez hasonlítsák magukat. Az alacsony önbecsülés sok esetben áll az ilyen viselkedés mögött. Az agresszió sokszor származik a bizonytalanságból, önbizalomhiányból és abból, ha valaki nem érzi jól magát a saját bőrében.

Talán a legbiztosabb módja a gyermekek védelmének ebben az esetben, ha pozitív példamutatás a kommunikációban és a szociális média használatában. Egyesek jó ötletnek tartják a technológia-mentes zónák lértehozását is lakásukban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése