Az Online Safety Bill egy Britt jogszabály, ami főleg a gyermekek szempontjából ártalmasnak minősített tartalmak szűrésére vagy blokkolására tesz szigorú előírásokat. A WhatsApp üzenetváltó alkalmazás végpontbeli titkosítása révén nem tud megfelelni ennek a jogszabálynak, titkosítási módszerét nem kívánja lecserélni. Így inkább maga mögött hagyja az egész Britt piacot.
Az internet cenzúrázása
Az internet cenzúrázása nem ellenszenves törekvés Oroszország és Kína számára. A sorba talán beállni készül Nagy-Britannia is. Bár nincsenek olyan nagyravágyó törekvései, mint a két előbb említett országnak. Mivel a Kínai Kibertér-felügyelet és a Roszkomandzor (az orosz internet ellenőrzésével megbízott kormányzati ügynökség) évek óta tesznek előrelépéseket a cél megvalósításának érdekében. Teszik ezt többek közt közös együttműködés folyamán is. Oroszország egy időben a saját internet létrehozásán is elgondolkozott. Nagy-Britanniának közel sincsenek ilyen radikális tervei előreláthatólag. Viszont kimondható, hogy a még el nem fogadott Online Safety Bill kihatással lesz az online iparágra. Az üzenet váltások szisztematikus ellenőrzése és vagy blokkolása a cenzúra eszközének minősülhet.
Végpontok közötti titkosítás
A jogszabályban az szerepel, hogy a nemkívánatos tartalmakat algoritmus szűrné ki, amit egy harmadik fél biztosít. Ámbár ez azzal járna, hogy a WhatApp-nak és más alkalmazásoknak, akik végpontbeli titkosítást használnak át kellene váltaniuk más, kevésbé megbízható titkosítása formára. Ez egyrészt növeli az adatok kiszivárgásának veszélyét. Másrészt tért ad, az üzenetetek felett való teljes felülvizsgálatot. A végpontbeli titkosításnak legnagyobb előnye, hogy a kriptográfiai kulcsoknak köszönhetően, csak a kommunikációban résztvevő partnerek férhetnek hozzá az üzenetekhez. A kommunikációs csatorna e fajta kódolása révén még a WhatsApp-ot birtokló Meta sem tekinthet be az üzenetváltásba.
A WhatsApp válasza a szigorításokra
Mivel az Online Safety Bill egyetlen passzusa sem tér ki arra, hogy a milyen technológiai eszközzel tegye lehetővé az érintett alkalmazások számára, hogy a végpontbeli titkosítás megtartása mellet megtudjon felelni az előírásoknak. Továbbá "A WhatsApp ugyanakkor most ismételten világossá tette, hogy nem hajlandó a platform üzenettitkosítási protokollján változtatni - ahogy Will Catchcart fogalmazott, a platform felhasználóinak mindössze 2%-a angol, az angol törvényi megfelelőségek miatt azonban nem fogják a fennmaradó 98%-nyi felhasználót kitenni a végponti titkosítás kikapcsolásából eredő veszélyeknek. Ha nincs más megoldás, akkor a WhatsApp kész ezért otthagyni a komplett brit piacot".
Forrás: hwsw
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése