Amerikában ezzel kapcsolatosan folynak tárgyalások. Több állam is a gyerekek védelmére hivatkozva szeretne óvintézkedéseket bevezetni. Ilyen például a napi időkorlát a 18 éven aluliak körében vagy a szülőnek engedélyt kell adnia, mielőtt gyermeke fiókot hozna létre bármelyik közösségi média platformon. Illetve az is felmerült, hogy a szülőknek teljes hozzáférése lehessen ezekhez a fiókok, tehát beleláthatnának a bejegyzésekbe, a privát üzenetekbe.
Illetőleg most a Meta is vizsgálat alá került. Hiszen az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság azzalvádolja a céget, hogy félrevezette a szülöket azzal kapcsolatban, hogy mekkora beleszólásuk van abba, hogy kivel is lépkapcsolaba gyerekük a Messenger Kids appban.
A hatóság válaszul megtiltaná a 18 éven aluliak adataival való pénzszerzést. A TikToknál pedig tovább fűzik az ügyet és ott az applikáció betiltása mellett kampányolnak. A teljes betiltás elkerülése érdekében a TikTok próbálja betartani az új törvényben szereplő korlátozásokat, illetve a cég maga is megoldást keres annak érdekében, hogy a gyerekek számára minél biztonságosabb legyen a platform használata.
A TikTok ennek ellénere való felívelése a fiatalok körében nem kedvez a Metanak, plusz az sem, hogy árbevételük 98 százalékát a felhasználói adatokra épített reklámok adják. Hiszen így akár bevételük 17,8 százalékat is elveszíthetik, ha összevonjük a Facebookot és Instagramot használó fiatalokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése