Napjainkban szinte mindenhez használunk okoseszközöket, sokszor megszokásból. Gondoljunk csak a különböző munkakörökre: a könyvtárakban, a gyárakban, a különböző irodákban. Egyre több minden van fent "a felhőben", amihez szintén az okoseszközök segítségével tudunk kapcsolódni. Ahogy egyre tör előre a technika, egyre több emberhez jutnak el ezek az eszközök, sajnos ez alól a gyerekek sem kivételek.
Az okoseszközök a mindennapokban
A COVID-19 járvány gyökeresen megváltoztatta az emberek életét, hiszen szinte egyik pillanatról a másikra az online világba kellett "költöznie" nagyon sok munkavállalónak és munkáltatónak. Ez alól az iskolák sem voltak kivételek. Ez magába foglalta azt is, hogy a kisebb korosztálynak adaptálódnia kellett hirtelen a helyzethez, tehát, napi több órán keresztül a képernyő elől figyelték az online óráikat. Ez is egy befolyásoló faktor, mert ebben a helyzetben (kényszerből) hozzászoknak a fiatalabbak is a "kütyük" használatához.
Gyermekek az IT bűvöletében
A technikai fejlődés megállíthatatlanul halad előre, és ezzel az sem kerülhető el, hogy megtanuljuk ezeket az eszközöket használni. Ez a tanulási folyamat, sajnos, egyre kisebb korban kezdődik, ami radikálisan befolyásolja a gyermekek fejlődését. A gyerekek egyre többet foglalkoznak az okoseszközök által nyújtott játékokkal, valamint egyre többet foglalkoznak a közösségi platformokkal (sokszor felügyelet nélkül). Ezek az alkalmazások nagyon káros hatással lehetnek rájuk, főleg, ha kontroll nélkül használják azokat.
A forrás: felelőtlen nevelés
A szülők dolga igen nehéz, hiszen meg kell felelniük a munka világában, otthon pedig szülői "szerepben" kell helyt állniuk. A "kettő én" fenntartása sokszor akadályozva van (például a Covid miatt), így a gyerekekre sokszor nem megfelelő mennyiségű és minőségű idő jut. Az tűnhet a legegyszerűbb megoldásnak a szülőnek, ha egy okos eszközt ad a gyermeke kezébe, aki ezután szép csendben fog játszani (vagy közösségi médiát használni), nem sejtve azt, hogy ezáltal a gyermek fejlődése teljesen más lesz.
Van olyan eset is, amikor egy emberből hirtelen/váratlanul lesz szülő, úgy, hogy nincs felkészülve még erre (sem lelkileg, sem pedig fizikailag). Itt a gyermek menedzselése lehet nehézkes szülői szemszögből, ekkor (sok esetben) a gyereknek szánt szándékkal okoseszköz kerül a kezébe, mert ez tűnik a legegyszerűbb megoldásnak.
Fejlődés, vagy visszafejlődés?
A játékok által a gyermekek teljesen máshogy tapasztalják meg a világ dolgait, így például a társasjátékok helyett egy képernyő előtt ülnek, és nyomogatják azt. Ez rendkívül káros az idegrendszerre, valamint a gyerekek szociális fejlődését is befolyásolja. Egy kutatás az Egyesült Királyságban feltárta, hogy az 5-7 évesek negyedének van már okoseszköze. A beilleszkedési zavartól a beszédzavarig elég sok fajta probléma jelentkezhet, ha a gyermek csak az online térből "tanul". Ezeket az eszközöket csak kiegyensúlyozottan lenne szabad használni a gyerekeknek; a kontroll a kulcsa a dolognak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése