Gyakran hallhattuk gyerekkorunkban hogy az informatikában van a jövő, tanulj programozni és tiéd lesz a világ, abból jól fogsz élni. A szüleink biztos nem gondoltak volna arra hogy hamarosan egy olyan ismert számítástechnikával foglalkozó cég vezére, mint a Nvidia vezetője azt fogja tanácsolni hogy hátra arc és kérd meg a szüleidet, nagyszüleidet hogy tanítsanak meg például a növénytermesztésre.
Mi legyek, ha nagy leszek
Jensen Huang a világ egyik leggazdagabb embere, arra hívta fel a figyelmet az idei World Government Summiton, ahol a politikai folyamatokról tartott viták mellett nagy hangsúlyt kap a technológia, hogy gyermekeinknek már kevésbé érdemes programozást tanulniuk. Az egyre gyorsabban fejlődő technika mellett, mára már a legtöbb fiatal tud programozni a mesterséges intelligencia segítségével. Ami nem azt jelenti hogy nincs többé szükség programozókra, de nagyban megkönnyíti a munkájukat. Jensen szerint inkább olyan dolgokba kellene több energiát belefektetni a mezőgazdaság mellett, mint az oktatás, a biológia vagy a gyártás.
Problémamegoldás
John Carmack a híres játékfejlesztő és programozó is elmondta véleményét a témával kapcsolatban, és rávilágított arra a tényre hogy nem a kódolás az igazi érték amit az emberek megtanulnak és használnak, hanem a problémamegoldás készsége ami igazán számít. Már többször bebizonyosodott, hogy a mesterséges intelligencia nem tökéletes és kell neki az emberi kontroll. Úgy tűnik a korábban beigért jóslat mely szerint bizonyos területekről az AI teljesen kiszorítja az embert megdőlni látszik, ez idáig legalábbis.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése